Nem árt az orrszarvúnak, ha lefelé lóg – de miért van erre szükség egyáltalán?
A külvilág alig figyelt föl rá, de Namíbia rengeteget tesz a rinocéroszok megmentéséért.
A külvilág alig figyelt föl rá, de Namíbia rengeteget tesz a rinocéroszok megmentéséért.
A kutatók szerint a SARS-CoV-2 a mai emberek genomjában is változásokat okoz.
MTI
Évtizedek óta előre látható volt, hogy a magyar közoktatás egyik legnagyobb és idővel egyre erősödő problémája lesz a tanárhiány, mégsem történt semmi e téren. Pontosan lehetett tudni, hogy záros határidőn belül egyszerűen nem lesz, aki tanítson bizonyos – elsősorban természettudományos – tárgyakat. Ma már ez nem a jövő: minden harmadik iskolában már most nincs elég kémia- vagy fizikatanár. És a helyzet csak rosszabb lesz.
A virágos növények mindössze 7 százalékát érzékeli kéknek az emberi szem – állapította meg egy nemzetközi szakemberekből álló kutatócsoport, amely szerint a kék festékanyag előállításának nehézsége, valamint a beporzók színérzékelése is szerepet játszik a kék virágú növényfajok ritkaságában.
MTI
Az eddig véltnél nagyjából 30 millió évvel korábban jelenhettek meg a fejlábúak - állapították meg a Heidelbergi Egyetem kutatói, akik a kanadai Avalon-félszigetnél talált ősmaradványokra alapozták az eredményeiket.
MTI
A Nógrád megyei Szirákon, dédszülei patinás házában alakította ki biotechnológiai laboratóriumát az mRNS-alapú vakcinák minőség-ellenőrzésében szerepet játszó ellenanyag felfedezője. Lukács Noémi biológus családi vállalkozásban működő cége világméretű szállítója az antitesteknek, melyekkel a vakcinagyártók kizárhatják az oltóanyag dsRNS-szennyezettségét.
Magyar kutatók a korábbi elképzeléseket is magába foglaló környezetoptikai magyarázatot találtak arra, hogy a Nap égi mozgását már nem követő érett napraforgóvirágzat miért néz állandóan kelet felé.
MTI
A Koppenhágai Egyetem tudósai által elvégzett kutatások szerint a kacsacsőrű emlősnek 10 nemi kromoszómája van, ötször annyi, mint például az embernek.
hvg.hu
Minden eddiginél részletesebb térképet sikerült készíteniük magyar kutatóknak a magyarországi szikes talajokról. Az eredményüket a Remote Sensing című tudományos szaklapban publikálták, amivel egy globális projekthez is hozzájárultak.
MTI
A biológusok egyik nagy álma, ha előre tudhatnák, hogyan változik egy fehérje alakja, és lesz belőle egyedülálló, háromdimenziós forma – a mesterséges intelligencia ebben is jónak tűnik.
hvg.hu
Mikroorganizmusok egyedi rendszereit fedezték fel Leonardo da Vinci egyes alkotásain mikrobiológosuk.
hvg.hu
A zongorajátékkal kísért sebészi beavatkozás egy kisfiú gerincvelő-daganatának eltávolítása volt, Olaszországban. Hogy miért éppen így, arra megvan a tudományosan magyarázat.
hvg.hu
A szamárpingvin (Pygoscelis papua) valójában nem egy, hanem négy külön faj – állapították meg genetikai vizsgálattal brit kutatók, akik szerint az eredményeik segíteni fogják az állatok megóvását.
MTI
A harlekinkatica betelepítése Európába és Amerikába rosszul sült el, minden más katicát kiirt. Csak pár éve derült ki, hogyan. A történetet Zsámboki János biológus ismerteti.
Zsámboki János
Hangyákkal végezteti el a beporzás egy részét egy ausztrál növény, amelyhez hasonlóval még nem találkoztak a kutatók.
MTI
Embriószerű kísérleti modellt hoztak létre humán embrionális őssejtek felhasználásával a Cambridge-i Egyetem kutatói, hogy tanulmányozhassák az emberi fejlődés egy olyan korai szakaszát, amelyet ez idáig nem sikerült közvetlenül megfigyelni.
MTI
A koronavírus hamarosan saját eddigi sikerén bukik el. Erre a következtetésre jutott Rózsa Lajos biológus, aki írásában levezeti, miért gondolja így.
Rózsa Lajos
Az ausztrál Új-dél-walesi Egyetem tudósai több mint 200 állatfaj élettartamát és kromoszómáit vizsgálták meg, és érdekes következtetésre jutottak.
hvg.hu
A kutatást és oktatást egyaránt szolgáló központi szolgáltató laboratórium hálózatot alakítottak ki uniós támogatással, csaknem egymilliárd forintból Szegeden és Debrecenben.
MTI