Meghosszabbították a költségvetési csalással gyanúsított szekszárdi borász letartóztatását
Az ügynek már egy másik gyanúsítottja is van.
Az ügynek már egy másik gyanúsítottja is van.
A múlt évi alacsony termés mellett a világtrendek sem a termelőknek kedveznek.
Az teszi igazán különlegessé a szekszárdi borászat vezetőjének minapi letartóztatását, hogy olyan emberről van szó, aki adónyomozóként korábban a legmagasabb szintekig jutott. Politikai kapcsolatai kormánytagokig, gazdasági hálója pedig a leggazdagabbakig ért, köztük egészen Mészáros Lőrincig.
A pincészet vezetőjét költségvetési csalással gyanúsítják, az ügyészség szerint 3,6 milliárd forintos kárt okozott.
Összejátszott a hordókat szállító cég ügyvezetőjével a borász, több cégén keresztül károsította meg a költségvetést.
Új vezérigazgatót nevezett ki a néhány éve államiból egyetemi alapítványi vagyonelemmé tett Grand Tokaj Zrt. élére a kuratórium. Egyelőre nem látni, hogy mi a meghirdetett újabb paradigmaváltás értelme.
Azt nem tudni, hogy pontosan mekkora összeget fizetett az ingatlanokért, de azok értéke meghaladhatja az egymilliárd forintot is. Korábban a Szalay-Bobrovniczky Kristóf családjáé volt a terület, de az államosításkor elvették tőlük.
Vívónak készült, tévékapcsolgatás közben azonban ráakadt egy borászról szóló műsorra, és azonnal eldöntötte, ő is ezt akarja csinálni. Földi Bálint a barátaival kezdett bort készíteni a Balaton-felvidéken, azóta a palackjai eljutottak Budapest legjobb éttermeibe is.
A klímaváltozás miatt hat évtizedes mélypontra zuhant a globális bortermelés, de csökken a kereslet is. Közben Kína bejelentkezett a nemzetközi piacra.
A rossz időjárás mellett a fogyasztói kereslet csökkenése is megviseli a szőlőtermesztőket és a borosgazdákat, akiket a kormányok és az Európai Unió is igyekeznek támogatni.
Annyira megemelkedtek a termelési költségek a borászati ágazatban, hogy ha nem emelnek árat a borászok, 30-35 ezer vidéki család megélhetése kerülhet veszélybe - állítja a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa.
Az állami beruházások a tokaji borvidékre összpontosítanak, a szakmai egyetértés azonban hiányzik: így épül Hegyalja gazdasági-turisztikai környezete, ahol régi-új szőlőbirtokain a kormányfő családja is gazdálkodik.
A gazdasági környezet és a megváltozott légkör miatt döntött így.
Erről egy 65 borszakértőből és borászból álló nemzetközi zsűri véleménye döntött.
A kormány a kiélezett nemzetközi versenyhelyzetre hivatkozva csökkentette a boros palackok után a kiterjesztett gyártói felelősség keretében fizetendő díj mértékét.
Gyakorlatilag színházi előadásként követte nyomon az elit a borkészítést egy friss, Olaszországban végzett feltárás szerint. A praktikum háttérbe szorult, helyette minden a látványról szólt a pincészetben.
Felhizlalás után visszavette a nevére az Orbán család a tokaji birtokot. 2005-ig a kormányfő felesége volt, mostantól a veje a hivatalos tulajdonos.
A kormány szerint ma már nem igaz, hogy a jó bornak nem kell cégér.
A Simicska Lajossal jó kapcsolatot ápoló Töröcskei István 2014 végén lett bukott ember, amikor a jegybank bezárta a családi tulajdonban álló Széchenyi Bankot, pár hónapra rá pedig bűnszervezetben elkövetett sikkasztás miatt emeltek vádat ellene. Pántlika Borászata éveken át pusztult, végül elkelt, de a jövője még nem világos, új tulajdonosa inkább befektetésként kezeli.
A füzesabonyi rendőrök nyomoznak a tavalyi nagy aszály idején történt ügyben, amikor egy borászat öntözésre szivattyúzott ki vizet az éppen elapadó Tarnából.