Kisbabával a hátsó ülésen állt fejre egy autó az M0-son
Rendőrségi szóvivő előtt kezdett össze-vissza kanyarogni egy autó, majd felborult. A nő azonnal megállt segíteni, és kiderült, hogy egy kétéves kislány is van a felborult járműben.
Rendőrségi szóvivő előtt kezdett össze-vissza kanyarogni egy autó, majd felborult. A nő azonnal megállt segíteni, és kiderült, hogy egy kétéves kislány is van a felborult járműben.
Először iszogattak, aztán a férfi lelépett az ismerőse autójával úgy, hogy elfelejtett róla szólni. 9 hónap után zárták le az ügyet.
Az autópálya-kezelő egyre többször használ úgynevezett ütközési energiaelnyelő berendezéseket, amelyek megvédhetik a munkaterületen dolgozókat, sőt a balesetet okozó járműben ülőket is.
A budai Tétényi úton történt balesetben egy utas sérült meg.
Az M5-ös autópályán Balástyánál történt baleset, nem sokkal később pedig Kiskunfélegyháza térségében.
A nő és a két nagyobb gyerek kórházba került, a babakocsiban utazó kicsi nem sérült meg.
Egy 17 éves autóvezető meghalt a Károly körúton.
Az utasok még időben ki tudtak menekülni a lángoló autóból.
Az amerikai Hunter Sanner még október elején szenvedett szerencsés kimenetelű autóbalesetet, amelynek helyszínére az okosórájával hívott segítséget.
Az egyikükhöz csak feszítővágóval fértek hozzá az összetört autóban.
Balesetet okozott Szolnokon, a Várkonyi téri körforgalomban, azonban megállás és segítségnyújtás nélkül elhajtott a helyszínről.
Boris Kollár állapotát sikerült stabilizálni, nincs életveszélyben.
Segítségnyújtás nélkül hajtott tovább egy sofőr, miután balesetet okozott Sajószögednél. Mivel már korábban is szabálytalankodott, egy másik autós lefotózta a rendszámát.
A baleset Adács és Gyöngyös között történt a 3210-es úton.
A sofőr megcsúszott egy kanyarban és egymás után két balesetet is okozott - tudósít az RTL.
A Petőfi utca és a Dobozi utca kereszteződésében ment egymásnak két jármű.
Egy autó négy másiknak ment neki a IX. kerületben történt balesetben - írja a police.hu.