Fellebbez az SZFE sztrájkbizottsága a Fővárosi Törvényszék végzése ellen
A sztrájkbizottság nyolcpontos követelést fogalmazott meg a munkáltatóval szemben, a kilencedikben pedig a kormányhoz fordulnak.
A sztrájkbizottság nyolcpontos követelést fogalmazott meg a munkáltatóval szemben, a kilencedikben pedig a kormányhoz fordulnak.
Bár Gulyás Gergely legutóbbi nyilatkozatában összemosta a pártot, a kormányt és az ellenzéket, a miniszter valójában nem gondolt és nem gondol semmit, írja szerzőnk. Csak a kommunikációs gépezet zakatol, miközben a teljes magyar politikai osztály halálosan unja magát. Vélemény.
Meghallgatást tartott a Színház- és Filmművészeti Egyetem ügyében az Európai Parlament. Vidnyánszky Attila szerint a tüntetők nem az SZFE-vel vállaltak szolidaritást, az esemény a baloldali pártok kampánynyitója volt. Az államtitkár szerint most nagyobb az egyetem autonómiája, mint eddig, Upor László lemondott rektor szerint viszont ez csak a kormányközeli kuratóriumra igaz.
A Színház- és Filmművészeti Egyetemet támogató dokumentumot semmilyen fórumon nem hirdették meg.
Hosszú levelezés került a hvg.hu birtokába arról, hogy az első államiból alapítványi fenntartásba került egyetem vezetője milyen indokkal nem hajlandó megtárgyalni az SZFE melletti szolidaritási határozati javaslatot. A Corvinus szakszervezeti vezetője a vita korlátozása miatt cenzúrát emlegetett.
Az őszi szünetet az első utasítással előrébb hozták, most ráhúznak pár napot.
Hegedüs Zsuzsa nem először fogta a színművészetisek pártját. Ezen a Le Monde tudósítója is meghökkent. A nemzeti ünnepen tartott SZFE-felvonulás alkalmából a világ minden nagy hírügynöksége Budapestre vetette szemét.
A miniszter logikája szerint a demonstrálók azt akarják, hogy ne egy kormánytól független alapítvány irányítsa az egyetemet.
Több mint tízezren álltak ki október 23-án a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói mellett, akik immár 54 napja vonták blokád alá az intézményt.
A művész azt festette meg, ahogy a kuratórium elnöke virágokkal, tenyérdekorációval és a karjára csavart szalaggal álcázta magát.
Ötvenhárom nappal azután, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói elfoglalták és blokád alá vonták az intézmény épületét, a nemzeti ünnepen az egyetemi polgárok hívtak tüntetni mindenkit, aki támogatja őket. A tömeg a Műegyetemtől a Március 15. térre, majd az Urániához vonult. Szóba került az egészségügyi törvény és az Alaptanterv is.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói hónapok óta tüntetnek az intézmény modellváltásának módja ellen; több korábbi demonstráció után Mindannyiunk szabadsága – Megemlékezés '56-ról címmel tüntetést szerveztek a nemzeti ünnepre is. A tömeg a Műegyetem elől vonult az Urániáig, ahol műsor kezdődött.
A hallgatóknak nem szólt senki arról, mit mondott a törvényszék az SZFE-sztrájkról, de ők mindenképpen kitartanak.
A sztrájkbizottság vezetői az elsőfokú ítélet szerint jogellenesen hajszolták sztrájkba a dolgozókat.
Miközben az SZFE diákjai egyre több szövetségest szereznek, Vidnyánszky és emberei, így Szarka Gábor kancellár hibát hibára halmoznak.
Az általuk követelt autonómia nem csak létkérdés, de az ország legalapvetőbb érdeke is - mondta Hegedűs Zsuzsa.
A Szfe.hu elérhetetlen, de a tanulmányi rendszert tudják használni a hallgatók.
Az intézmény honlapja szerda délután óta nem elérhető. Már korábban is volt támadás az oldal ellen.
Nincs meg a törvényi feltétele a rendőrségi intézkedésnek.
A tévéstúdióhoz és a mozgásteremhez tartozó kulcsokat munkáltatói utasításra hivatkozva nem adták át a dolgozók a hallgatóknak.