181 millió forintért béreltek magánrepülőt Szijjártó Péter ázsiai útjához
A miniszter ezúttal nem a honvédségi géppel utazott.
A miniszter ezúttal nem a honvédségi géppel utazott.
A francia Alstom által gyártott több áramnemű Astride mozdonyok akár 160 km/órás sebességgel is vontathatnak.
Harmincöt éves Ikarusok bukkanhatnak fel hamarosan Szegeden. De a helyi közlekedési cég ígérete szerint csak átmenetileg.
Korszerű, Mercedes-Benz Conecto Next Generation buszokat vásárolt a főváros.
Egy kicsit legalább a korábbihoz képest lassult a drágulás üteme az albérletpiacon, de így is száguldanak az árak.
A Covid alatt vették ki a házat.
A publicista szerint az Index ügye a kormánynak jött rosszul, a hírhedt budai lakásbérlését máshogy nem lehetett volna megoldani, és ha leülne Tóta W. Árpáddal beszélgetni, nem egy anyázással nyitná a diskurzust.
Egy, a Budai Várban turistáknak kiadott önkormányzati lakás ügyében folytatott eljárást a rendőrség. A BRFK a nyomozást megszüntette, mert csalás nem történt, de továbbküldték az adóhatóságnak az ügyet, mert arra jutottak, hogy a bérlők nem fizettek adót a lakáskiadás után.
Nagy-Britanniában, Franciaországban vagy Spanyolországban egy negatív értékeléssel már nem lehet szobát bérelni.
Kuna Tibor havi 48 ezer forintért lakik egy 74 négyzetméteres ingatlanban.
Egyre több cég kínál ruhakölcsönzést, ami ahhoz is hozzájárulhat, hogy a kihasználatlan ruhák ne kössenek ki szeméthegyeken. Több ruhabérlő cég alapítója is már a fast fashion uralom megdöntésének eszközét látja a megoldásban. De vajon tényleg viselnénk bérelt, hétköznapi ruhadarabokat is? Mennyire fenntartható ez az opció a folyamatos tisztítás és a szállítás mellett?
Megszüntette a nyomozást a CD Hungary-féle olcsó várbeli lakásbérlések ügyben a BRFK, mert nem történt bűncselekmény.
Egyre nagyobb teret nyer magának az a felfogás, hogy csak a dolgok használatért fizessünk, a tulajdonláshoz kapcsolódó időbefektetéstől és költségektől pedig megszabaduljunk. Mindkettőnek van jobb helye.
A klímavédelem területén tevékenykedő alapítvány az MNB egyik alapítványától bérel irodát, öt főállású munkatársa egy 350 négyzetméteres, Dunára néző irodából intézi az ügyeket.
Szemben az általános közvélekedéssel, a jelenlegi jövedelemarányos árszintek sem historikusan, sem regionálisan nem tekinthetőek magasnak, és még mindig jobb helyzetben vagyunk, mint a válság előtt. Továbbra is jobban megéri venni, mint bérelni – derül ki az legfrissebb magyar lakáspiaci felmérésből.
Szép dolog a szerelem, és ezt így gondolják azok is, akik az esküvők szervezéséből élnek meg. De nézhetjük úgy is: azt, hogy két ember tényleg képes lesz-e kitartani egymás mellett jóban-rosszban, alaposan letesztelheti akkor, amikor az esküvőjét szervezi. Az esküvői főszezon közepén összegyűjtöttük, milyen mélyen kell a zsebébe nyúlnia annak, aki házasodna.
Most már inkább elad, mint vesz, közben pontosan látja, mi az, amit elrontanak sokan, amikor a magyar ingatlanpiacon akarnak befektetni. Az amerikai Mark Blazek megmutatta a hvg.hu-nak a munkahelyéül is szolgáló otthonát a Bazilikánál, és közben elárulta azt is, mi az, amin minden külföldi befektető elakadhat Magyarországon.
Évi 150 ezer ingatlan cserél gazdát, több ezermilliárdos a hazai piac forgalma. De hogyan tud ezzel keresni egy magánember?