Egyetlen gyártósor kivételével leálltak a Skoda üzemei
Így is mintegy 30-50 ezer, csak részben befejezett új személyautó van a raktáraikban.
Így is mintegy 30-50 ezer, csak részben befejezett új személyautó van a raktáraikban.
Bár a hétköznapi sofőrök mindebből keveset érzékelnek, az autóipar épp jelentős átalakuláson megy keresztül. Fontos, hogy amikor autóiparról beszélünk, nem csak a konkrét autógyártókra gondolunk, hanem azok beszállítóira, partnereire, akik nélkül bizony megállna az élet, de legalábbis a gyártás.
Több mint 8 milliárdos alapot akar létrehozni a Mercedes az európai akkumulátorgyártáshoz.
A legnagyobb európai autógyártó cég nemrégiben jelentette be azt is, hogy hat akkumulátorcellás gyárat létesít a kontinensen.
A japánok szerint a kilátások bizonytalanok következő hónapokra is, miközben a kereslet nagyon erős.
Éves alapon nőtt, a megelőző hónaphoz képest azonban csökkent Magyarország külkereskedelme, különösen a kivitel. Ebben az autóipar visszaesésének is szerepe volt.
Ambiciózus projektjeik vannak, amelyekhez mintegy 10 milliárd dollár áll a rendelkezésükre.
A termelés szintje már elérte a járvány előttit.
Még hónapokig tart az elsősorban az autógyárakat sújtó globális chiphiány, amely a magyarországi összeszerelő üzemekben is fennakadást okozott.
Mintegy 650 technológia fejlesztést vizsgálva állították fel a friss rangsort az autógyártók között.
Alig több mint 50 ezer autót gyártottak összesen júliusban.
Nem is kérdés, hogy mostanság az elektromosítás a legfontosabb napirendi kérdés minden autógyártó életében. Összeszedtük, hogy hol tartanak az iparág legnagyobb szereplői és mi várható tőlük az évtized végéig.
Az európai autógyártók lemaradtak némileg a villanyautók legfontosabb összetevőjének saját előállításában. Most egyszerre próbálják behozni a hátrányt.
Nemcsak az autók piaci helyzete alakul át jelentősen, többek közt a mobilitási szolgáltatók egy kaptafára készülő közlekedő dobozai miatt, hanem a nagyfokú robotizáció révén a gyártásuk is.
A legutóbbi nagy leállást péntekre a General Motors jelentette be.
Vizet biztosan nem szív a motor.
Az Apple-t is kiszolgáló Taiwan Semiconductor Manufacturing 10-20 százalékkal emelheti az árait.
Jelentősen drágulhatnak a német ipar termékei, az autógyártók akár tíz százalékkal emelhetik áraikat a Handelsblatt című német üzleti lap összeállítása szerint.
Néhány éven belül az elektromos autók azonos árban lesznek hagyományos társaikkal. Most az EU piaca a legnagyobb, de Kínában szinte mindenki e-járművet akar gyártani.