Valami berobbant Irán legfőbb urándúsító telepén
Az ország ugyanakkor cáfolta, hogy valamilyen súlyos incidensről lenne szó, szerintük csak egy félkész épület kapott lángra.
Az ország ugyanakkor cáfolta, hogy valamilyen súlyos incidensről lenne szó, szerintük csak egy félkész épület kapott lángra.
Szél Bernadett kérdéseket intézett a Paks II.-es beruházásért felelős miniszternek, pontos válaszokat ugyan nem kapott, de így is kiderült, hogy a hónap végéig beadják a létesítési engedélykérelmet.
Az internet egy varázslatos hely, hiszen kis túlzással bármi elérhető és megvásárolható rajta. Még egy atomerőmű leselejtezett gépparkja is.
A philippsburgi atomerőmű jellegzetes tornyait irányított robbantással tették a földdel egyenlővé csütörtök reggel.
Az eseménynek nincs hatása a nukleáris biztonságra az erőmű szerint.
Jogszerű a brit atomerőmű építéséhez nyújtott állami támogatás, az uniós közérdekre és a környezetvédelemre sem lehet hivatkozni ez ellen – ezt kellene az Európai Bíróságnak kimondania a főtanácsnoka szerint.
Egy kapcsolószekrény égett, de a lángok semmi mást nem veszélyeztettek.
A litván határnál épülő fehérorosz atomerőmű esete mutatja, hogy milyen nehéz megszabadulni az orosz nukleáris energiától való függőségtől. Közben Oroszország mellett már Kína is egyre jobban növeli befolyását az európai energiapiacon.
Vannak élőlények, melyek extrém körülmények között is remekül boldogulnak, és akkor sem esik bajuk, ha rengeteg sugárzás éri őket.
A hosszabb távú hatásokat nézve a német atomerőművek leállítása csakis kárt okozott.
Rossz vége lett egy atomerőműben tartott gyakorlatnak Kanadában, ahol több millió állampolgárt rémisztettek halálra egy rosszul kiküldött üzenet miatt.
Enyhe, 4,5-ös földrengést észleltek szakemberek Iránnak azon a részén, ahol egy atomerőmű is található. Ugyanott pár hete is rengett a föld.
A kormány azt reméli, hogy a Mészáros Lőrinctől visszavásárolt visontai szénerőmű gázüzeművé alakítására rengeteg pénzt kaphat majd az Unió klímavédelmi programjából, miközben a következő évtizedben nem új gáztüzelésű erőművekre lenne szükség, hanem a meglévők jobb kihasználására.
Az amerikai földtani intézet szerint 5,1-es erősségű volt a földmozgás.
Már nagyon ásnák a munkagödröt, pedig az épület engedélye még messze van.
Csernobil nem csak a szovjet mérnökök csődje, hanem a kommunista Szovjetunió és a teljes keleti szovjet blokk kommunikációs csődje is. Rengeteg máig ható és jóvá nem tehető hibával. A kommunikációs szarvashibák sorában az egyik egy magyar tanulmány betiltása volt.
A hivatalos céldátummal nemsokára előállnak, de Süli János miniszter arról beszélt, hogy 2029 előtt nem valószínű, hogy elkészülnek az új paksi blokkok.
Még versenyben van a dél-koreai és a francia technológia is, de a befutó az amerikai lehet.