Balla István
Balla István
Tetszett a cikk?

Évtizedek óta előre látható volt, hogy a magyar közoktatás egyik legnagyobb és idővel egyre erősödő problémája lesz a tanárhiány, mégsem történt semmi e téren. Pontosan lehetett tudni, hogy záros határidőn belül egyszerűen nem lesz, aki tanítson bizonyos – elsősorban természettudományos – tárgyakat. Ma már ez nem a jövő: minden harmadik iskolában már most nincs elég kémia- vagy fizikatanár. És a helyzet csak rosszabb lesz.

A természettudományos tanárhiányra most éppen az szja egy százalékokért folytatott kampányban hívta fel a figyelmet egy civil szervezet a Szabó Szabolcs Alapítvány (SZ2A), amely szerint évente több mint kétszer annyi kémiát, fizikát, biológiát vagy földrajzot oktató szaktanár éri el a nyugdíjkorhatárt, mint ahány hallgató kezdi meg a tanulmányait ezeknek a tanári szakoknak a valamelyikén Magyarországon, és az utóbbiaknak is csak kisebb részéből lesz végül tanár.

„Ha a tendencia így folytatódik, tíz-tizenöt év múlva nem lesz, aki kémiát tanítson a gyerekeinknek” – foglalta össze a problémát, és turnézta ezzel végig a médiát az alapítvány elnöke, Holtzer Péter. E mögött a kijelentés mögött semmi túlzás nincs, sőt a 10-15 éves távlat csak az jelenti, hogy „addigra halnak ki az utolsó bölények”. Ráadásul a kémiatanárok mellett ugyanez igaz a fizikatanárokra és a biológia-, illetve földrajztanárokra is. És bár valóban a természettudományok vannak végveszélyben, van még jónéhány, majdnem ilyen mostoha terület a matematikatanároktól, a nyelvtanárokon át a tanítókig.

©

Semmi meglepetés

Több mint tíz éve jelent meg Kihalnak a fizikatanárok címmel egy cikk, amelyben nagyjából ugyanazt állították a szakemberek, mint most Holtzer Péter. Már akkor is aggasztóan kevés fizika-, kémia-, biológiatanár volt a pályán, és lehetett tudni, hogy néhány év múlva a helyzet még rosszabb lesz. Ráadásul – tette hozzá akkor Szabó Gábor, a Magyar Innovációs Szövetség elnöke –, ha mégis jelentkezik egy-egy hallgató fizika-, kémiatanárnak, akkor sokszor elégséges középiskolai osztályzatokkal is felveszik. „Ez oda vezethet, hogy szinte írástudatlanok fogják tanítani öt év múlva a gyerekeket.” Ez nem következett be, viszont az nagyon sok helyen igen, hogy mára nincs, aki megtanítsa Newton tételeit vagy a kovalens kötés rejtelmeit.

A vészharangot a kormányváltás előtt szintén erősen kongatta az ELTE Fizikus Professzori Tanácsa is. Elnöke, Lendvai János megjegyezte, hogy a természettudományos tanári pálya eleve nem túl vonzó, nehéz elvégezni, ennek ellenére nagyon rossz fizetésekkel kezdenek a fiatalok. Ő is azt jósolta már, hogy nem lesz, aki tanítsa a reáltárgyakat.

„Nincs itt semmi látnivaló”

Minden évben augusztus és szeptember környékén megjelenik a közigazgatási álláshirdetések között sok száz különböző szakos pedagógust kereső felhívás, de a fokozódó hiányt (és nem csak a természettudományos tanárok hiányát) jól mutatja egy ideje, hogy egyre gyakoribbak a „bármely szakos pedagógust keresünk” kezdetű felhívások is.

Minden tanévkezdés szokásos velejárója, hogy a szakemberek hangoztatják és a sajtó megírja, hogy több ezer pedagógus állás betöltetetlen, az oktatásért felelős emberek pedig – a miniszterről és államtitkároktól kezdve az iskolafenntartó központ vezetőjén át a sajtót tájékoztatni kijelölt kormánypárti politikusokig – hangoztatják, nincs itt semmi látnivaló, szó nincs pedagógushiányról.

A ház ég, de előtte a felelősök arról beszélnek, hogy nincs baj.

©

Nyerjük a diákolimpiákat, de mi van a többséggel?

A pedagógushiány ugyanis nem látványos, azt nagyon könnyen el lehet fedni, és mindent meg is tesz érte a rendszer, hogy elfedje. Lehet azt mondani, csak a sajtó meg az ellenzék hőbörög, hát most is épp működik az iskola, a gyerekek reggel bemennek, vagy ha valami vírus nem engedi, otthon gép elé ülnek, délutánig le vannak foglalva. A közoktatás működik. Az nem rögtön tűnik fel, hogy a kémiaórát, mondjuk az angoltanár tartotta meg, fizikaórán meg már rég csak videót néznek a gyerekek. Időnként van ugyan valami országos vagy nemzetközi mérés (például PISA- vagy kompetenciamérés), amely bemutatja az egyre romló tanulói teljesítményeket, de különösebben ezeknek nincs hatása a közvéleményre sem, nemhogy a kormányzati intézkedésekre.

Ráadásul, egyre másra nyerik a magyar diákok a nemzetközi olimpiákat, kifejezetten jók vagyunk kémiából, fizikából, matematikából is ezeken a versenyeken. Ez utóbbi – közelről nézve – tényleg nagy büszkeségre adhat okot, de ez a büszkeség csak a konkrét diákokat, felkészítő tanáraikat érinti. Mert közben azt is mutatja, hogy a helyzet egyre reménytelenebb. Van egy pár (általában eleve jó családból való) gyerek, akinek a tehetségét jó iskolák jó tanárai ki tudják bontakoztatni, miközben van egy hatalmas tömeg, amelynek nemcsak esélye sincs bejutni jó iskolákba, de nem is találkozik például fizika vagy kémia szakos tanárral. Így aztán, ha még lenne is benne érdeklődés a természettudományok iránt, az ki sem derül az iskolai pályafutása alatt.

„Nincs még egy ország, amely – miközben sikeresen termeli ki a magas nemzetközi szinten teljesítő szűk elitet – ennyire hagyja leszakadni a többieket. A sok-sok éve kitűnő eredményeket elérő néhány diákolimpikon nem pótolja azt, hogy közben a diákok tömegei érnek el európai társaikétól messze elmaradó teljesítményt, és a rendszer jellemzői miatt esélyük sincs arra, hogy megközelítsék a magasabb szintet. Nyilvánvaló, hogy az erősen szelektáló iskolarendszer és a „pária” iskolákban ijesztő méreteket öltött tanárhiány meghatározó szerepet játszik abban, hogy sok magyar iskola nem képes ellensúlyozni a hátrányos társadalmi helyzet hatását” – jegyzi meg Holtzer Péter a szerzőtársaival, Szakmány Csabával és Szalay Lucával írt tanulmányában.

©

Tízből hat iskolában nincs (elég) kémiatanár

Ebben egyébként a Köznevelés Információs Rendszere (KIR) a felvi.hu és más adatbázisok alapján jónéhány nagyon konkrét és nagyon aggasztó adatot közölnek. Többek között azt, hogy már ma is országosan 2657 feladatellátási helyről (ez az összes iskola 60 százaléka) hiányzik kémiatanár. Ugyanez igaz minden második fővárosi iskolára, de mondjuk, Nógrádban a hiány 70 százalékos.

Ezek összefüggenek az igen alacsony kémia-óraszámokkal is. Hiszen egy kis falu általános iskolájában egy kémia-fizika vagy kémia-biológia szakos tanárnak nem tudnak elég órát adni. Így sajnos általánossá vált, hogy egy kémiatanárnak három falu iskolái között kell megosztania a figyelmét és a munkaidejét.

Az idősödő tanárok utánpótlása előrevetíti a probléma további gyors mélyülését. A természettudomány szakos tanárok átlagéletkora 50 év. 6–7 százalékuk 35 év alatti, míg 51 százalék 50 év feletti. Minden évben 6–700 természettudomány szakos tanár éri el a nyugdíjkort, miközben évente csak 200–250 új tanár lép be a pályára. És bár pontos adatok nincsenek, de azt is tudjuk, hogy sokan el is hagyják a tanári pályát.

©

Képesítés nélkül a fotoszintézisről

Előírhatja (és elő is írja) a Nemzeti alaptanterv minden diák számára, hogy tervezzen és hajtson végre „a fotoszintézis mértékének a fény erősségétől, színétől való függését vizsgáló kísérleteket” vagy térképezze fel a „micellás tisztítók működési elvét”, nem valószínű, hogy sokan teljesítik is a feladatot, ha nem találkoznak olyan tanárral, aki érti ezeket. Nemigen lehet elvárni, hogy a biológia- vagy kémiaórára helyettesíteni beküldött testnevelő tanár majd elmagyarázza a diákoknak ezeket. 

Az oktatási rendszer egyelőre egészen jól elfedi a tanárhiányt, hiszen az igazgatók helyettesítésekkel és lepapírozással megoldják, hogy a tanórák megtörténjenek, de hogy azoknak van-e értelmük, az már más kérdés. Az iskola egyik funkciója (ha offline üzemmódban működhet) a gyerekmegőrzés, és sokszor sajnos ez az egyetlen hasznos funkciója.

A tanárhiányt bizonyítja, hogy A közoktatás indikátorrendszere 2019 című kiadvány szerint 2016 után rendkívüli mértékben megnőtt az egyes tárgyakat képesítés nélkül tanítók aránya az iskolákban. A legnagyobb mértékben a természettudományi tárgyakat tanító tanárok között növekedett, de az összes szakos tárgy esetében is átlagosan kétszeresére nőtt az arány két év alatt, 2016 és 2018 között (frissebb adatok ez év végén várhatók).

A helyettesítések (amelyek egyébként más szempontból is problémás megoldások, hiszen egyre inkább leterhelik a még a pályán maradt tanárokat, ezzel veszélyeztetve az ő kiégésüket, elvesztésüket is) már a természettudományos tárgyaknál nem is elegendőek, az oktatásirányítás más módon is megpróbálja „megoldani” a tarthatatlan helyzetet. A – 2020. január 31-én megjelent és a most végződő tanévben már néhány évfolyamra hatályos – új Nemzeti alaptanterv például lehetőséget teremtett arra, hogy a természettudományos tárgyakat összevontan tanítsák az iskolák. Papíron nincs tanárhiány, sőt még csak helyettesítésről sincs szó ott, ahol élt az iskola ezzel a lehetőséggel, és mondjuk, van egy biológiatanára, aki megoldja a természettudományos oktatást, benne a kémia és fizika órákkal. A szakemberek szerint ugyanakkor ez nem sokkal hatékonyabb, mint ha más szakos vagy képesítés nélküli tanár tartaná meg ezeket az órákat.

©

Fizetésemelés nélkül nem megy

Az általunk megkérdezett szakemberek mindegyike rendkívül borúlátó e tekintetben, már csak azért is, mert úgy látják, a politikusoknak nem érdekük hosszú távú megoldásokban gondolkodni. Rövid távon pedig csak olyan látszatmegoldások jöhetnek szóba, mint például a természettudománnyal foglalkozó szakemberek (vegyészek, fizikusok stb.) átképzése tanárrá, ami nem lenne ördögtől való elképzelés, de ezekhez is sokkal vonzóbbá kellene tenni a pályát.

Hosszabb távon pedig van egy olyan elem, amely szintén minden oktatási reform elképzelésben szerepelt eddig is, és úgy tűnik, megkerülhetetlen továbbra is: ez pedig a tanári, és elsősorban a kezdő tanári bérek drasztikus emelése.

Ezt az Európai Bizottság korábbi országjelentése is hangsúlyozta, amelyben azt is ábrákkal bizonyítja, hogy az állandóan hangoztatott, a pedagógus életpályával bevezetett bérnövekedés már rég elvesztette értékét, és a tanárok fizetésének a nemzeti átlagbérhez viszonyított szintje ismét a 2013-as korrekció előtti szint közelébe csökkent. Az OECD „Education at a Glance 2020” jelentése szerint 30-40 százalékkal keres kevesebbet egy magyarországi pedagógus, mint a többi diplomás és ezzel a sereghajtók közé tartozunk.

A Nemzeti Pedagógus Kar elnöke, Horváth Péter is arról beszélt a napokban, hogy rendezni kell a pedagógusok bérét. A problémát a kormánypárti politikusok általában tagadják, és a soha nem látott mértékű 2013-as béremelést emlegetik állandóan, de a minap Révész Máriusz elismerte, hogy a tanári fizetések kimondottan alacsonyok Magyarországon mind belföldi, mint külföldi összehasonlításban. A Partizánnak adott interjúban hangsúlyozta, ezt néhány éven belül rendezni kell.

©

Kulcs: a kezdő fizetések

A relatív kereseti pozícióban a legtöbbet a fiatal, pályájuk első tíz évében járó tanárok vesztettek – hívta fel a figyelmet már 2008-ban is a Zöld könyv című, az oktatás akkori problémáit számba vevő kötet. 1989-ben még a pályakezdő tanároknak a többi diplomáshoz viszonyított relatív kereseti helyzete volt a legkedvezőbb a pedagógusok között, az ezt követő években viszont az ő relatív kereseti helyzetük romlott a legjobban a velük azonos gyakorlati idejű többi diplomáshoz képest. Ez annak volt a következménye, hogy időközben a fiatal diplomások végzettsége rendkívüli módon felértékelődött a munkaerőpiacon, a tanári bérek viszont a közalkalmazotti bérmeghatározás sajátosságai következtében nem. Így a pályakezdő diplomások számára még hátrányosabb volt a tanári pálya választása vagy a pályán maradás, mint idősebb pályatársaik számára. Mindez azóta sem változott.

Pedig azokban az országokban, ahol a közoktatás a legeredményesebb elsősorban azzal sikerült a jó képességű fiatalokat a közoktatásba vonzani, hogy a pályakezdő pedagógusok bérét közelítették a felsőfokú végzettségűek számára nyitva álló, többi foglalkozásban elérhető pályakezdő keresetekhez és azt is lehetővé tették, hogy anyagilag is elismerjék a pluszteljesítményeket.

Nálunk viszont a pedagógus életpályamodell alapján rendezték utoljára a béreket 2013-ban. Annak talán egyetlen hozadéka az lett volna, hogy a pedagógusbéreket a minimálbérhez rögzítették, így azok a mindenkori minimálbérrel párhuzamosan emelkedtek volna. Ám ezt köznevelési törvényből gyorsan törölték és 2015 januárjától már nem a minimálbérhez, hanem egy úgynevezett vetítési alaphoz (aminek az értéke azóta is változatlan: 101 500 forint) rögzítik a tanárok fizetését. Ez azt eredményezte, hogy mára a kezdő pedagógusok fizetése alapból még a garantált bérminimumot sem érné el, az pedig kötelező, tehát ezért meg kellett emelni a minimumszintre.

Az életpályamodell szerint ráadásul minimum hét évet kell egy tanárnak eltöltenie a pályán, hogy a következő fizetési kategóriába (pedagógus II.) kerüljön, és még további évekre, hogy onnan (már elfogadható mértékű fizetéssel) továbbléphessen. Nem csoda, hogy számos fiatal, tanárnak való, tehetséges friss diplomás számol be arról, hogy bár nagyon szeretne tanítani, de a fizetés miatt nem tud családot alapítani, így inkább más pályát választ.

„Azon már rég túlvagyunk, hogy meg kéne kondítani a vészharangot: szisztematikus és társadalmi szinten összehangolt cselekvés nélkül nincs reális esély rá, hogy leállítsuk vagy akárcsak lelassítsuk a fenyegető folyamatokat” – fogalmazott Holtzer Péter.

Még több Élet + Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!