szerző:
HVG
Tetszett a cikk?

Az új főkertész-főtájépítész, Bardóczi Sándor változtatna azon, hogy a beruházók a sittbe ültetett satnya növényekkel letudják a környezet rendbetételét. Interjú a HVG legfrissebb számában.

Nem megvalósult projektekben, hanem a konszenzussal elfogadott tervek számában méri munkája sikerét Budapest új főtájépítésze, Bardóczi Sándor, aki a HVG-nek adott interjúban arról beszélt, nem csak a parkokkal, hanem minden zöldfelülettel, így természetvédelmi területekkel és közterekkel is foglalkozik majd.

Megerősítjük a természetőri szolgálatot, kényszerítő eszközökkel is felszerelt hatósági emberek lesznek, akik így fel tudnak majd lépni az illegális hulladéklerakás, falopás ellen is.

Bardóczi azt mondta, a beruházások esetében a műszaki ellenőrzés eddig nem terjedt ki érdemben a zöldfelületek ellenőrzésére, ezen is változtatnának, hogy ne ültethessék el sittbe a legsatnyább növényeket a beruházók, letudva ezzel a környezet rendbetételét. Ígérete szerint a Főkertet is erősebb szakmai felügyelet alá veszik.

Tarthatatlan az is, hogy a főváros jó sok pénzért maga rongálja a zöldfelületeit.

Bardóczi szerint meg kell oldani azt is, hogy a nagyobb esőzések idején ne a Dunába ömöljön a szennyvíz, így majd újra lehet fürdeni a folyóban, ami egy újabb aranykor kezdete lehet a Rómain. További részletek a HVG e heti számában és a hvg360-on.

©

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!