Máté Gábor: „Az egész színházi nyelvet megváltoztató emberek arcába köptek ezek a felelőtlenek”
A Katona József Színház főigazgatója szerint a hatalom nem gondolta át kellőképpen, hogy az SZFE-vel milyen típusú darázsfészekbe nyúl bele.
A Katona József Színház főigazgatója szerint a hatalom nem gondolta át kellőképpen, hogy az SZFE-vel milyen típusú darázsfészekbe nyúl bele.
A lemondott rektorhelyettes nyilatkozatára reagálva adott ki közleményt az Állami Számvevőszék.
Az egykori Fidesz-alapító a hasonlóságokról az egyetemfoglalókkal és az összmagyar katarzisról.
A színésznő úgy véli, a demokrácia és diktatúra fogalmaival a mai fiataloknak sem ártana tisztában lennie.
Az egyetem kancellárja megerősítette, és annyit mondott, már nagyon várják a pénzt.
Az egyetem Vas utcai épülete előtt tartottak sajtótájékoztatót. A színművészeti hallgatói szerint a kuratórium és Vidnyánszky a diákság számára illegitim, így nem ülnek le velük tárgyalni.
A Magyar Rektori Konferencia által kezdeményezett megbeszélést technikai okok miatt halasztották el.
Ő is értesült a Színház-és Filmművészeti Egyetemmel kapcsolatos történésekről.
Tiszteli és csodálja a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóinak a bátorságát.
Nehezen bírja a Nemzeti Színház igazgatója a jelenlegi időszakot, de annyi támogatást kap, hogy úgy érzi, muszáj végigcsinálnia.
A Nemzeti Színház színésze nemrég a Színház- és Filmművészeti Egyetem tulajdonjogát átvevő alapítvány kuratóriumába került be.
Közel tucatnyi neves vallás- és filozófiatörténész, klasszika filológus állt ki Karsai György, a Színház és Filmművészeti Egyetem Doktori Iskolájának vezetője mellett, akit hazafiatlansággal vádolt az egyetem tulajdonosi jogait gyakorló alapítvány kuratóriumának elnöke, Vidnyánszky Attila.
A Le Monde-ban és a Süddeutsche Zeitungban is kiemelt téma az autonóm SZFE-ért vívott küzdelem.
Elvárják az uniós tagállamok kormányaitól, hogy hassanak a magyar kabinetre.
A színésznő szerint a régi Vidnyánszky Attila most ott tüntetne a fiatalok között.
A színművész szerint Vidnyánszky Attila darabjaiból tehetség és erő sugárzik, de az erőt nem megfelelően használja.
Rektori közleményben írták le, hogy nem kívánnak belefolyni a konfliktusba.
„Kivétel nélkül mind egy olyan iskolában tanultatok, ami már soha többé nem lesz” – mondta a rektori feladatokat ellátó Upor László diplomaosztójukon a Színház- és Filmművészeti Egyetem végzős hallgatóinak.
Az akciót szervező csoport szerint a kar vezetése küldette le az egyetemi gondnokot, hogy távolítsa el szolidaritásuk jeleit.