Kis híján elgázolták a vakvezető kutyát és gazdáját Budapesten - videó
A páros épp közlekedésbiztonsági vizsgán vett részt, mikor egy piros autó nem adta meg az elsőbbséget és eléjük kanyarodott.
A páros épp közlekedésbiztonsági vizsgán vett részt, mikor egy piros autó nem adta meg az elsőbbséget és eléjük kanyarodott.
hvg.hu
Nem sikerült rendesen kijavítani a hibát.
hvg.hu
Hála a hazai folyók tisztulásának, pár éve újra látható a dunavirágzás, vagyis a tiszavirágokhoz hasonló rovarok rajzása. A fény által elterelt rovarok repkedését olvasónk a Corvin-negyedél örökítette meg.
hvg.hu
A HVG értesülése szerint Tarlós István személyéhez köti a Fidesz, lesz-e még főpolgármesteri cím és közvetlen választás 2019-ben, vagy nem.
hvg.hu
A támadó úgy tett, mintha ő is abban a házban lakna. Előreengedte az asszonyt, megütötte, majd átkutatta a gurulós bevásárlótáskáját.
hvg.hu
A BRFK Közlekedésrendészeti Főosztály nyomozói elfogták azt a három brit férfit, akik egy bérelt autóval áttértek a menetirány szerinti bal oldalra, összeütköztek három autóval, majd gyalogosan elhagyták a helyszínt.
hvg.hu
A Wizz Air irányonként heti háromszor fog repülni Budapest és Doncaster között októbertől.
hvg.hu
Lasszóval fogják az autómosókat a fővárosban.
hvg.hu
A tüzet sikerült a busz személyzetének eloltania, senki nem sérült meg.
hvg.hu
A főpolgármester nem árulta el sajtótájékoztatóján, hogy újraindul-e a főpolgármesteri székért. Közölte viszont, hogy ha indul, akkor marad a közvetlen főpolgármester-választás intézménye. Azt nem tudja, hogy változik-e ez, ha ő nem indul.
Z. B.
Tarlós István főpolgármester pénteki sajtótájékoztatóján azt mondta, a Lánchidat nem látja alkalmasnak arra, hogy gyalogoshíddá alakítsák, ellenben említett egy másik helyszínt, ahol támogatná, hogy kifejezetten gyalogoshíd épüljön. A 3-as metró felújítására összedobják a pénzt. Beszélt arról is, indulna-e újra.
Z. B.
Változik a budapesti városkép, elbontják a Váci út és a Dózsa György út sarkán álló 61 méteres jellegzetes Vízművek-irodaházat.
Zelki Benjámin
43 hely csatlakozott egy akcióhoz, akár 160 ezerrel is csökkenhet az augusztusi budapesti szívószálfogyasztás.
hvg.hu
Ebbe az új moziba nem gyalog, hanem valamilyen négykerekűvel illik érkezni, melynek saját hangszóróin lehet a filmek hangját hallgatni.
hvg.hu
Kate McKinnon legutóbb a Szellemirtókban volt látható, nemrég pedig Mila Kunisszal forgatott Budapesten. Ennek apropóján volt Jimmy Fallon vendége, ahol magyartudását is bemutatta.
hvg.hu
Július utolsó két napján két melegrekord is megdőlt a fővárosban.
MTI