Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Egy előterjesztésből derült ki, hogy a Pest megyei önkormányzat mennyit szán a városra az einstandolt adóból.
Mindössze 718,6 millió forintot tervez különböző módon Gödre fordítani a Pest megyei önkormányzat abból az 1,796 milliárd forintnyi iparűzési adóbevételből, amit a városban található Samsung-gyár fizetett be a megyének – írja a Népszava egy megyei közgyűlési előterjesztésre hivatkozva.
A kormány még tavaly áprilisban nyilvánította különleges gazdasági övezetté a térséget és az innen származó adót Pest megyének irányították át. Balogh Csaba polgármester akkor azt mondta, a város költségvetésének harmada esik ki az einstanddal.
A cikk szerint az ominózus adóbevételből 718 millió forint egy területfejlesztési alap lenne, amire Gödről, Dunakesziről, Csomádról és Sződről lehet majd pályázni, de a kormánypárti vezetésű Fótot is a térséghez csatolnák. A pénz 20 százalékát, 359 millió forintot civil támogatási alapként osztanának szét. A maradék pedig menne Gödnek, de arra is pályázni kell a városnak.
A Népszavának Ambrus András, a megyei önkormányzat sajtófőnöke azt mondta, az összeg nem közvetlenül az önkormányzathoz kerül, valóban pályázni kell rá: 269 millió forintot biztosítanának a gödi zöld-fenntarthatósági alapra, illetve 449 millió forintot gödi útfelújításra.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Először olvasható magyarul a holokauszttúlélő író és Nobel-békedíjas emberi jogi aktivista Elie Wiesel Éjszaka trilógiájának mindhárom kötete. Miért kellett 2025-ig várni a harmadik kötet megjelenésére? Miben más a holokauszttúlélők harmadik generációja, mint a korábbiak? Miről adnak számot Wiesel regényei?
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Phenjan kész feltétel nélkül támogatni az ukrajnai inváziót.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.