Két pofon fél év alatt: ismét rengeteg pénzt bukott a Samsung
A jelek szerint 2019 első negyedéve után sem talált magára a Samsung, 2018 második negyedévéhez képest ismét jelentősen kisebb lett a cég nyeresége.
A jelek szerint 2019 első negyedéve után sem talált magára a Samsung, 2018 második negyedévéhez képest ismét jelentősen kisebb lett a cég nyeresége.
Az ausztrál fogyasztóvédelmi hivatal szerint a Samsung félreérthető módon mutatja be a Galaxy telefonok vízállóságát, a hatóság ezért eljárást indított a dél-koreai gyártó ellen.
Kisöpörte amerikai online áruházát a Microsoft, már csak hét telefontípust árul. A korábban menőnek számító készülékek már nem érdeklik a vásárlókat.
A Samsung több reklámjában víz alatti használat közben mutatta Galaxy telefonjait. Az ausztrál fogyasztóvédelmi hatóság szerint azonban a telefonok nem alkalmasak erre, ezért beperelte a koreai gyártót.
Friss hírek szerint úrrá lett a Galaxy Fold problémáin a Samsung, a dél-koreai gyártó már az utolsó simításokat végzi a készüléken, így a tömeggyártás sem lehet messze.
A tech-világban is ritka vallomásra került sor a napokban: a Samsung Electronics vezérigazgatója elismerte felelősségét a Galaxy Fold-fiaskóban.
A tervek szerint július 4-én veszi le Japán Dél-Koreát arról a listáról, amely megkönnyíti az okostelefonok és televíziók készítéséhez használt bizonyos vegyi anyagok exportját. Ez globális szinten is komoly problémát idézhet elő, a dél-koreai Samsung és LG mellett gondba kerülhet az Apple, a Huawei és több más nagy gyártó készülékeinek összeszerelése is.
Arról már korábban is hallottunk, hogy többféle összehajtható telefont is készít a Samsung. A második menetre hamarosan sor kerülhet, és a dél-koreai gyártó akár meg is előzheti a Huaweit.
A S-széria tavaszi megújítása után augusztusban menetrend szerint az érintőtollas használatra optimalizált Note-sorozatát frissíti a Samsung.
Ismét összeállt a Samsung és a Dezeen, hogy versenyt hirdessen a kreatív vénával rendelkezőknek. Túl nagy megkötés nincs, a lényeg, hogy az ötlet illeszkedjen a gyártó okoseszközeihez.
Eddig azt a pletykát lehetett hallani, hogy Galaxy Note10 Próként dobja majd piacra hamarosan érkező csúcsmobilját a Samsung, de a jelek szerint maradnak a jól bevált módszernél.
Egyre több készülék gyártója próbál azzal pénzt keresni, hogy miután kifizetteti az eszközt a vásárlóval, még reklámokat is mutogat neki.
Minden ötödik uniós lakos – zömmel vidéken élők – másodrendű polgárrá vált amiatt, hogy jelentősen elmarad a tervektől a széles sávú internet kiépítése. A magyarországi helyzet nem rossz, de azért hagy kívánnivalót maga után.
Kell-e tartanunk az előttünk álló bizonytalan, robotikai forradalom küszöbén álló jövőtől? Egyáltalán tudhatunk-e bármit is arról, hogy mi vár ránk a következő években, évtizedekben? Jövőkutató szakértők vázolták fel a lehetséges forgatókönyveket, ott voltunk mi is.
Szegény embert az ág is húzza – mondanánk, ha nem a világ egyik leggazdagabb vállalatáról lenne szó. Mindenesetre a rosszul fogyó iPhone-ok miatt még büntetné is a Samsung az Apple-t.
Sok szempontból is különleges, mondhatni szimbolikus helyszínt választott a Samsung arra, hogy megmutassa, mire képesek a kijelzői.
A jelek szerint bejött a Samsungnak az 5G-s telefon piacra dobása, pedig az igazi 5G-éra még csak ezután érkezik.
A kormány államilag támogatott ázsiai multikkal száll be az európai akkumulátorforradalomba. Magyar cégeknek szóló célzott források nincsenek, és nem is lesznek.
Sok gyártó próbál azzal pénzt keresni, hogy miután kifizetteti a készüléket a vásárlóval, még reklámokat is mutogat neki.
Nemrég kikerült a netre egy kép, amin állítólag a Galaxy Note10 képernyővédője szerepel, és ez jóval többet árulhat a telefonról, mint elsőre gondolnánk.