Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#brandlab

Invitech

Facebookozni sem tudna nélkülük: így működnek az adatközpontok

A digitális technológia egyszerűen beépült az életünkbe, és nem is nagyon izgat bennünket, hogy miként kapjuk meg a Facebook posztokat, hogyan jelzi előre a meteorológia az időjárásváltozást, hogyan vagyunk képesek keresni az interneten, hogyan működnek a közlekedésben az utastájékoztatási rendszerek, vagy éppen hogyan vásárolhatunk szinte bármit pár gombnyomásra. Nem gondolkozunk rajta, hogy az efféle dolgok mögött adatközpontok állnak. De mik is azok?

Chivas The Venture

Öt dolog kell egy sikeres vállalkozáshoz, a jó ötleten kívül

Évről évre szaporodnak a világsajtót bejáró vállalkozói sikertörténetek, és köztük mind több európai, sőt magyar startupról is olvashatunk. Bár a befutottak állítják, az efféle világhírnév, egyszersmind az üzleti siker elérésére nincs egyetemleges recept, mégis léteznek olyan vállalkozói evidenciák, melyeket az induló startupok vezetőinek feltétlenül szem előtt kell tartani.

Siemens Zrt.

Kell-e az őstermelőknek számítógép?

Még ma is akadnak bőven, akik úgy gondolják: az internet, a számítástechnika és a telekommunikáció az ő vállalkozásukat nem érinti. Pedig a digitális iparágaktól legmesszebb álló szakterületeknek is hihetetlen sokat jelentene, ha a legújabb kori technológiákat beépítenék az üzletmenetükbe.

Telekom

Te túlélnéd? – egy nap mobilinternet nélkül

281 méter. Ennyit úszott egy levegővétellel a horvát Goran Čolak még 2013-ban. Ez a jelenlegi világrekord. Három évvel később én egy hasonlóan embert próbáló kísérletnek vetettem alá magam: vajon milyen messzire jutok el egy átlagos nap, mobilnet nélkül?

Jobline.hu

A céljainkért tudni kell eladni magunkat

Van valami, amit minden egyes nap „el kell adnunk”, akkor is, ha nem értékesítésben vagy kereskedelem területén dolgozunk. Saját magunkat ugyanis folyamatosan képviseljük különböző embereknek, különböző szerepekben és helyzetekben. A karrierépítés során ráadásul a legjobb formánkat kell hoznunk, hiszen egy kiválasztási folyamatban, egy bértárgyaláson vagy éppen egy partneri egyeztetésen a jövőnk is múlhat.

CEU Business School

Befektetne Sanghajban? Ezeket gondolja át

A „Kína gazdasága 2018-ra megelőzi Amerikát” (Forbes), vagy „A kínaiak túl sokáig halogatták” növekedési modelljük módosítását (Soros György), illetve hasonló jellegű előrejelzéseket nap, mint nap hallhatunk a hírek között. Ezek gyakran igen ellentmondóak és zavarba ejtők, ráadásul az sem segít, hogy Kínáról közismert, az országukra vonatkozó híreket szigorú ellenőrzés alatt tartják.

Hyundai

Inkább egyszer veszi meg drágábban, mint sokszor az olcsót

A sok megabittel száguldó technológiai fejlődés néhány évtized alatt teljesen átformálta a világot, és egy olyan új, tudatosabb generációt nevelt fel, amely merőben más szempontokat vesz figyelembe a vásárlási döntések meghozatalakor.

HVG Szemináriumok & Konferenciák

Így lehet az ötletből sikeres vállalkozás

Néhány évvel ezelőtt egy TED konferencián láthattunk egy rövid előadást, ahol Derek Sivers arról beszélt, hogy a vezető szerepe túl van dimenzionálva. Ha van is egy álmunk, az önmagában semmit nem ér, ha nem találunk követőkre. Amíg mások nem gondolják úgy, hogy érdemes csatlakozni hozzánk, addig vezetőként is csak magányos bolondok vagyunk. – Lévai Katalin írása

Jobline.hu

Hogyan válaszoljunk a 3 legnehezebb interjúkérdésre?

Nézzünk szembe a tényekkel: amikor elérkezik az állásinterjú ideje, még a legegyszerűbb kérdést is elég nehéz megválaszolni. Egyrészt mert csak korlátozott idő áll rendelkezésünkre, mely alatt egyszerre kell jó benyomást tennünk az interjúztatóra, és tisztába jönnünk azzal, milyen munkáról van pontosan szó. Másrészről pedig – hacsak nem azon kevesek egyike vagyunk, akik szeretik a stresszes helyzeteket – valószínűleg nehezen tudunk megbirkózni a lámpalázzal.

Vodafone Magyarország Zrt.

Szól a sapka, ha elkóborol a gyereke – IoT a mindennapokban

Nem túlzás kijelenteni, hogy az elmúlt évek egyik legnagyobb technológiai előrelépése az IoT megszületése. Az Internet of Things, avagy a „Dolgok Internete” szép lassan az élet minden területére beszivárog, a hétköznapoktól kezdve a cégek működésén át egészen a nagyvárosok igazgatásáig. De hogy is kezdődött az egész?

KITE Zrt.

Így fordítja hasznunkra a belvíz okozta károkat a 3D-s modellezés

A műholdas helymeghatározás, navigáció és 3D-s alkalmazások segítségével a talajműveléstől a betakarításig, mind precízen megvalósíthatók a szántóföldi műveletek. A legújabb 3D technológiákkal nem csak olcsóbbá és fenntarthatóbbá válik a mezőgazdasági termelés, de nagymértékben csökken az erózió és a belvízkár.

HVG Szemináriumok & Konferenciák

Frissen kinevezett vezetők – kudarcra ítélve?

Az új vezetők 60%-a az első két évben alulteljesít. Ez azonban nem abból fakad, hogy képességeik gyengébbek lennének – sokkal inkább a mentorok és a képzések hiányának köszönhető. Hogyan segíthetjük vezetőként vagy HR-szakemberként a frissen kinevezetteket abban, hogy minél hamarabb beletanuljanak új szerepükbe?

Hyundai

5 szuper kiegészítő, amivel az ön kocsija is túlélheti a hétvégi kirándulást

Összepakolni a családot egy hétvégi autós kiruccanáshoz vagy hegyi túrához mindig izgalmas és kihívásokkal teli feladat, még akkor is, ha rutinos szülőkről van szó. Nem beszélve az autóról, amit ilyenkor rendszerint addig tömünk fontos holmival, amíg fér bele. Mivel az autó épsége mindig „nagyon fontos”, adunk pár tippet, hogyan védheti meg azt a családtól, és a hétvégi kiruccanás viszontagságaitól.

Telenor Magyarország

Álmodnak-e a versenydrónok LED-fényes hajtűkanyarokkal?

Ma már kevesen lepődnek meg azon, ha egy turisztikai csomópont zsivajába vagy egy nyaralóhely csendjébe diszkrét drónzümmögés vegyül, valamint a Facebookon posztolt, madártávlatból készített videók is egyre gyakoribbá váltak. Azonban a drónok Usain Boltjairól és a drónversenyzésről egyelőre kevés információ lebeg a köztudatban, pedig a belső nézetből végigizgult száguldás akár a technikai sportok csúcsáig is felrepülhet.

HVG Szemináriumok & Konferenciák

A kreatív szervezeti kultúra alapkövei

A munkahelyi kreativitás támogatása közvetlenül hat cégünk versenyképességére – és ez az összefüggés nem csak a hagyományos értelemben vett kreatív szakmák esetében igaz! Fontos kérdés tehát: hogyan teremtsünk vezetőként az újításokat és az előremutató gondolkodásmódot támogató munkakörnyezetet alkalmazottaink számára?

1
85 86 87 88 89 90 91
Megtorpantak a hőszivattyú-eladások Európában

Megtorpantak a hőszivattyú-eladások Európában

Vashiányom van – de melyik típus?

Vashiányom van – de melyik típus?

Örömhír: Várkonyi Andrea jól érzi magát Mészáros Lőrinccel Londonban

Örömhír: Várkonyi Andrea jól érzi magát Mészáros Lőrinccel Londonban

Hogyan készül a kultfilm? David Fincher a Harcosok klubjának adaptációjával telibe talált

Hogyan készül a kultfilm? David Fincher a Harcosok klubjának adaptációjával telibe talált

Vashiányom van – de melyik típus?

Vashiányom van – de melyik típus?

Elvitelre #95: A román Kamala Harris és Pozsgay Imre

Elvitelre #95: A román Kamala Harris és Pozsgay Imre

Egyáltalán nem csak a fizetés számít, amikor megítéljük, hogyan érezzük magunkat a munkahelyünkön

Egyáltalán nem csak a fizetés számít, amikor megítéljük, hogyan érezzük magunkat a munkahelyünkön

Daniel Craig bezárkózott a házába, paranoiás lett az első Bond-filmje után

Daniel Craig bezárkózott a házába, paranoiás lett az első Bond-filmje után

A szociáldemokraták nyerték a román választást, simán bejutott az RMDSZ

A szociáldemokraták nyerték a román választást, simán bejutott az RMDSZ

A címlapról ajánljuk