#Bánki Erik

Bánki Erik: Biztos lesz valami a lakástakarékok helyett

Az állami támogatás megszüntetéséről szóló javaslat beterjesztője kedd este még arról sem tudott, hogy Áder János már alá is írta a törvényt, és arra sem tudott megnyugtató választ adni, hogy az eddigi megtakarítások biztonságban vannak-e.







Tudta, hogy Kósa Lajos államtitkárának neje is egy zuckerbergi gazdasági talentum?

Egy híján kétszáz képviselő vagyonbevallásait, a cégnyilvántartást és a támogatások adatbázisát összevetve igyekeztünk kideríteni, vettek-e fel tavaly, és ha igen, mekkora összegű agrártámogatásokat a parlamentben ülők házastársai. Kósa Lajos államtitkárának neje nem milliókkal, hanem nagyságrendekkel veri az előző évi mezőnyt: míg a tavalyi győztes 23,7 millió forinttal végzett az élen, addig Horváth István feleségének cége 50 millió forint híján félmilliárd forintnyi – nagyrészt uniós – támogatást nyert el 2017-ben.




Vazallusnak való vidék? - Hende, Bánki, L. Simon

A magyar társadalom feudalizálódását jelzi, hogy egyre több vidéki térség hűbérbirtokká válik: fideszes politikusok szinte a magukénak tekintik. Kivételezett helyzetük a kormányzásának 13. évére készülő Orbán Viktor kegyétől függ, így alattvalói áhítattal tekintenek rá, közben a helyieknek bizonygatják, hogy ennek az udvari kapcsolatnak a révén tudnak sok mindent kijárni. A HVG összeállításának harmadik része.



Nemcsak a felesége, Bánki Erik maga is nyert EU-pénzt

Bánki Erik, az Országgyűlés gazdasági bizottságának fideszes elnöke a kormányzati pályázati portál adati szerint még nyáron nyert el csaknem 15 millió forintot az Európai Unió vidékfejlesztési programjából – közölte a Magyar Nemzet.