Hatalmát mentené Erdogan a szíriai offenzívával
Új front nyílt a szíriai polgárháborúban a kurdok elleni török támadással, a káoszban magára találhat az Iszlám Állam. Erdogan a katonai kalandjával otthonra üzen.
Új front nyílt a szíriai polgárháborúban a kurdok elleni török támadással, a káoszban magára találhat az Iszlám Állam. Erdogan a katonai kalandjával otthonra üzen.
A külgazdasági és külügyminiszter szerint a négymillió menekült Magyarország felé venné az irányt.
Washington két török minisztérium és három tárcavezető ellen vezetett be szankciókat.
A török külügyminisztérium hétfőn elítélte és teljes egészében visszautasította az európai uniós tagországoknak azt a nyilatkozatát, amely többek között az Északkelet-Szíriában zajló török hadművelet azonnali hatályú leállítására szólította fel Ankarát.
A katonák így már csak hat kilométerre vannak a török határtól.
A szíriai kormány és a kurdok vezette Szíriai Demokratikus Erők tárgyalásokba kezdtek.
Ismét destabilizálódhat a régió.
Amerikai csapatok közelében csapódtak be török tüzérségi lövedékek olyan területen, ahol a török erők tisztában vannak azzal, hogy amerikai katonák is vannak ott, Kobáni közelében, Szíria északi részén – tudatta szombat hajnalban a Pentagon.
Október 9-én megkezdődött a török hadsereg és velük szövetséges szíriai milícia közös hadművelete, amely a Béke Forrása nevet viseli. Az invázió célja a kurd felkelőszervezet, az SDF kiszorítása a határ menti 30 kilométeres zónából, ahova Erdogan török elnök szíriai menekültek millióit akarja telepíteni. A kurdok az Iszlám Állam elleni háborúban amerikai támogatással harcoltak, Trump azonban váratlanul bejelentette a csapatok kivonását, és ezzel szabad kezet adott Törökországnak.
Két civil meghalt, további ketten megsérültek.
A szíriai hadműveletek miatt egyeztetnek a Törökországgal szembeni esetleges lépésekről a jövő heti csúcstalálkozón.
A hatóságok 78 ember ellen eljárást indítottak, mert az interneten bírálták a katonai műveleteket.
Recep Tayyip Erdogan török elnök csütörtökön Ankarában azzal fenyegette meg az Európai Uniót, hogy 3,6 millió szíriai menekültet küld országából Európába, ha az EU megszállásnak minősíti a szerdán megkezdett török hadműveletet Északkelet-Szíriában.
Súlyos harcok dúlnak Észak-Szíriában az országba behatolt török erők és a térséget évek óta ellenőrző kurd milíciák között. A polgári lakosság ezerszámra menekül, helyi források szerint már nyolc polgári személy halt meg a támadásokban, az áldozatok között gyerekek is vannak. Trump elnök pedig megmagyarázta, miért nem segít a kurdoknak, és hogy miért menekülnek majd Európába az Iszlám Állam katonái.
Szíriából Irakba szállította át az amerikai hadsereg az Iszlám Állam dzsihadista szervezet két fogva tartott kegyetlen tagját, brit állampolgárokat – jelentette szerdán több amerikai médium nevük elhallgatását kérő tisztségviselők közlése alapján.
Az amerikai elnök újságíróknak nyilatkozva jelentette ki, hogy ha a szíriai török hadműveletek "nem lesznek emberségesek", akkor "eltörli" az ország gazdaságát. Arról is beszélt Trump, hogy a kurdok csak a saját érdekeik miatt voltak Amerika szövetségesei, de például Normandiánál nem segítettek.
Órákkal a légi támadások után a szárazföldi offenzíva is megindult a szíriai kurdok ellen.
Nem érkezett semmilyen indoklás, mi a magyar vétó oka. Végül több órás tárgyalássorozat után született egy olyan szöveg, amelyet mindenki elfogadott.
A török államfő azt mondta, a beavatkozás addig tart, amíg el nem érik a céljukat.