Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A nő és a két nagyobb gyerek kórházba került, a babakocsiban utazó kicsi nem sérült meg.
A babakocsit toló nő, valamint a vele lévő 5 és 9 éves gyerekei az egyik keceli gyalogátkelőn mentek át, amikor elütötte őket egy Volkswagen kisbusz – írja a Délmagyar.
A sofőr állítólag későn észlelte a neki balról érkező családot, és bár vészfékezett és megpróbálta kikerülni őket, ez már nem segített.
A lap úgy tudja, hogy a nőnek arra még volt ideje, hogy a babakocsit átlökje az úton, így a benne lévő picinek nem esett baja. Ő és a vele sétáló gyerekei azonban 8–10 métert repültek az ütközés erejétől. Kórházba vitték őket.
A kisbuszt vezető férfi elismerte, hogy hibázott. A baleset pontos körülményeit a Kiskőrösi Rendőrkapitányság munkatársai vizsgálják.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.