Jön a Samsung új csúcsprocesszora, a Windows 10-es laptopokba is beletennék
A legfrissebb hírek szerint 2021 harmadik negyedévében debütálhat az Exynos 2200-as processzor, emellett pedig két másik chipet is készít a Samsung.
A legfrissebb hírek szerint 2021 harmadik negyedévében debütálhat az Exynos 2200-as processzor, emellett pedig két másik chipet is készít a Samsung.
Mind a Samsunggal, mind az LG-vel kapcsolatban van az Apple az iPhone-ok kijelzőinek kapcsán. A legutóbbi értesülések arra utalnak, hogy az egyik összehajtható, kagylós iPhone-modell fejlesztése során viszont kizárólag az LG-re támaszkodna.
A Samsung változtat az eddigi biztonsági frissítési ciklusán: a 2019 után kiadott telefonokhoz és táblagépekhez ezentúl négy éven át jár a gyártó biztonsági pakkja.
A Samsung hasonló technológiát fejlesztett az új mobilos érzékelőjéhez, mint amilyet a Canon is használ fényképezőgépeiben. Az Isocell GN2 nagyobb az elődjénél, és a pixelekkel is variáltak a szebb képek érdekében.
A kiszivárgott hírek szerint nagy a mozgolódás az összecsukható kijelzős mobilok piacán, több cég is a Samsunggal gyártatná le a saját készülékébe szánt panelt.
A cupertinói cég megelőzte az eddig listavezető Samsungot. A mutatványt úgy érték el, hogy rengeteg iPhone-t adtak el.
Látványos koncepcióvideók mutatják, hogyan képzeli el a Samsung jövőbeli AR szemüvegeit.
A panaszt elutasították, de az Alkotmánybíróság meghagyta, hogy az Országgyűlésnek a feladatokkal arányos támogatást kell biztosítania az önkormányzatoknak. Ketten nyújtottak be különvéleményt.
Ha minden a terv szerint halad, április 1-jén indíthatják be azt a gyártósort, ami a Galaxy Z Fold3 és a Galaxy Z Flip 2 egyik legfontosabb alkatrészét gyártja majd.
Új, középkategóriás mobilt mutatott be a Samsung, ami egy hatalmas akkumulátort, valamint a Galaxy Note10 processzorát kapta meg.
Bizonyos kérdések megválaszolásához muszáj segítségül hívni egy nagyon gyors számítógépet. Ezt teszi most a Samsung.
Nagy sikernek tűnik a Galaxy S21 család, azonban sokaknak még mindig a vágyálom kategóriájában maradnak ezek az eszközök, meglehetősen borsos áruk miatt. Azonban úgy tűnik, a Samsungnak az idén is lehet egy kellemes meglepetése.
Több teljesítménytesztet is lefuttattak a Samsung Galaxy S21 Ultra kétféle változatával, hogy választ találjanak kérdésre: melyik processzorral szerelt telefon az erősebb? A sok teszt ellenére a válasz nem lett egyértelmű.
Többféle összehajtható okostelefont is bevezethet ebben az évben a Samsung. Az egyik új szabadalma arra utal, hogy a csúsztatható okostelefont ötletét sem veti el.
Hamarosan érkezik a ZTE újabb Axon-szériás telefonja. Ez lesz az első olyan eszköz, amelyben együtt található majd meg a Snapdragon 888 lapkakészlet és a kijelző alatti kamera.
Egy előterjesztésből derült ki, hogy a Pest megyei önkormányzat mennyit szán a városra az einstandolt adóból.
A dél-koreai után a német hatóságtól is megkapta a tanúsítványát a Samsung 65W-os töltője, amit a Samsung Galaxy Z Fold3 támogathat először.
Kiábrándító pontszámot kapott a Galaxy S21 az iFixit csapatától abban a szétszedéses vizsgálatban, amelynek célja a készülék javíthatóságának vizsgálata volt.
A tervek szerint február közepén mutathatja be a Samsung az új telefonját, a Galaxy F62-t, ami az F-sorozat második generációs mobiljaként debütálhat.
Egy friss információ szerint már csak 5 hónapot kell várni arra, hogy a Samsung bemutassa az összecsukható csúcsmobilját, és jön majd mellé a kistestvér, a Galaxy Z Flip3 is.