Videón az új rekord: 136 km/h-val repült az "Igazi Vasember"
A brit feltaláló, Richard Browning saját, 2017-ben felállított világrekordját döntötte meg új emberrakétázásával.
A brit feltaláló, Richard Browning saját, 2017-ben felállított világrekordját döntötte meg új emberrakétázásával.
hvg.hu
November 12-én éjjel mintegy 250 szakember bevonásával végeztek gyakorlatot a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
hvg.hu
A leginkább navigációiról és viselhető okoseszközeiről ismert Garmin ezúttal a kisrepülőgépekhez tervezett akár életmentésre is alkalmas funkciót. Az Autoland nem robotpilóta, de hasonlóan működik.
hvg.hu
Nem nyílt ki a CST-100 Starliner nevű űrhajó három ejtőernyőjének egyike a hétfőn végrehajtott létfontosságú próbarepüléskor. Az ejtőernyők lassítják le az űrkapszulát, amikor szuperszonikus sebességgel visszatér a Földre.
MTI
MTI
hvg.hu
A német Lilium Aviation korábban már egy sor engedélyt megkapott az elektromos repülőgépe kifejlesztésére, most pedig egy zökkenőmentes tesztrepülésen is túl vannak.
hvg.hu
Több mint 19 órás volt az út, egy ausztrál légitársaság azt is vizsgálta, hogy ez az utasokra milyen hatással van.
hvg.hu
Átszámítva közel 600 millió forintos kárt szenvedett az amerikai haditengerészet Doomsday, azaz Végítélet nevű gépe, miután leszállás közben találkozott egy madárral.
hvg.hu
Egyelőre csak “ismerkedik” egymással a Boeing és a Porsche, de már körvonalazódik, milyen repülőgépet / repülő autót készítenének közösen.
hvg.hu
Az Airbus még az idén megkezdi azoknak az A350-900-asoknak a tesztelését, amelyek tele lesznek az utasokat figyelő szenzorokkal. Az Airbus szerint ettől mindenkinek jobb lesz majd az utazása.
hvg.hu
Jól halad a Kitty Hawk által gyártott elektromos repülőgép, a Heaviside fejlesztése. Már 160 kilométer megtételére képes egyetlen feltöltéssel, miközben 100-szor halkabb, mint egy helikopter.
hvg.hu
Napokon keresztül gyakorolta a szimulátorban a pilóta, hogyan lehet biztonságosan elrepülni a felhőkarcolók között egy nagyra nőtt katonai repülőgéppel.
hvg.hu
Idén eddig közel ötvenszer jelezte fel- vagy leszálló repülőgépek személyzete, hogy a földről lézerrel zavarták meg őket. A pilótafülkére irányított lézerfény akár tíz kilométerről is elvakíthatja a pilótákat, ami a személyzet egészsége mellett több száz utas életét is veszélyeztetheti.
hvg.hu
Az amerikai UAV Turbines katonai és kereskedelmi feladatok elvégzését is rábízná drónjára.
hvg.hu
Több mint 9000 métert süllyedt néhány perc leforgása alatt az amerikai Delta Airlines egyik gépe szerdán. Hogy pontosan mi történt, még vizsgálják.
hvg.hu
Az amerikaiak után hamarosan a britek is használni fogják az arcazonosításra szolgáló technológiát, elsőként a londoni Gatwick repülőtéren.
hvg.hu
Az Imperial College London tudósai egy olyan drónt fejlesztettek, amellyel könnyebb lesz begyűjteni a vízmintákat.
hvg.hu
Az amerikai Spirit Airlines novembertől kezdi el felszerelni gépeit azokkal az üléssorokkal, amelyeknél középen már jóval nagyobb lesz a hely az utasok számára.
hvg.hu
A skóciai Orkney-szigeteknél összesen három repülőgép közlekedik, és van, amelyik alig két percet tölt a levegőben landolás előtt. Ha minden jól megy, hamarosan már nemcsak erről lesz híres a térség: a járaté lehet a legzöldebb menetrend szerinti útvonal címe is.
hvg.hu
Erős turbulencia miatt több utas megsérült hétfőn egy repülőn leszállás közben a berlini Tegel nemzetközi repülőtérnél.
MTI
A polgári és katonai drónvédelem közös pontja, hogy a repülő eszközök ellen jelenleg alkalmazott technológiák legjobb esetben is lezuhantatják vagy megsemmisítik a drónt. Egy új izraeli fejlesztéssel átvehető az irányítás a drónok felett. Az így megszerzett eszközök irányított leszállásra kényszeríthetők, vagy akár a drónt bombával küldő támadók ellen fordíthatók.