Visszalépett Vidnyánszky fesztiváljáról az egyik leghíresebb európai színház
A Berliner Ensemble így támogatja a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóinak és oktatóinak a tiltakozását.
A Berliner Ensemble így támogatja a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóinak és oktatóinak a tiltakozását.
Aggódva figyelik, ha az autonómia jogától bárkit megfosztanak.
A Színházművészeti Intézet felmondási idejét töltő vezetője minden reggel büszke, hogy beengedik az egyetemre.
A rendező egyetért az SZFE hallgatóival abban, hogy nincs értelme tárgyalni, és szerinte most már Vidnyánszky Attilának kell belátnia, hogy „ez egy szakmai kudarc”. Bodó Viktor szerint ugyanakkor Magyarországon optimista forgatókönyvet már nem ír az ember.
Közös nyilatkozatot adtak ki a Színház és Filmművészeti Egyetem védelmében.
A néhány éve a Nemzeti Színházban dolgozó színésznő a Facebookon idézte fel, milyen volt megtapasztalni Vidnyánszky Attila megérkezését.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) kuratóriumának új elnöke internetes hadsereget, nemzetközi csapatot vizionál, amely a háttérben megakadályoz bárminemű párbeszédet.
Ezrek skandálták egyre vadabbul a szabad ország szabad egyetem rigmust, miközben Iványi Gábor a reménytelen harc szükségességéről, Noár a szavak jelentésének visszaszerzéséről, L. Ritók Nóra pedig a szolidaritásról beszélt pénteken a Színház és Filmművészeti Egyetem előtt, ahol az egyetem autonómiájáért és a szegényeket segítő civilekért tüntettek.
Jövő keddre egyeztetésre hívta a Színház- és Filmművészeti Egyetem vezetését és az egyetem tulajdonosi jogait gyakorló alapítvány kuratóriumát a Magyar Rektori Konferencia és a Hallgatói Önkormányzatok Konferenciája. A megoldáshoz párbeszédre van szükség – írták közleményükben.
Körülbelül ezren énekeltek együtt a Színház és Filmművészeti Egyetemet támogatva péntek délután.
A Nemzeti Színház színésze jelezte: nagyon is jól tudja, „miben van benne”.
Este Iványi Gábor és L. Ritók Nóra is felszólal, Bródy János zenélni fog.
A szerző szerint nem igaz az a közkeletű álláspont, ami az SZFE tiltakozását egy nemzetközi trendbe illeszti. Ennek az ellenállásnak magyar gyökerei vannak. Vélemény.
Kiállnak barátaikért és kollégáikért.
Egyetlen nap alatt több mint ezer zenész, zeneközeli háttérember és támogató írta alá azt a nyilatkozatot, amelyben a Színház- és Filmművészeti Egyetem önkényes átalakítása és autonómiájának erőszakos felszámolása ellen tiltakoznak.
“Álmatlan éjszakák, dühök és kétségbeesések, óránként megváltoztatott álláspontom ellenére és következtében” – írta a rendező, színművész.
De Pintér Béla rendező szerint „hiába várja el a hóhér, hogy a vérpadon megcsókoljuk a kezét”.
A Színművészeti Egyetem lemondott rektorhelyettese úgy véli, hogy a hatalom hamarosan majd adminisztratív eszközökkel akar véget vetni a diákok tiltakozásának és a blokádnak. S, hogy miért az SZFE diákjai hallatják legerősebben a hangjukat? Ez szinte a felvételi szempontjaiba van kódolva – vallja meg Novák Eszter M. Kiss Csaba kérdésére.
Ötezer ember kell ahhoz, hogy az akció sikeres legyen.