Katolikusok tiltakoztak Washingtonban Trump migrációs politikája ellen, letartóztatták őket
A tüntetők az amerikai határőrizetben meghalt gyerekekre emlékeztek, a rendőrség letartóztatta a Szenátus épületébe behatoló aktivistákat.
A tüntetők az amerikai határőrizetben meghalt gyerekekre emlékeztek, a rendőrség letartóztatta a Szenátus épületébe behatoló aktivistákat.
Annak ellenére, hogy ezernyi bizonyíték van arra, hogy az amerikaiak több alkalommal megfordultak a Holdon, világszerte tartják magukat azok az összeesküvés-elméletek, amelyek szerint az egész csak egy óriási kamu: a filmeket és fényképeket egy stúdióban rögzítették, Armstrongékra pedig a színészkedés feladata hárult. Az amerikaiak 11 százaléka ma sem biztos abban, hogy járt ember égi kísérőnkön.
Az Európai Űrügynökség vezetője speciális örökségvédelmi státuszt és védettséget biztosítana a jövőbeni látogatók és Hold-missziók által okozott károktól a Nyugalom tengerén annak a helynek, ahol 50 éve, 1969. július 21-én az első ember a Holdra lépett.
A NASA is nagyban készül a holdra szállás 50. évfordulójára. Most például öt évtizeddel korábban készült fotókat újítottak fel, s tettek közzé panorámaképként.
Az űrverseny első évei egyértelműen a szovjeteké voltak: a kommunista birodalom bocsátotta Föld körüli pályára az első műholdat, Jurij Gagarin volt az első ember, aki megjárta a világűrt, a szovjetek küldték az első űreszközöket a Holdra, s Alekszej Leonov volt az első űrhajós, aki kilépett a kozmoszba. Moszkva mégis elvesztette az egyik legfontosabb versenyt, a holdra szállásért vívott ütközetet. És nem is véletlenül.
Fél évszázaddal az első holdra szállás után újraindul az űrverseny, ám a második szakasz több okból is egészen más lesz, mint az amerikaiak által megnyert első. Az egyik fő különbség, hogy új vetélytársak is jelentkeztek – például Kína, India és az Európai Unió –, a másik pedig az, hogy most nemcsak a tudományos és ideológiai célok fontosak, hanem a gazdaságiak is.
Az amerikai képviselőház Donald Trump rasszistának minősített, négy demokrata párti képviselőnőt támadó Twitter-bejegyzéseit elítélő határozatot fogadott el kedden este.
Az év édesapja címre pályázhat az az amerikai lézerfizikus, aki fiát egy olyan luxusautóval lepte meg, melynek legolcsóbb változata is 639 ezer 700 dollár az olasz autógyár katalógusa szerint. Ezt mindössze 20 ezer dollárból hozta ki a professzor, aki be akarta bizonyítani a fiataloknak, hogy "ha a tudományt és a mérnöki tudást egyesítjük, akkor ezen a területen is érhetünk el eredményt". Sterling Backus professzor másfél évet áldozott az életéből a Lamborghini Aventadorra, melyet fia, Xanader kért tőle.
Julian Assange cáfol.
Donald Trumpnak az nem tetszik, hogy bírálják a kormányt.
Még a szenátusnak is meg kell hallgatni.
Szó szerint nagy élmény lehet ebben az autóban utazni, azonban parkolóhely kereséskor nem igazán cserélnénk a sofőrjével.
Különös barátság alakult ki két búvár, Jake Wilton és Monthy Hall, valamint egy óriásrája között: Az utóbbi a mélytengeri búvárok segítségét kérte, hogy szedjék ki a szeme alá beakadt horgot.
Esőkabátot viselő, száját sállal átkötő fiatal férfi tört be a napokban az egyik philadelphiai dohányboltba, s fegyverrel kényszerítette a boltost a pénztárgépben lévő pénz átadására. Az elrabolt pénzt viszont egyből visszaadta, az ugyanis nem elég a gyermeke szervátültetésének a kifizetésére.
Donald Trump amerikai elnök gyakorlatilag csak azért mondta fel az iráni nukleáris fejlesztési tevékenység korlátozásáról kötött többhatalmi megállapodást, mert azt hivatali elődje, Barack Obama írta alá az USA részéről - ez derül ki azokból a kiszivárogtatott bizalmas diplomáciai táviratokból, amelyeket a volt washingtoni brit nagykövet küldött a londoni külügyminisztériumnak.
Áll a bál Nagy-Britannia és az USA között előbbi nagykövete miatt, akit Trump "nagyon buta embernek" titulált. Ezzel azonban komoly kárt okozott a brit-amerikai kapcsolatokban is, márpedig az angolok a legrégebbi szövetségesnek számítanak.
Kettős válság sújtja Kubát: egyrészt elmarad a gazdasági segítség a baráti Venezuelából, amely magát is alig tudja fenntartani, másrészt az újra visszaállított amerikai szankciók egyre jobban fojtogatják a 11 milliós karib tengeri szocialista országot.
Donald Trump amerikai elnök támogatottsága 44 százalékos, elnöksége óta a legmagasabb - hozta nyilvánosságra legújabb közvélemény-kutatásának eredményét a The Washington Post című lap.
A címvédő amerikai együttes nyerte meg a franciaországi női labdarúgó-világbajnokságot, miután a vasárnapi, lyoni döntőben 2-0-ra legyőzte Hollandia csapatát.
Az Egyesült Államok azt kéri, hogy Németország küldjön szárazföldi csapatokat Szíria északkeleti részére, hogy segítsenek az ott harcoló, kurd vezetésű milíciának az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni küzdelemben - mondta el az amerikai kormány Szíriáért és az Iszlám Állam elleni küzdelemért felelős különmegbízottja, James Jeffrey.