Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Sokan gondolják úgy, hogy megéri a moratórium alatt is tovább fizetni a törlesztőrészleteiket, és minél hamarabb túl lenni a törlesztésen.
A bankok csaknem százezer ügyfele jelezte már, hogy továbbra is törlesztené a hiteleit. A megkeresések folyamatosan érkeznek a pénzintézetekhez a március 18-án bejelentett fizetési moratóriummal kapcsolatban – közölte az OTP Bank, a K&H Bank és a CIB Bank. Szerdán a Takarékbank, az Erste és a Raiffeisen közölték, hogy több tízezer ügyfelük továbbra is a hitelei törlesztését választotta.
A bankok azt kérik, hogy ügyfeleik elsősorban az internetbankon vagy a honlapon keresztül nyilatkozzanak, ha továbbra is törleszteni kívánják hitelüket.
A kormány úgy döntött, hogy az év végéig fizetési moratóriumot ad a lakossági és a vállalati ügyfeleknek is. Ahhoz, hogy ne kelljen törleszteni, nem kell semmit sem csinálni, azoknak kell külön jelentkezniük, akik változatlanul törlesztenék tovább a hitelüket. Ők azért járhatnak jól ezzel a döntéssel, mert így nem lesz hosszabb a törlesztési futamidejük.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Nincs egy kézben az állami vagyon, nagy a veszélye, hogy széthordják – figyelmeztet Mihályi Péter közgazdász, az MTA levelező tagja, aki szerint az állam rendszerint a piaci árnál olcsóbban ad el és drágábban vásárol.
A leváltott közlekedési miniszter halála lassított felvételként mutatja az orosz elit körében kibontakozó válságot.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.
Egy-egy hátúszó néha elbizonytalanítja a fürdőzőket.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
A világhírű professzor egy lapinterjúban beszélt arról, miért kezdik ki mostanában a liberális demokráciákat, amelyek tényleg komoly hibákat követtek el.
Egy embert mentőhelikopterrel kellett a sürgősségire szállítani, míg más nyílt törést szenvedett.