Szakadékba zuhant és meghalt két futó egy romániai maratonon
Tragédia miatt félbeszakították a romániai Királykő-hegységet megkerülő versenyt.
Tragédia miatt félbeszakították a romániai Királykő-hegységet megkerülő versenyt.
Frontálisan összeütközött egy kamion és egy kisbusz szombaton Romániában, az utóbbi időszak eddigi legsúlyosabb közlekedési balesetében 10-en meghaltak, heten megsérültek.
Tavaly még a Magyar Posta is be akart lépni a román piacra.
Rovana Plumbot – akárcsak Trócsányi Lászlót – leszavazták az Európai Parlament jogi bizottságában.
Mindenki máshogy próbálja magyarázni a kudarcot. Dancila kitart jelöltje mellett.
Négy jelöltet ugyanakkor feljelentettek, mert lehet, hogy hamis aláírásokat használtak a jelölésükhöz. A legesélyesebb a jelenlegi elnök, Klaus Iohannis újrázása.
A román környezetvédelmi minisztérium megrendelésére készült állománybecslés idén tavasszal.
A magyar turistát több mint 12 órája keresik a hegyimentők.
A Bloomberg a magyarországi Sarudon járt, ahol pár éve még tojással dobálták meg az indiai vendégmunkásokat.
Megszavazták a román Laura Codruta Kövesi európai főügyészi kinevezésének támogatását az EU-tagországok kormányainak képviselői, így már gyakorlatilag biztosra vehető, hogy ő lesz a hamarosan felálló intézmény első vezetője. Kövesi romániai főügyészként a politikusokkal sem bánt kesztyűs kézzel, válaszul leváltották és büntetőeljárást kezdeményeztek ellene.
Újabb érv a magyar kormánynak, hogy távol maradjon az uniós források elcsalását megakadályozni hivatott szervezettől.
És mindezért csak pénzbírság jár.
Két éve még kétezerrel több volt a kinti vécé.
A 2031-re prognosztizált 18 százalékos fogyás ellenére elképzelhető, hogy a magyar etnikum aránya lényegében változatlan marad Romániában.
A döntéssel Washington meg akarja mutatni, hogy mennyire fontosnak tartja a korrupcióellenes harcot és a törvényesség fenntartását Romániában. Liviu Dragnea egyelőre amúgy sem utazgathat, mert három és féléves börtönbüntetését tölti egy korrupciós ügy miatt Romániában.
A volt szövetségi kapitány kislánya 9 évesen halt meg csontrákban. Rá emlékeztek a Románia–Spanyolország-meccs előtt.
S. Dan rosszul viseli a börtönkörülményeket.
A férfi a román külképviselet biztonsági szolgálatához tartozott.
Július végén Romániában 1189 lej (83 230 forint) volt az átlagnyugdíj.