A legtöbb európai ország el van maradva az illegális madárpusztítás elleni fellépés terén. Magyarország nem sereghajtó ugyan, de a felszín alatt továbbra is égető teendők (és szemléletváltás) sorakoznak a hazai szárnyas élővilág hatékonyabb megóvása érdekében.
Nem túl gyakori, hogy lónyerítésre riadnak az egyik óbudai lakótelepen élők, szerda este a katasztrófavédelmet és a rendőrséget is hívták a lakók, hogy ló van kikötve a házuk elé.
Több száz lesoványodott, beteg és elvadult kóbor macska bukkant fel a bezárt dunaújvárosi vasmű területén, miután az ott dolgozók tömeges elbocsátása miatt kiürült a gyár. A gondozás nélkül maradt állatok ellátását most néhány karbantartó és biztonsági őr próbálja megoldani önerőből és adományokból, miközben a kolónia egyre nő, megoldás pedig egyelőre nincs.
Egyre elterjedtebb a vízimadarak etetése, ami veszélyezteti az állatok egészségét, élelmiszerpazarlással jár, elősegítheti a kórokozók terjedését, megnövelheti a rágcsálók számát, és károsítja a vízi ökoszisztémát.
Bár manapság már a szélesebb nyilvánosság előtt is ismert a felelős állattartás fogalma, sokan sajnos mégsem tartják be annak szabályait a gyakorlatban. Mit jelent a felelősség? Mi az, hogy társállat vagy családi kutya? Mi a megfelelő és egészséges táplálás? Mennyi az annyi, ha mozgásról vagy fárasztásról, játékról van szó? Cikkünkben a legfontosabbakat vesszük sorra.
Meier Krisztina „nyúlsuttogó”, az Első Nyúlmentő Alapítvány elnöke nem mindennapi munkát végez: nyulakat ment, szállásol el, valamint békít ki. Mikor és miért kerülnek utcára a húsvétkor még ma is tömegesen felvásárolt nyulak, mire számítson az a felelős gazda, aki nyúltartásra adja a fejét, és mikor kell közbelépni, ha elhagyatottnak látszó kisnyúllal találkozunk a természetben?
Korszakhatárnak is nevezhető annak a gyömrői állatmenhelynek az esete, ahová tucatnyi önkormányzattól hordták – közpénzért – a kutyákat, hogy aztán éhesen, szomjasan, betegen tengődjenek vagy éppen simán eltűntessék őket. Az állam itt is a túlterhelt civil szervezetekre tolta a munkát és a felelősséget, miközben rendszerszinten nem tartatják be a jogszabályokat és folyik ki a pénz, ezért is ment olyan jól a sintérbiznisz. Miért nem az állatkínzók szigorúbb büntetése a megoldás? Miért a külföldi szaporítók botrányos eseteit látjuk, miközben magyar szaporítók látják el az európai piacokat? Ha adakozunk és állatmentésre szánjuk az adó 1 százalékot, az jó helyre kerül vagy elviszik a kamu szervezetek és a pénzt tarháló állatmentő-celebek? A Fülke Extra aktuális részében az állatmentés anomáliáit beszéltük át Némedi Edinával, az Állatmentő Szolgálat munkatársával és dr. Kajó Cecília jogásszal.
Megszólalt lapunknak az a férfi, aki nemcsak dolgozott, de évekig élt a gyömrői Kutyamentsvár menhelyén: az állami gondozásból érkező fiatalt fizetés nélkül dolgoztatták, verték és vele végeztették el a piszkos munkát a telepen. Csicskaként az ő feladata volt a tetemek eltüntetése, és az altatásokban is részt vett, így új részleteket tárt fel arról, hogyan pusztították tömegesen az 1 százalékot gyűjtő menhelyen a kutyákat. Ráadásul Herczig József menhelyvezető hivatalosan a gondnoka volt, ezért minden döntést ő hozhatott meg az életében. Verekednie kellett a másik kiszolgáltatott szerencsétlennel, az állatoknak szánt ételadományból kapott enni, míg végül szabályosan megszöktették.
Minden leopárdnak megvan a maga egyedi hangja, amely alapján azonosítani lehet az állatot – állapította meg egy új tanulmány. Az egyedi üvöltő hangok felismeréséhez a mesterséges intelligenciát is segítségül hívták.