Ötszáznál is többen haltak meg Spanyolországban a vírus miatt
Nem látszik csitulni a járvány.
Nem látszik csitulni a járvány.
Az önként vállalt karantén a járvány végéig tart, addig se ki, se be nem léphet senki az intézménybe.
Holttesteket és segítség nélkül hagyott időseket találtak a spanyol katonák, amikor idősotthonokat ellenőriztek.
Áprilisban talán már össze lehet rakni a 2020-as versenynaptárat – reménykedik a sorozat első embere.
Az eddig Airbnb-n kiadott lakásokat is rázúdították az albérletpiacra, mivel turisták már nem jönnek.
A válságkezeléskor felülírják a máskor szigorú költségvetési szabályokat.
Martti Ahtisaari egykori finn elnök szervezetében három nappal azután mutatták ki a vírust, hogy a felesége tesztje pozitív lett.
Az amerikai elnök szerint rövidesen egy vírusellenes szer klinikai tesztjébe fognak, amely alkalmas lehet a koronavírus kezelésére.
Így már 381 ezer ember fertőződött meg a kórokozótól.
A folyosó fala mellett, a padlón hevernek az emberek Spanyolország egyik legjobban felszerelt kórházának sürgősségi osztályán – ezt örökítette meg az a videó, amely futótűzként terjed újabb figyelmeztetésként: ennyire extrém terhelést okoz az egészségügyi ellátórendszernek az új koronavírus terjedése.
Az igazoltan fertőzöttek száma meghaladta a 33 ezret.
A fiú az édesapjától kaphatta el a betegséget.
A rakománya – a kormány által rendelt egészségügyi védőfelszerelés – Sanghajból érkezett.
A hivatalos adatok szerint 167-re emelkedett Magyarországon a koronavírussal igazoltan fertőzöttek száma. Egy idős férfi haláláról is tájékoztatott a Nemzeti Népegészségügyi Központ. A kormány hat újabb ponttal egészítette ki a gazdaságvédelmi csomagot. Kövesse itt járványról szóló híreket percről percre!
A tünetmentes fertőzötteket is karanténba zárták és megfigyelték, csak nem számoltak be róluk.
167-re nőtt a fertőzöttek száma a hivatalos adatok szerint.
Egy budapesti család egyik tagjánál hozott pozitív eredményt a laborvizsgálat. A napokban költöztek le egy balatonlellei apartmanházba.
A főpolgármester szerint szükség lenne 1 millió részecskeszűrős maszkra és 5 millió sebészeti maszkra is.
Újabb koronavírussal fertőzött beteg halt meg.
Ennyi halálos áldozata még nem volt a koronavírusnak 24 óra alatt az olaszoknál.