TGM: Karácsony és Hunvald
Ne kényeskedjünk! Ereszkedjünk alá a hétköznapi politika mélységeibe.
Ne kényeskedjünk! Ereszkedjünk alá a hétköznapi politika mélységeibe.
Tamás Gáspár Miklós
Alapító kongresszust tartott vasárnap Varsóban a Tavasz (Wiosna) nevű, a felmérésekben máris a harmadik legnagyobb támogatottságot élvező párt. Vezetője, Robert Biedron melegjogi aktivista, volt parlamenti képviselő, majd polgármester balliberálisnak jellemezhető programpontokat vázolt fel.
MTI
A várakozásokhoz képest megdöbbentően sokan, péntek délután fél 2-ig 24 ezren vettek részt a baloldali előválasztáson, ahol Horváth Csaba és Karácsony Gergely közül lehet kiválasztani az MSZP–Párbeszéd főpolgármester-jelöltjét. Az érdeklődés a szervezőket is meglepte, akkora a roham, hogy a szavazáshoz szükséges papírok is rendre elfogynak.
Windisch Judit
A szocialista politikus több ajánlást szedett össze a zuglói polgármesternél.
hvg.hu
Gulyás Gergely szintet emelt, reagált egy párt ügyére, illetve arról beszélt, az eddigi tiltakozások alapján úgy látja, nem lesz általános sztrájk.
hvg.hu
Langyos vitán mondott oda Karácsony Gergely Horváth Csabának, hogy a kutatási adatok szerint ő az esélyes főpolgármester-jelölt Tarlós István ellen. Az MSZP-s Horváth nem tudott válaszolni arra a kérdésre, hogy mit tenne a bizonytalanok megszólításáért. A NER-t erővel győzné le.
T. R.
Az ellenzéknél változást indíthat el a mostani közös fellépés, Török Gábort meglepte, ami történt.
hvg.hu
Az apátiába süllyedt emberek akkor fognak elmenni szavazni, ha olyan ember kéri a szavazatukat, ha olyan ember jelentkezik vezetni a települést, aki él-hal érte. Vélemény.
Soproni Tamás
Magyarországgal szemben kettős mércét alkalmaznak, az ellenzéki újságírók valójában politikai aktivisták, a civil szervezetek nem rendelkeznek demokratikus legitimációval, a kormány álláspontját pedig szinte senki nem hallgatja meg, ezeket mondta a kormányszóvivő a Magyar Időknek adott interjújában.
hvg.hu
Kövér László szerda esti M1 aktuálisnak adott interjújában azt mondta, most fog eldőlni Európa jövője a migráció tekintetében, de ehhez az kell, hogy "újra a normalitás talajára helyezkedjen az EU döntéshozóinak többsége", a Sargentini-jelentést pedig az unió kampánya részének nevezte.
MTI
MTI
hvg.hu
A független amerikai szenátor, a korábbi elnökjelölt-aspiráns a brit Guardian hasábjain írt hosszan az agresszív, autoriter nemzetközi politikai trendekről, illetve az ezek ellen hatni képes megoldásokról.
hvg.hu
Érdekesen vezeti le, de levezeti.
hvg.hu
2016-ban még kifoghatta volna az unió a szelet Orbán Viktor vitorlájából – állítja Heiko Kretschmer a hvg.hu-nak adott interjúban. A választási kampányban az MSZP-nek dolgozó német kampánygurunak furcsa, hogy miközben az unió – sokszor jogosan – állandóan kikelt Orbán ellen, senki sem gondolkodott el azon, hogyan segíthetné, hogy Magyarországon egy másfajta politizálás kerekedjen felül.
Létezik recept arra, hogy valaki Magyarországon is sikeres politikát építsen, de ami tervezőasztalokon működik, nem biztos, hogy a rögvalóság is engedi a megvalósítást. Fontos, hogy tudjuk, egy év alatt nem lehet csodát tenni. Ez a hvg.hu közéleti podcastja.
Tóth Richárd
Ha bármilyen politikai értékrendről vagy beállítottságról kérdezik a választókat, legtöbbször a szociáldemokrata álláspont kerül többségbe. Mégis a Fidesz nyeri a választásokat, a baloldal pedig soha nem látott mélységben. Erre az anomáliára kereste a választ egy friss tanulmány.
Tóth Richárd
Rendkívüli testületi ülésen döntenek a XX. kerületi képviselők arról, hogy Lakatos Roland és családja maradhat-e abban a szükséglakásban, amelyet azután kapott, hogy a középső gyerek, a 4 éves Viktor agyhártyagyulladást kapott, és amputálni kellett a végtagjait.
Balla Györgyi
Legyen elég ebből a komédiából. Ha mindenki orbánista, vallják már be. Vélemény.
Tamás Gáspár Miklós
A politikusnő szerint van hiteles baloldali politikus Magyarországon: a jelenlegi miniszterelnök.
hvg.hu
Egy-egy jelölt indul csak a két társelnöki posztért.
MTI