Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#brandlab

Magyar Országos Közjegyzői Kamara

Átverték, kárt okoztak önnek? Így bizonyíthatja igazát

Sok per indul azért, mert a vitatkozó felek már a puszta tényekben sem tudnak megegyezni: a felső szomszéd nem ismeri el, hogy a beázást a fürdőszobájában eltört vízcső okozta, vagy az építtető tagadja, hogy rosszabb minőségű anyagokat épített be, mint amiről előzetesen megállapodott? Vannak ennél bonyolultabb nézeteltérések is, amelyek rendezését megkönnyítheti, ha az érintett a közjegyzőtől kéri a tények rögzítését, akár szakértő kirendelésével. Ezzel sokszor elkerülhető a pereskedés, de ha mégsem, akkor a bírósági eljárás meggyorsítható.

NN Biztosító

Több jövedelmet szeretne nyugdíjas éveire, de nem akar tőzsdézni? Akkor ezt a befektetési lehetőséget önnek találták ki!

Egy felelős ember bakancslistája nem nélkülözheti a nyugdíjas évekről való gondoskodást. Ám sokan nem értenek a befektetésekhez, másoknak pedig nincs idejük foglalkozni azzal, miben fialtassák a most elkölteni nem szándékozott, hanem alapvetően a nyugdíjas napjaikra félretett pénzt. Mindkét tábor számára van megoldás.

Telenor Magyarország

Hogyan mobilozunk ott, ahol senki nem látja?

2017-re a beltéri lefedettség annyira erős lett, hogy a lakás összes részében – tehát a több fallal körülvett fürdőszobában és vécében is – elérhetővé vált a gyors internet-hozzáférés. Anonim toalettkvízünkkel arra keressük a választ, hogy mivel töltjük időnket ott, ahova a király is egyedül jár.

Invitech

Így védheti meg cégét az egyre durvább kiberbűnözéstől

Pár éve a vállalati információbiztonságról még úgy gondolkodtak, hogy elég erős falakkal körül venni a rendszereket, a rosszfiúk kívül rekednek. Ez a szemlélet ma már veszélyes, hiszen a kiberfenyegetések egyre fejlettebbé váltak. A védelem folyamatos javítása nélkül esély sincs az ellenállásra.

Andrássy Uni

Nem dívik a kézcsók, és még pár jó tanács, hogy profin tárgyalhasson Németországban

A német munkaügyi hivatal adatai szerint nagyjából 90 ezer magyar dolgozhat jelenleg Németországban, családtagokkal együtt pedig akár kétszer ennyi honfitársunk is élhet kint. Ha ehhez hozzávesszük, hogy sokan csak alkalomadtán járnak üzleti úton az országban, akkor nem túlzás azt állítani, hogy egyszerre több százezer magyar tárgyal, üzletel és próbál állásinterjún érvényesülni Némethonban.

Jobline.hu

Hogyan válaszoljunk erre az öt, trükkös interjúkérdésre?

Miért tesznek fel a HR-esek trükkös interjúkérdéseket? Csupán azért, mert minden felvétel kockázat, és megpróbálják minimalizálni ezt azzal, hogy olyan kérdéseket szegeznek neked, amelyek rejtett problémákat fedhetnek fel rólad és a képességeidről. Azonban ha tudod, hogyan válaszold meg helyesen ezeket, nagy eséllyel nyerhetsz felvételt, vagy kerülhetsz tovább a következő fordulóba.

Magyar Telekom Nyrt.

A pénzen és főnökön kívül van még két dolog, ami miatt maradnak egy munkahelyen

Jó munkakörülményeket, emberséges, bevonáson alapuló bánásmódot és megfelelő bért szeretne minden munkavállaló. Csakhogy a fiatalabbak erőteljesebben jelzik igényeiket. Az idősebbek viszont magabiztos feladattudattal rendelkeznek. A generációs különbségekről és hasonlóságokról Fülöp Zsuzsa munkaerőpiaci-kiválasztási szakértőt kérdeztük.

Jobline.hu

Így építsünk személyes márkát 7 lépésben

Különböző területeken egyre inkább előtérbe kerül a személyes márka; használják sztárok, médiaszemélyek, írók, sőt az üzleti élet szereplői is egyre tudatosabban építgetik saját személyes márkájukat, ezzel téve magukat és munkájukat, vállalkozásukat egyedivé.

NN Biztosító

Harminc alatt azt sem tudjuk, mi az a takarékoskodás, mégis félre kéne tenni

A felnőttkor kapujában az ember mindenre gondol, csak egy dologra nem: arra, hogy a kiszámíthatóbb jövőjéért félretegyen. Hiába kerül egyre gyakrabban a figyelem középpontjába, a fiatalok – talán érthető módon – nem hogy a nyugdíjas évekre, de még a középtávú céljaikhoz sem takarékoskodnak eleget. Elmondjuk, miért kellene mégis.

Magyar Telekom Nyrt.

Ez mentheti meg a Földet a közelgő katasztrófától

Ha csak az éghajlat-változási egyezményeken vitatkozó kormányokra várunk, akkor nehezen lesz elkerülhető a klímakataklizma. Ezt felismerve néhány felelős nagyvállalat önként teljesítette vállalásait: drasztikusan csökkentették szén-dioxid-kibocsátásukat.

Jobline.hu

A top 5 önéletrajz trend 2017-ben

„Nem megfelelő a munka”, „alacsonyak a juttatások”, „nem jövök ki a főnökömmel”, „fejlődni szeretnék” – akármi is legyen az álláskeresés indoka, aki szeretne mihamarabb (új) állást kapni, annak tisztában kell lennie a 2017-es önéletrajz trendekkel.

Hyundai

Ezekkel a színekkel párt és állást is találhat magának

A színpszichológia hallatán sokan csak legyintenek, holott a körülöttünk kavargó színkavalkád hatással van a pszichénkre, a hangulatunkra és még a fogyasztási szokásainkra is. Mindezek fényében nem meglepő, hogy a színpszichológiában felhalmozott tudás a marketingben és a kereskedelemben is fontos szerephez jut.

1
85 86 87 88 89
93
Újabb, már a hatodik tűz pusztít Los Angelesben

Újabb, már a hatodik tűz pusztít Los Angelesben

Össznépi cinkossággal húzta le milliárdokkal az ügyfeleket a Schadl-időkben a végrehajtói szakma

Össznépi cinkossággal húzta le milliárdokkal az ügyfeleket a Schadl-időkben a végrehajtói szakma

Egy hónapos eltiltást kaptak mosonmagyaróvári kézilabdázók, mert játékmegtagadással tiltakoztak a klubvezetés ellen

Egy hónapos eltiltást kaptak mosonmagyaróvári kézilabdázók, mert játékmegtagadással tiltakoztak a klubvezetés ellen

Úgy viszik az új Lamborghiniket, mint a cukrot

Úgy viszik az új Lamborghiniket, mint a cukrot

Az úszóelnök Hosszú Katinkáról: „Bebizonyította, hogy a lehetetlen nem létezik”

Az úszóelnök Hosszú Katinkáról: „Bebizonyította, hogy a lehetetlen nem létezik”

Észak-Amerika átnevezésének ötletével vágott vissza Trumpnak a mexikói elnök

Észak-Amerika átnevezésének ötletével vágott vissza Trumpnak a mexikói elnök

A Toyota uralja a magyar piacot

A Toyota uralja a magyar piacot

Marabu Féknyúz: Rogános színjáték

Marabu Féknyúz: Rogános színjáték

Az ott a kormányzati reklám helye: még több felületről onthatják ránk a hirdetéseket Mészáros és Garancsi cégei

Az ott a kormányzati reklám helye: még több felületről onthatják ránk a hirdetéseket Mészáros és Garancsi cégei

A címlapról ajánljuk