Közel 700 milliárd forint lett a magyar bankok nyeresége 2019-ben
8,5 százalékkal nőtt a bankszektor eredménye egy év alatt.
8,5 százalékkal nőtt a bankszektor eredménye egy év alatt.
MTI
MTI
hvg.hu
A bankszámla díjkimutató, amelyet minden magyar számlatulajdonosnak meg kellett kapnia januárban, összesítve tartalmazza az összes bankszámlához kapcsolódó költséget. Ebből azonnal kiderül, hogy mennyit fizetünk azért, ha például állandóan automatából veszünk fel készpénzt, ha folyószámlahitelt görgetünk magunk előtt, de sokkoló lehet a tranzakciókról érkező SMS üzenetek összköltsége is. Sok olvasó panaszkodott arra, hogy nem találja a díjkimutatást, ezért az alábbiakban nem csak az ezzel kapcsolatos legfontosabb információkat gyűjtöttük össze, hanem megmutatjuk azt is, hogy az összesítés a bankok netbankjain belül hol található meg.
Csak szándéknyilatkozat volt arra, hogy az állam eladja a Budapest Bankban meglévő részesedését, jogilag értelmezhető kötelezettség nem – derült ki két évvel az után, hogy letelt a határidő.
hvg.hu
A napokban közölte a Magyar Bankszövetség: azt szeretné, ha a nyugdíjakat kizárólag bankszámlára utalnák.
hvg.hu
A készpénzhasználat visszaszorítását, a tranzakciós illeték eltörlését, az elektronikusan elérhető szolgáltatások körének kibővítését javasolja a Bankszövetség.
MTI
Az informatika óriásai okozzák a következő nagy pénzügyi válságot – legalábbis ezt jósolja egy neves közgazdász, aki könyvet is szentelt annak a problémának, hogy az informatikai forradalom hősei, az Apple, a Google, az Amazon vagy a Facebook milyen mértékben vették át a nagy bankok és pénzintézetek szerepét a globális pénzpiacon. Óriási pénzek felett rendelkeznek, miközben a működésük teljesen átláthatatlan, mert nem vonatkoznak rájuk a bankok szabályai.
hvg.hu
Az MTI bankokat kérdezett.
MTI
MTI
hvg.hu
A világon a bankok az idén eddig csaknem 60 ezer ember elbocsátását jelentették be, méghozzá gyakorlatilag az összes leépítés az európai bankokat érinti.
MTI
A zálogház tulajdonosát öt évre ítélte a bíróság, hiába okozott mintegy 30 milliárdos kárt, a kártérítésről pedig valószínűleg a legtöbben lemondanak.
hvg.hu
Van bank, amely már lezárta az akcióját, más csak a hónap végéig kínáll kedvezményt.
hvg.hu
Az átlagos ügyfél idén még egyszer sem, vagy legfeljebb egyszer volt a bankjában.
hvg.hu
A Parlament erre hivatkozva tolta ki a határidőt.
hvg.hu
Varga Mihály augusztus 31-ét szerette volna végső határidőnek a banki azonosítás elvégzésére, a bankok szeptember 30-át, ehhez képest október 31-e lehet a hivatalos dátum.
MTI
MTI
hvg.hu
Újabb feszültség támadhat a bankok és a kormány között, ha az előbbiek több millió számlát zárolnak, mert ügyfeleik nem tesznek eleget a pénzmosás elleni előírásoknak.
hvg.hu
A Bankmonitor.hu ötezer válaszadó bevonásával készült reprezentatív felmérése alapján a Babaváró támogatás iránt érdeklődők 70 %-a jogosult a támogatásra, míg a többiek nem felelnek meg valamelyik feltételnek.
Az NHB Bank végelszámolása márciusban indult, a friss beszámolóból derültek ki érdekes részletek.
hvg.hu
Egyik pénzintézet sem akar kimaradni.
hvg.hu