Se töltő, se fülhallgató nincs a Samsung Galaxy S21-ek dobozában
A Samsung néhány hónapja még beszólt az Apple-nek, amiért az iPhone 12 dobozába már nem tettek töltőfejet, most viszont ugyanerre a lépésre szánta el magát.
A Samsung néhány hónapja még beszólt az Apple-nek, amiért az iPhone 12 dobozába már nem tettek töltőfejet, most viszont ugyanerre a lépésre szánta el magát.
Abakusz, palatábla, vagy akár csak néhány kavics a földön: az illusztrálási, vizualizációs megoldások a kezdetektől fogva végig kísérik a tanítás történetét. Egy olyan egyetemi kampusz, amely a legmodernebb szemlélettel közelít mind a tudományokhoz, mind az oktatáshoz, ma már a megjelenítő rendszerek terén is a csúcstechnológiát választja.
Csütörtök délután összesen öt új készüléket mutatott be a Samsung. Azóta mindegyik mellé videós bemutatót is közzétett a gyártó.
S-szériás csúcstelefonjai mellett legújabb és eddigi legfejlettebb vezeték nélküli fülhallgatóját is leleplezte csütörtök délután a Samsung. Íme a Galaxy Buds Pro.
Sosem jöttek még ki ilyen korán, már télen a Samsung tavaszi csúcsmobiljai – ez tény. És sosem voltak még ilyen jók – ezt ígéri a gyártó. Íme a Samsung Galaxy S21, a nagyobb S21+ és az S21 Ultra, ami a gyártó ígérete szerint mindennél (is) jobb.
Akár 50 százalékkal is gyorsabb lehet elődjénél a Qualcomm újabb kijelző alatti ujjlenyomat-olvasója, amely talán már a Samsung Galaxy S21-ben is bemutatkozhat.
Az Exynos 2100 egy nyolcmagos processzor lett, ami úgy képes az elődökhöz képest nagyobb teljesítményre, hogy azoknál kevesebb energiát fogyaszt.
Valószínűleg az utolsó kedvcsináló videót adta ki a Samsung a csütörtöki bemutató előtt, amikor is a Galaxy S21-széria telefonjairól rántja majd le a leplet.
A Samsung a CES technológiai show első napján rántotta le a leplet azokról az eszközeiről, amelyekkel az otthonunkat okosítanák fel.
Több új televíziómodell mellett egyfajta környezetvédelmi bejelentést is tett a Samsung: összehangolná zöld törekvéseit a tévégyártással.
A legilletékesebb, a Samsung jelentette be, mikor mutatja be újgenerációs csúcs-lapkakészletét, az Exynos 2100 áramkört.
Csendben javította a Samsung a Galaxy Note20-ak kijelző alatti ujjlenyomat-olvasójának problémáját, azonban továbbra is nyitva hagyta a kérdést: miért is futott bele immár másodszor ugyanabba a gondba?
A Samsung szűk egy héttel a virtuális CES indulása előtt megmutatta, hogyan képzelik a jövőt a cég házon belüli inkubációs laborjában, a C-Lab-ban.
A Samsung nemrég nyújtotta be az amerikai szabadalmi hivatalhoz azokat a terveket, amelyekből kiolvasható, miként rejtenék el a mobiljaikon az előlapi kamerát.
A Samsung a január 11-én kezdődő CES-re hangolódva mutatta be a Neo QLED és a MicroLED technológiával ellátott csúcstelevízióit, valamint az új Lifestyle-készüléket.
Úgy tudni, hogy a januári Galaxy Unpacked eseményen a Galaxy S21 családon kívül más eszközöket is bejelent a Samsung, többek között egy vezeték nélküli fülhallgatót, a Galaxy Buds Prót. Van, aki már meg is kaparintotta ezt a fülest, és egy úgynevezett kicsomagolós (unboxing) videót is készített róla.
Egy héttel a Galaxy S21-család bemutatója előtt egy 10 másodperces kedvcsináló videót tett közzé a Samsung a Twitteren.
Még nem mutatták be a Galaxy S21 Ultrát, amelyik először kaphat a családban S Pen támogatást, azonban már szinte minden kiderült e telefonról. Legutóbb pedig a hozzá megvásárolható digitális toll részletei is kiszivárogtak, és állítólag picit másra számíthatunk, mint amilyen eddig volt a gyártó Note-sorozatához adott toll.
Úgy fest, hogy az Apple AirTag mintájára a Samsung is elkészíti a maga kis eszközét, amely segít megtalálni az elveszett holmikat. Az új mobiljukkal, a Galaxy S21-el mutathatják be.
Kiküldte a Samsung a meghívókat, így hivatalossá vált, mikor ismerheti meg a világ a gyártó legújabb csúcstelefonjait, és talán még egy-két apróságot is a Galaxy S21-ek mellett.