Megkezdődött a Tesla-verőnek ígérkező Volvo közeli villanyautó gyártása
A koronavírus sújtotta időszakban a vállalat az egészségügyi előírások maximális betartásával indította el a Polestar 2 kínai gyártását.
A koronavírus sújtotta időszakban a vállalat az egészségügyi előírások maximális betartásával indította el a Polestar 2 kínai gyártását.
A bajor gyártó hivatalosan is megerősítette, hogy a négyféle hajtáslánccal érkező 7-es sorozat legerősebb kivitelében már nem lesz belsőégésű motor.
A gépkezelő hallása egész biztosan nem károsodik ettől a lokálisan zéró károsanyag-kibocsátású masinától.
A karbonszálas hiperautó alig több, mint 2 másodperc alatt tudja le a 0-100-as sprintet.
Már komoly mennyiség készült az ID.3-ból, azonban a rengeteg hiba miatt a vásárlókhoz eddig egy példány sem juthatott el.
Mivel a Samsung Galaxy S20 Ultra kijelzője esetében többféle beállítást is használhatunk, az Android Authority arra volt kíváncsi, melyiknél mennyi időre elég a készülék teljesen feltöltött akkumulátora.
Első körben csak a közepes hatótávolságú ID.3-at lehet majd hazavezetni.
A közeljövőben érkező újdonság a várakozások szerint mintegy 300 kilométeres hatótávval rendelkezik.
A háztartási gép akkumulátora akár ki is gyulladhat.
A csillagos német márka leleplezte a megújult Vitót, amiből 90 kWh-s akkumulátoros változat is készül.
Minden jel arra mutat, hogy a gyakorlatban nehéz lesz hozni a típus bőven 200 kilométer feletti gyári hatótávját.
Elektromos főzőlapot nem lehet működtetni róla, de arra bőven elegendő, hogy feltöltse az utazók összes mobileszközét anélkül, hogy közben lemerítené a kocsi akkumulátorát. Ezzel a beharangozóval készíti elő a piacot augusztusra ígért tetőboksza számára az autós kiegészítőket gyártó amerikai Yakima.
A zöld rendszámos elektromos kisautó egy feltöltéssel több, mint 300 kilométert képes megtenni.
A bajor gyártó modernizált logója elsőként egy tisztán elektromos hajtásláncú Gran Coupé modellre került fel.
A németországi értékesítés már elindult, hazánkba viszont várhatóan csak jövőre érkezik meg az újdonság.
A CLA plugin hibrid változata hazánkban minden további nélkül megkaphatja a számos kedvezménnyel járó zöld rendszámot.
A VW konszern cseh márkájának első részben elektromos RS modellje kizárólag automataváltóval készül. Szedán és kombi változatban.
A Dacia újdonsága az ígéretek szerint a Volkswagen e-up!-nál, a Smart EQ Fortwo-nál és a Skoda Citigoe iV-nél is kedvezőbb árú lesz.
Az új megoldás elegánsnak nem igazán mondható, viszont adott esetben igen jó szolgálatot tehet.
A villanyautók piaca elsősorban azért lassult le, mert egyes országokban jelentősen megvágták az állami támogatásokat.