Bővül a pécsi dohánygyár
Ez az üzem lehet a British American Tobacco egyik legnagyobb nikotinpárnagyára a világon.
Ez az üzem lehet a British American Tobacco egyik legnagyobb nikotinpárnagyára a világon.
hvg.hu
Bombasiker az Új Selyemút program – papíron legalábbis, de a kínaiaknak mégiscsak változatni kell rajta, mert túlságosan drága és gyakran nem oda vezet, ahova szerették volna.
Lengyel Miklós
Elindul az úgynevezett E-transzformáció projekt, amelynek keretében új műhely és irodaépület is épül. A fejlesztés összesen 41 milliárd forint, amihez a magyar állam 6,4 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást ad.
Nyolc év után úgy tűnik, végre megmozdult valami a szolnoki citromsavgyárnál: a földmunkáknak nekiláttak, a gyár építése pedig akár két hónapon belül elindulhat. A gyárnak a sokadik halasztás után is lassan már működnie kellene.
Az ország második leggazdagabb embere Békés megye leszakadó keleti csücskébe is betette a lábát. A helyieknek azonban nem hozta meg a remélt felvirágzást az új földesúr érkezése.
Szlavkovits Rita
A határon túl is terjeszkedne a Bonafarm, tízéves terveket jelentettek be a cég születésnapi ünnepségén.
hvg.hu
A müncheni székhelyű Knorr-Bremse konszern a vasúti és haszongépjármű rendszerekhez gyártott fékrendszerek területén világszerte vezető gyártónak számít.
MTI
Naponta négy tonna csokoládé gyártására készül Székkutason egy vállalkozó, ráadásul alapanyagot is készítene új üzemében.
Szlavkovits Rita
A kiszemelt terület a Szentendre Regionális Déli Vízbázis védőövezetén helyezkedik el.
hvg.hu
Idén 2,4 milliárd, jövőre 2,8 milliárd forintot ad Magyarország egy átfogó, az Ugandai Köztársaságban megvalósuló nemzetközi fejlesztési program megvalósítására. Kiderült, mire.
T. R.
Az építtető és a kivitelező is ugyanott dolgozik.
hvg.hu
Pontosabban akkor tűnik szükségesnek a szegedi Gyorsasági Kajak-Kenu Világbajnokság létesítmény-fejlesztés beruházása, ha ott olimpiát fogunk később rendezni.
hvg.hu
Meghajolni látszik a keszthelyi önkormányzat a befektetők előtt: módosította a helyi építési szabályzatot, csak történjen már végre valami az elhagyatott szállodákkal és az egykor szebb napokat látott Balaton-parttal. A helyiek viszont féltik a partot és a békés kisvárost.
Balla Györgyi
Éves szinten a nemzetgazdasági beruházások volumene 17 százalékos emelkedéssel az eddig mért legmagasabb szintre emelkedett 2018-ban. A negyedik negyedévben szintén 17 százalékos volt a bővülés az előző év utolsó negyedéhez képest – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.
MTI
A német Lufthansa vállalatcsoport repülőgép-javítással és -fenntartással foglalkozó vállalata, a Lufthansa Technik 43 milliárd forintos befektetéssel szervízközpontot telepít a városba.
MTI
Újra elérhető a Növekedési Hitelprogram a maga fix 2,5%-os kamatával. A 2,5%-os kamatszint kitűnik a piaci kamatkörnyezetből, ráadásul ez a hitel akár 10 éves futamideje alatt fixen így is marad, minden egyéb banki költség nélkül. A vállalkozásoknak gyorsan kell lépniük, mert a Bankmonitor szerint gyorsan kimerülhet a rendelkezésre álló keret.