Három milliárd dollárt fizetett Ukrajnának a Gazprom
Az ukrán állami gázvállalatnak a stockholmi döntőbíróság ítélt meg összesen 2,9 milliárd dollárt.
Az ukrán állami gázvállalatnak a stockholmi döntőbíróság ítélt meg összesen 2,9 milliárd dollárt.
Eredetileg monumentális szobrászat szakon végzett Lembergben, de már Ungváron is inkább csak miniszobrokat készített. Azért települt át Magyarországra, mert szerinte itt nagyobb a remény komolyabb megbízásokra, ám Budapesten eddig a köztéri gerillaszobraival lett híres. Portréinterjú Kolodko Mihállyal.
Nem elégedett a kormányzó munkájával Zelenszkij, szerinte nem tud konkrét eredményeket felmutatni.
Majdnem kétezer denevér tanyázott egy lvivi lakás teraszán.
Egy hónapja tartottak a tárgyalások Oroszország és Ukrajna között, az EU közvetítésével.
A Kreml-szóvivője, Dmitrij Peszkov szerint nem kizárt, hogy módosítsák az ukrajnai konfliktus lezárását célzó 2015-ös minszki béketervet.
Elfeledett karácsony Ukrajnában címmel ad rendhagyó koncertet vasárnap Both Miklós tíz idős, ukrán falusi énekessel, valamint kijevi és magyar zenészekkel. A műsor egy ötéves néprajzi-népzenei kutatómunka egyik eredménye, amelyben több száz, elszigeteltségben élő, de épp ezért az írásos idők előtti kultúrát őrző parasztembert kerestek fel, több ezer dalt rögzítettek, és tettek elérhetővé a neten. E kalandos gyűjtőmunkáról, és az ukrán karácsonyi hagyományokról kérdeztük a zenész-népdalgyűjtőt.
Négyen keresnek megoldást Ukrajna szinte megoldhatatlan problémáira az Élysée-palotában Párizsban. Vlagyimir Putyin orosz és Volodomir Zelenszkij ukrán elnökön kívül jelen van Angela Merkel német kancellár és a vendéglátó Emmanuel Macron. A francia elnök orosz nyitása tette lehetővé a találkozót, melynek homlokegyenest ellenkező nézeteket kellene közös nevezőre hoznia.
Az orosz parlament alsóházának elnöke szerint Magyarország azt javasolta, fogjon össze a magyar és az orosz törvényhozás az ukrajnai kisebbségek jogainak védelméért. Magyarországon cáfolják a hírt, Ukrajna bízik abban, hogy Magyarország nem fog össze az agresszorral.
Donald Trump személyi ügyvédje, Rudolph Giuliani Budapesten és Kijevben olyan egykori ukrán tisztségviselőkkel találkozik ezen a héten, akik segíthetnek az amerikai elnöknek az őt fenyegető alkotmányos vádemelés következményeinek az elhárításában. Budapesten Giuliani azzal a Jurij Lucenko volt ukrán főügyésszel tárgyalt, aki ellen hazájában hatalommal való visszaélés vádjával indítottak eljárást.
A magyar állami hírtelevízió, a Kárpátalján is fogható M1 úgy mutat képeket a Krímről, hogy a félszigetet Oroszország részeként tünteti fel – írják az ukrajnai médiumok. Hangsúlyozzák, hogy az M1 annak ellenére adta a Krímet az oroszoknak, hogy Magyarország hivatalosan Ukrajna részének tekinti a területet.
Meghosszabbította az ukrán Ukrtransznafta és az orosz Transznyefty az orosz kőolaj Ukrajnán keresztüli tranzitjáról Európába szóló szerződést a jövő év január elsejétől tíz évre.
Egy Kijev megyei képviselő autójára nyitottak tüzet ismeretlen fegyveresek vasárnap este az ukrán főváros központjában, a képviselő hároméves kisfiának halálát okozva - mondta el egy rendőrségi forrás, miközben a hivatalos források még nem árultak részleteket a támadásról.
Vadim Prisztajko ukrán külügyminiszter a Twitteren bírálta csütörtökön az Apple amerikai technológiai vállalatot, amiért a Krím félszigetet Oroszország részeként tüntette fel térképein.
Mindenkinek igyekszik megfelelni az iPhone-okat is gyártó Apple: ha Oroszországban használják az amerikai cég térképeit, akkor a 2014-ben Ukrajnától elfoglalt Krím Oroszországhoz tartozik, míg, ha a világ más tájain, például Magyarországon keres rá egy felhasználó a félszigeten lévő városokra, akkor nem szerepel országnév a települések neve mellett.
A bejelentett, legálisan itt dolgozó ukrán állampolgárok száma már elérte a 15 ezret.
Komoly szópárbaj alakult ki Volodimir Zelenszkij ukrán államfő és Julija Timosenko egykori kormányfő között, s az utolsó fordulóban a most ellenzékben lévő Timosenko arra emlékeztette az ország polgárait, hogy volt idő, amikor a humoristából lett államfő még azzal próbálta növelni ismertségét, hogy a péniszével szólaltatott meg egy zongorát. Vagy legalábbis úgy tett, mintha.
Az Ukrán Biztonsági Szolgálat a CIA-val és a georgiai belügyminisztériummal együttműködve őrizetbe vette Kijev mellett az Iszlám Állam terrorszervezet egyik kulcsfiguráját - hozta nyilvánosságra pénteken az SZBU.