Ököllel ütöttek meg két fiút egy bevásárlóközpontban
Egy négyfős társaság vitatkozott össze október elején.
Egy négyfős társaság vitatkozott össze október elején.
hvg.hu
Az extasy és a fű mellett megjelentek a szokásos dizájnerdrogok is.
hvg.hu
Csalók kerestek meg gyanútlan álláskeresőket a munkaerő-közvetítő cég nevében, és előre kérték a külföldi szállás díját.
hvg.hu
Négyen követtek el több tízmillió forintos gazdasági csalást, ellenük emelt most vádat a Heves Megyei Főügyészség. A csalást kiötlő első rendű vádlott az apján keresztül keresett közel ötvenmillió forintot.
MTI
A feltételezett elkövetőt néhány órán belül elfogták.
hvg.hu
A pénzküldemények nem értek célba, mert a postás zsebre rakta azokat.
hvg.hu
Annyit ittak, hogy a lány magatehetetlenné vált, aztán egy közeli épületbe hurcolták, ahol erőszakot követtek el vele szemben.
hvg.hu
Feldolgozta a veszprémi ámokfutó kiskatona történetét az RTL Klub. A szökött sorkatona negyven évvel ezelőtt rendezett vérfürdőt, amiről a Kádár-rendszerben mélyen hallgattak.
hvg.hu
A hazugságvizsgálóról megoszlanak a vélemények, a mesterséges intelligenciának pedig még sokat kellene tanulnia, de a bűnösök leleplezésének gépesítésére nagy az igény.
Esztergomban történt a garázdaság, éjjel, egy gyorsétteremben. Az ügyészség pénzbüntetést kért a verekedőkre.
hvg.hu
A drogot Hollandiából hozták be. Egy férfi ellen elfogatóparancsot adtak ki.
hvg.hu
Rózsaszín zakót vagy pisifoltos tréningnadrágot viselő férfi egyaránt lehetett sikeres a magyar alvilágban. A rossz oldal mindig rejtegetett veszélyeket, de valamiért mégis kifizetődött.
Két év letöltendő börtönbüntetést szabott ki a Debreceni Ítélőtábla a múlt héten a Nyíregyházi Városüzemeltető és Vagyonkezelő Kft. korábbi igazgatójára. A 2014-es kampányban még vendégül látta a miniszterelnököt.
hvg.hu
82 milliós hűtlen kezelés miatt első fokon négy év letöltendő börtönbüntetést kapott a NyírVV Nonprofit Kft. vezetője, akinél annak idején a miniszterelnök családlátogatást is tett.
hvg.hu
A köztévé pedig sokat foglalkozott terrorizmussal – derült ki a Médiatanács legújabb jelentéséből. Az RTL Klub egy műsorát meg is büntették.
MTI
Két román bűnözőért 1,75 millió dollárt ajánlott fel az amerikai külügy.
MTI
Ez aztán a kuriózum: Bűnmegelőzési receptúra rendőrségi körítéssel. Brosúrába szedett, száraz kioktatás helyett új formában, helyi receptekkel és borvidékek ajánlásával adnak közre hasznos tudnivalókat a Veszprém megyei zsaruk, akik főzni is szeretnek.
Tóth Sándor
Pornófilmet nézetett a felügyeletére bízott kisfiúval egy egri férfi, majd szexre kényszerítette a gyereket - tájékoztatta a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője vasárnap az MTI-t.
MTI
Lopási kísérleten ért tetten és bezárt a pincéjébe a rendőrség kiérkezéséig két magyar férfit egy osztrák Burgenlandban - közölte vasárnap a tartományi rendőrség.
MTI
Esetenként több százezer forinttal károsított meg gyanútlan embereket egy magát ügyvédnek kiadó férfi. A csalással egy 21 éves kaposvári fiút gyanúsítanak, aki ellen elfogatóparancsot adtak ki - közölte a rendőrség.
MTI