#ReUnion







Megvan a végeredmény: Fidesz 52,14, DK 16,26, Momentum 9,92, MSZP-P 6,68, Jobbik 6,44 százalék
 

Megvan a végeredmény: Fidesz 52,14, DK 16,26, Momentum 9,92, MSZP-P 6,68, Jobbik 6,44 százalék

A magyar belpolitikát is meghatározó választásnak nevezte Orbán Viktor a vasárnapi szavazást, a Fidesz pedig ennek megfelelően fel is pörgette a kampánygépezetet a kampány utolsó óráira. Győztek, de alighanem a 13-nál több mandátumra számítottak. Ellenzéki oldalon minden borult: a DK második lett, a Momentum majdnem 10 százalékot ért el, a Jobbik és az MSZP-P pedig a bejutási minimumot hozta ugyan, de hatalmas pofont kapott mindkettő. A legnagyobb vesztes mégis az LMP, amelyik alig haladta meg a 2 százalékot, még a Magyar Kétfarkú Kutya Párt is megelőzte őket. A zöld párt elnöksége le is mondott.

hvg.hu hvg.hu

Így választott Európa, most következik a nagy alkudozás
 

Így választott Európa, most következik a nagy alkudozás

Gyengült az Európai Néppárt, a szocialisták is kevesebben lesznek, mint eddig voltak, mégsem sikerült az áttörés a bevándorlásellenes populistáknak az Európai Parlamentben. Igaz, győztek Olaszországban és Macronékat is kínos helyzetbe hozta Le Pen pártja, de eközben a liberálisok és a zöldek is erősödtek, így ők lehetnek a királycsinálók. Írásunkban nyomon követheti az eredmények alakulását, és az első reakciókat is.

hvg.hu hvg.hu



A kettős szavazás bűncselekmény, de senki nem ellenőrzi
 

A kettős szavazás bűncselekmény, de senki nem ellenőrzi

Akinek két EU-s tagállamban is van lakása, két országba kaphatott értesítőt a szavazásról. A kettős szavazás viszont bűncselekmény. De mi van, ha valaki ezt nem tudja, vagy nem akarja tudni? Sem a Nemzeti Választási Iroda, sem az Európai Bizottság nem adott megnyugtató választ a kérdéseinkre.

Dercsényi Dávid Dercsényi Dávid



Heller Ágnes: A változást ne Brüsszeltől várjuk
 

Heller Ágnes: A változást ne Brüsszeltől várjuk

Az európai alkotmány lehetne az az erő, amely visszatartja az uniós alapértékeket megsértő államokat - véli Heller Ágnes, aki Európa jövőjéről beszélgetett a francia államfővel. A filozófus a hvg.hu-nak beszélt arról is, mi lehet az akadálya Orbán Viktor és Matteo Salvini szövetségének, és hogy miben tér el egy másik szövetségesnek tartott, a napokban megbukott politikus, Heinz-Christian Strache példája a Fidesz körüli botrányoktól.



Mi történik a magyar gazdasággal, ha a Brexit után jön a Huxit?
 

Mi történik a magyar gazdasággal, ha a Brexit után jön a Huxit?

A Brüsszel elleni hadviselés konoksága láttán egyre többekben vetődik fel a kérdés, nem fogja-e kivezetni az Orbán-kormány Magyarországot az Európai Unióból, illetve nem löki-e el magától renitens tagját az unió vezetése. Bár mindez fikció, nem árt egy pillantást vetni a rémforgatókönyv lehetséges és számszerűsíthető következményeire. Farkas Zoltán elemzésének második része.




A klímavédelemre szavazna vasárnap? Kiderítettük, mennyire felkészültek a pártok
 

A klímavédelemre szavazna vasárnap? Kiderítettük, mennyire felkészültek a pártok

A klímaváltozás – vagy ahogy a helyzet súlya megkívánja: klímaválság – nem az unokáink és távoli országok problémája, hanem itt és most történik. A pánik és a tagadás nem megoldás, segíthetnek viszont olyan politikusok, akik a jogalkotásban a klímakrízis kezeléséért dolgoznak. A vasárnapi EP-választás alkalmából elküldtük kérdéseinket a magyar pártoknak, hogy lássuk, mennyire felkészültek a témában, szakértőnk segítségével pedig kielemeztük a válaszaikat.

Sándor Anna Sándor Anna