A Szent László kórház egyik nővére is megfertőződött koronavírussal
Szerda este lettek gyanús tünetei az egészségügyi dolgozónak, az elvégzett laboratóriumi vizsgálat pozitív eredményt hozott.
Szerda este lettek gyanús tünetei az egészségügyi dolgozónak, az elvégzett laboratóriumi vizsgálat pozitív eredményt hozott.
Míg Pintér Sándornál szó nélkül elvégezték a tesztet, miután egy koronavírussal igazoltan fertőzött politikussal találkozott, addig egy szintén igazoltan fertőzött iskolás osztálytársait nem vizsgálják. Ahogyan azt a soroksári nőt sem, aki egy ugyancsak igazoltan fertőzött férfi felesége.
A szervezet álláspontja szerint a hatóságok teszik a dolgukat.
Haldoklók tömege, apokaliptikus képek. Azt üzenik mindenkinek, vagy ez jön, vagy a totális vesztegzár.
Miközben világszerte elérte a 244 ezret az új koronavírussal megfertőződöttek száma, Magyarországon újabb 12 esetet igazoltak. A gyógyultak már heten vannak, a halálos áldozatok száma háromra emelkedett. Az idős és szociális otthonokban lakhelyelhagyási tilalmat vezettek be. Kövesse a járványról szóló híreket percről percre!
Vészhelyzetben a korrekt, gyors, pontos információ életeteket ment. A tévinformáció, az elhallgatás és a cenzúra emberéleteket veszélyeztet – figyelmeztet a Magyar Újságírók Országos Szövetsége.
Korábban a dél-koreai vívószövetség csak egy pozitív esetről közölt hírt.
Megjelentek a koronavírus-helyzet miatt bejelentett gazdaságvédelmi csomag részletei. Száznegyven cégnél kezdik meg a munkát a honvédelmi irányítócsoportok. Újabb autóipari cég állt le, a kormány százezres nagyságrendű munkanélküliségre számít. Itt megtalál minden fontos hírt a járványról, percről percre.
Részleges boltzár bevezetésével, a csoportos összejövetelek betiltásával próbálják fékezni a koronavírus-járványt a szomszédos országok.
A vírus által legjobban sújtott négy tagállam jelenleg Washington, Kalifornia, New York és Florida.
Egy korábban Németországban járt ember szervezetében mutatták ki a fertőzést.