Mi történik a magyar gazdasággal, ha a Brexit után jön a Huxit?
A Brüsszel elleni hadviselés konoksága láttán egyre többekben vetődik fel a kérdés, nem fogja-e kivezetni az Orbán-kormány Magyarországot az Európai Unióból, illetve nem löki-e el magától renitens tagját az unió vezetése. Bár mindez fikció, nem árt egy pillantást vetni a rémforgatókönyv lehetséges és számszerűsíthető következményeire. Farkas Zoltán elemzésének második része.
Az első részben azt vizsgáltuk, mekkora megrázkódtatást okozna, ha vissza kellene állítani az országhatárokat, a mostaniban azt igyekszünk számszerűsíteni, mennyire rendítené meg a magyar gazdaság alapjait a kilépés.
Függő helyzetben
Bármilyen vita van is az uniós pénzügyi támogatások felhasználásáról, bármennyit loptak is el belőle, nélküle a válság után a magyar gazdaság nem, vagy csak nagyon nehezen állt volna vissza a növekedési pályára. Jelentőségét a kormányfő időről időre igyekszik bagatellizálni, de a tények ebben a tekintetben meggyőzőbbek a propagandaszólamoknál. A 2007–2015 közötti időszakban a KPMG összegzése szerint közel 14 ezer milliárd forint folyt be, ennek hiányában nem nőtt volna a gazdaság, zsugorodott volna a fogyasztás és a beruházás, sőt ennek köszönhetően javultak az egyensúlyi mutatók is.
A 11 közép- és kelet-európai ország közül Magyarország kapta GDP-arányosan és – Észtországgal holtversenyben – egy főre kalkulálva is a legtöbb támogatást. Bár a 2021–2027-es időszakban a felzárkóztatási támogatások magyar kerete 2018-as árakon a bizottság tervei szerint a negyedével csökken, és felhasználása is kötöttebb, ellenőrzöttebb lesz, az árfolyamtól függően a hazai össztermék 2 százalékára tehető ingyenpénz elég lehet arra, hogy a gazdaság dinamizmusát fenntartsa.
A 2004–2020-as időszakban az Európai Bizottság számításai szerint az EU felzárkóztatási alapjaiból
Csehország 53,5 milliárd
Lengyelország 175 milliárd
Magyarország 55,2 milliárd
Szlovákia 29,5 milliárd
euró támogatásban részesült.
Egy puccsszerű Huxit esetén könnyebb lenne az ingyenes forrásokról lemondani, mint a termelési értékláncokat elvágni, a piaci kapcsolatokat megszakítani. „Magyarország mélyebben integrálódott az Európai Unióba, mint Nagy-Britannia, szárazföldi státusa – a közlekedési hálózattól az energetikaiig és a távközléséig, egészen a környezetvédelmi szempontokig – még jobban leszűkíti a mozgásterét” – hangsúlyozza Balázs Péter korábbi külügyminiszter, Magyarország első uniós biztosa. Tény, hogy a magyar gazdaság nyitottabb, mint a brit, termék- és szolgáltatásexportja együttesen megközelíti a 132 milliárd eurós GDP-t. Összehasonlításképpen, Nagy-Britannia exportja a GDP 30 százaléka körül alakul.
A magyar termékkivitel több mint négyötöde az Európai Unióba irányul, és onnan származik a behozatal háromnegyede. Ugyanakkor a brit kivitel fele sem megy az Európai Unióba, a közösség részaránya az összexportban fokozatosan csökken. Importtermékeinek 53 százalékát viszont ott szerzi be. Nagy-Britannia uniós külkereskedelme mérleghiányt mutat, ennek tetemes részét Németországgal szemben hozta össze. Részben ez lehet az oka, hogy a Brexit-párti britek vesztesnek érzik magukat, és úgy vélik, a brit ipart, ezen belül például a hajó-, acél- és járműgyártást régi fényében lehet ragyogtatni – ami azért nem ilyen egyszerű. Nagy-Britanniában ugyanis az ipar súlya a hazai össztermék 15 százaléka alatt van, és a gazdaságot a szolgáltatások elsöprő fölénye jellemzi.
Elgondolkodtató ellentét a brit helyzethez viszonyítva, hogy
az EU-val kereskedve Magyarország 10 milliárd euróhoz közelítő kiviteli többletet produkált tavaly,
amelyből 2,8 milliárd a Németországgal folytatott külkereskedelemből jön össze. Ehhez legnagyobb mértékben a Magyarországban megtelepült német járműgyártók és a nekik bedolgozó, részben szintén német érdekeltségű beszállítók járulnak hozzá. Az összevetést tovább árnyalja, hogy a magyar külkereskedelem Nagy-Britanniával szemben is 2 milliárd eurót meghaladó többletet ért el, a járműipari kivitel ebben szintén közrejátszik. Vagyis a Brexittel a magyar gazdaság érzékelhető veszteséget szenved el, részben közvetve, a német exporton keresztül, részben közvetlenül, az itt működő járműgyártók révén. Csapás fenyegeti az Egyesült Államok felől is, hiszen Donald Trump elnök nem vonta vissza a fenyegetését, hogy az Európai Unióból érkező gépkocsikra és alkatrészekre extra vámot vet ki.
Az pedig csoda lenne, ha a Huxitet a magyar gazdaság túlélné. Magyarország ugyanis telephelyként nem a belpiaca, hanem az uniós tagság miatt vonzó. Ezt látványosan igazolja a kecskeméti Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. mérlege: a tavalyi 3,5 milliárd eurós árbevétel 1 százaléka sem származott a magyar piacról. Az Esztergomot választó japán Suzuki is főleg az európai piacra kacsingat, „a mi autónk” éves termelésének nagyjából tíz százalékát adják el Magyarországon. A piac méretére jellemző, hogy ezzel a Suzuki harmadik éve piacvezetőnek számít. A működőtőke-befektetések állománya a KSH szerint 75,6 milliárd euró, ebből 60,6 milliárd az EU-ból érkezett. Néhány nagyobb ázsiai és amerikai befektetőt leszámítva az uniós cégek viszik a prímet. Huxit esetén nem feltétlenül hurcolnák ki lábon összes gyárukat a tulajdonosok, mert ha visszaállnak is a vámhatárok, az iparcikkek tarifái alacsonyak, úgy 4 százalék körül lehetnek – de a fejlesztésektől biztosan elesne a magyar gazdaság.
Márpedig a közelmúltban aktualizált konvergenciaprogram azzal kalkulál, hogy a következő években 4,3 milliárd euró értékű új beruházás valósul meg Magyarországon, ebből csaknem 1 milliárdot a Mercedes-Benz, az új belépő BMW és az Audi hozna össze. Közülük a Mercedes és az Audi már bejelentette, hogy magyar gyáraiban elektromos autót is szerelnek majd, hozzájuk csatlakozva a Samsung Gödön, a szintén dél-koreai érdekeltségű SK Innovation pedig Komáromban épít akkumulátorgyárat. A konvergenciaprogram felvillantja az a reményt, hogy az az elektromos járművekhez szükséges akkumulátorok európai piacán Magyarország egyharmadot is meghaladó részesedését érhet el.
Ha a magyar kormány óvatlanul megpendítené a Huxit lehetőségét, a relatíve olcsó munkaerőt kereső uniós befektetők meg sem állnának Szlovákiáig, Romániáig. A járműipar termelése az ijesztgetés nélkül is felettébb érzékeny a nemzetközi konjunktúrára; a napokban a Mercedes már bejelentette, hogy átütemezi beruházásait, és hasonló hírek szálingóznak más gyártóktól is. Tíz éve az európai autóipar zsugorodása nagymértékben hozzájárult a magyarországi recesszióhoz. Összességében a jármű- és gumiipar csaknem a magyar export ötödét adja, négyszer többet, mint a tradicionális magyar tudásból és magyar technológiából jóval többet merítő gyógyszeripar.
Évente bő 400 milliárd forint támogatást kapnak közvetlenül Brüsszelből a magyar gazdák, amihez 200 milliárd forint körüli vidékfejlesztési támogatás társul. „Az agrártermelők jövedelmének közel 80 százalékát az uniós támogatások adják, e nélkül a jövedelmezőség brutálisan zuhanna” – fejtegeti Raskó György agrárközgazdász, az Antall-kormány államtitkára. Eltűnne a hektáronkénti 70 ezer forint közvetlen földalapú támogatás, amit jelenleg közel ötmillió hektár után fizetnek minden évben. Csak ez a tétel 350 milliárd forint évente – mérlegeli. Szerinte Huxit esetén a legnagyobb csapás a több mint félmilliárdos lélekszámú, fizetőképes kereslettel bíró uniós élelmiszerpiac elvesztése lenne. A magyar agrárium ugyanis az uniós védővámok, lefölözés, illetékek és kvóták nélkül nem igazán versenyképes. A kivitel az utóbbi években nagyjából 8,5 milliárd euró volt, ennek 80-85 százaléka az EU védett piacaira ment. A szaldó közel 2 milliárd euró kiviteli többletet mutat.
Magyarország kilépése keményen sújtaná Orbán Viktor klientúráját,
akik relatíve a legtöbbet kaszáltak az uniós tagságon. „Pipák lennének a nemzeti együttműködési rendszer lovagjai, akik hatalmas földterületekhez jutottak. Családtagjaikat bevonva sokan meg is vásárolták a földeket, hektárját átlagosan 1,41 millió forintért. A föld ára támogatás és az EU szabad piaca nélkül rövid időn belül 30-40 százalékkal zuhanna” – teszi hozzá. Raskó szerint az agrárium alternatív piaca az orosz lehetne, ám kérdés, milyen feltételekkel, a termőföld ára pedig akkor lódulna meg, ha az Orbán-kormány megengedné a kínaiak és arabok vásárlásait – de „ez durva politikai lépés lenne részéről”.
Megsínylené a pénzügyi szektor is, ha egyszer csak az egységes piacon kívül találná magát. Már a 2010 utáni burkolt protekcionizmust is nehezen viselte: a bankadót, a tranzakciós illetéket, a végtörlesztés és az egyoldalú szerződésmódosítás terheit, függetlenül attól, rászolgáltak-e a pluszadókra, büntetésekre. Ennek ellenére az anyabankok a pénzügyi válság alatt s után feltőkésítették magyarországi leányaikat, nem csupaszították, és nem rabolták le őket. Működtek tovább, bár némelyikük zombisodott, azaz évekig nem hitelezett, nem volt hasznára a gazdaságnak. A közép-kelet-európai régióban Magyarországon zuhant a legnagyobbat a hitelezés, itt érte el legkésőbb a válság előtti szintet, vagyis az agyonsanyargatott, a devizahitelezés miatt bűnbakként kezelt bankrendszer nem támogatta, hanem fékezte a növekedést.
Az elmúlt évtizedben a bankrendszerben a magyar tulajdon részaránya ötven százalék fölé került, és bizonyára nem lenne ellenére a kormánynak, ha klientúrája más pénzintézeteket is megkaparinthatna. Így csupán az a kérdés marad, vajon ők elég tőkeerősek-e ahhoz, hogy egy esetleges újabb krízis esetén mélyen a zsebükbe nyúljanak – amint azt az olasz, osztrák, német tulajdonosok tették 2008 után.
Az EU-ból nem lehet meglepetésszerűen kilépni, a bejelentés és a tényleges távozás között minimálisan több hónapnak el kell telnie. Ez alatt gazdasági katasztrófahelyzet alakulna ki
– fejtegeti Felcsuti Péter, a Raiffeisen Bank korábbi vezérigazgatója. Ennek a rémforgatókönyvét a következőképpen jellemzi: leértékelődik a forint, megugrik az infláció, a kamatok – ideértve az állampapír-hozamokat – emelkednek, a magánszemélyek és a vállalatok külföldre menekítik a tőkéjüket, összeomlik a tőzsde, a magyar tulajdonú bankok – köztük az OTP – nemzetközi aktivitása a töredékére esik vissza. A külföldi befektetők visszafogják tevékenységüket, elkezdenek foglalkozni a kivonulással. Hasonlóan járnak el a magyar vállalkozók. A gazdasági növekedés lelassul, illetve visszaesik.
„IMF-segítséggel gyorsabban, a nélkül lassabban visszaérkezik az ország a Kádár-korszakba, azzal, hogy a kezdeti sokk hatására a helyzet először rosszabb lesz, majd később elérhetni annak a korszaknak a termelési és fogyasztási szintjét – summázza Felcsuti. Aki pedig netán abban reménykedne, hogy a forint leértékelődése meglódítaná a kivitelt, azt Gálik Zoltán, a Budapesti Corvinus Egyetem oktatója a brit analógiával ábrándítja ki tévhitéből: „A font a népszavazás óta 15 százalékot értékelődött le, mégsem lett belőle exporttöbblet” – hívta fel a figyelmet a Világgazdasági Tanács legutóbbi ülésén. Pedig a font a globális tartalékvaluták sorában a népszavazás előtt a harmadik helyen állt. Azt követően azonban a japán jen beelőzött. Igaz, erre korábban is volt már példa, mert bármennyire erős is a brit gazdaság, valutája sebezhető.
A Huxit számszerűsíthető veszteségei mellett azok a tényezők is megjelennek, amelyek nem ennyire szembetűnőek. „Az elmúlt 15 évben kiépültek azok a fogyasztóvédelmi, egészségügyi, környezetvédelmi normák, amelyek meghatározzák az életünket, és amelyeket nem lehet visszabontani” – mondja Balázs Péter. Márpedig ez is hozzájárul a biztonságunkhoz, az olcsó és veszélyes távol-keleti játékok, konyhai berendezések eltüntetésétől az új gyógyszerek törzskönyvezéséig, forgalmazásáig.
Még ennél is súlyosabb csapás lenne a jogbiztonság és az uniós értékrend elvesztése, ami nélkül elképzelhetetlen a modernizáció, a felzárkózás. Az Orbán-kormány törekvéseit és értékrendjét figyelembe véve az európai demokratikus normák helyett valamiféle ázsiai típusú autokrácia épülne ki. Politikai értelemben ennek egyetlen – bár nem túl erős – ellensúlya az uniós tagság.
Nem a kilépés a reális veszély Magyarország számára, hanem a marginalizálódás az integráción belül.
A Huxit a legkevésbé az orbáni klientúrának az érdeke, ha teheti, meg is akadályozza. Viszont nincs ellenére a távolodás a centrumtól, „Brüsszel”, vagyis az Európai Bizottság hatalmának, a szerződések őre szerepének gyengítése. Feltűnően egyszólamú az orbáni gazdasági elit, nem aggasztja, hogy Magyarország kimarad, és így távolodik az együttműködést újabb és újabb területekre kiterjesztő euróövezettől, holott az a válság óta valóságos pénzügyi erődöt épített ki a tagállamok védelmére. Az sem nyugtalanítja őket, hogy az elmúlt években a renitensek aktivizálták a stabil demokráciák immunrendszerét. Ennek következtében a 2021 után folyósítandó támogatásokat így vagy úgy politikai feltételekhez is köthetik. Egyre kényelmetlenebb és árulkodóbb lesz a kimaradás az „uniós csalások elleni hatékonyabb küzdelem érdekében” létrehozott Európai Ügyészségből, amely 2020-ban kezdi meg működését, és már 22 tagja van.
Amiként a Huxitnak, a perifériára sodródásnak is nagy ára lehet. Ha pedig igaz az, hogy az uniós csatlakozással Magyarország egyirányú utcába hajtott be, akkor ott nem tolatnia kellene, hanem felvenni a haladási tempót. Borítékolhatóan többet nyerne vele.
A hvg.hu az Európai Parlamenttel együttműködve számol be ebben a fél évben az uniós intézmények tevékenységéről, a közösséget érintő döntésekről, és ezek hatásairól. Az EP a tartalomért nem vállal felelősséget.
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
