Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Szép dolog a szerelem, és ezt így gondolják azok is, akik az esküvők szervezéséből élnek meg. De nézhetjük úgy is: azt, hogy két ember tényleg képes lesz-e kitartani egymás mellett jóban-rosszban, alaposan letesztelheti akkor, amikor az esküvőjét szervezi. Az esküvői főszezon közepén összegyűjtöttük, milyen mélyen kell a zsebébe nyúlnia annak, aki házasodna.
Az élményt meg kell fizetni, de nagyon figyelni kell arra, hogy ne húzzák le az embert könyörtelenül – sokan szembesülnek ezzel akkor, amikor az esküvőjüket szervezik.
Amikor az angol királyi esküvőre készült a világnak az a fele, akit ez érdekelt, kiszámolták, hogy a teljes felhajtás az átlagos brit esküvő százszorosába, nagyjából 730 millió forintnak megfelelő összegbe került. A királyi pénzpocsékoláson túl abba is megdöbbentő belegondolni: ezek szerint az átlagos brit esküvő több mint hétmillió forintot visz el. Ám ha egy magyar esküvővel számolunk, akkor is könnyű eljutni a milliós számláig:
Lehet ingyen, de az olyan is lesz
Nem kell semmi extra, elég egy egyszerű polgári szertartás – mondják sokan. Aztán rádöbbennek: a legtöbb önkormányzatnál azért, hogy hétvégén tartsanak esküvőt, 15-50 ezer forintot ki kell fizetni, a külső helyszínnek pedig hasonló a tarifája.
De a kreativitásnak itt még nincs vége. Egy olvasónktól például azért kértek még néhány ezer forintot, hogy zene is szóljon, mással pedig közölték: ha pezsgőznének, az italt nekik kell vinni. És van, amikor még ennél is bonyolultabb a helyzet, volt például olyan, dunai hajón megtartott esküvő, amelyen azzal riogatták a családot, hogy szabálytalan lehet az egész, ha a hajó átmegy másik kerület vizére.
Nem az étel-ital a drága
Meglepő, de egy esküvő utáni családi-baráti összejövetel önmagában nem kerül vészesen sokba. Ehhez még csak azt sem kell hazudni, hogy nem esküvőről van szó: ha a pár nem kér nagy extrákat, csak leültetné a vendégeit enni és inni, akkor hasonló áron vehet ki egy-egy helyiséget, mint ha ugyanilyen létszámú céges összejövetelt vagy más családi rendezvényt tartana, az ételek-italok árában sincs komoly különbség. Az igazi költekezés akkor kezdődik, ha bármi extrát is szeretnének, és itt aztán tényleg nincs határ.
A túlárazás tankönyvi példája az esküvői ruha: a legtöbb kölcsönző alsó hangon is a kétszeresét elkéri ezért, mint ha ugyanazt a ruhát egy szalagavatóra adná ki. Aki pedig sajátot csináltatna, az újra ott van a százezres nagyságrendnél. De akkor is könnyű eljutni ennyi kiadásig, ha a koszorúslányoknak akarnak ruhát bérelni a „ne öltözd túl a menyasszonyt, csak majdnem”-versenyre. Több tízezer forint elmegy a sminkre és a frizurára is, és persze ehhez jön hozzá még a próbasmink, és a tesztfrizura.
Ha kell a giccs, lesz miért fizetni
A fő kérdés az, hogy a pár mennyi extrát szeretne. Ha sokat, akkor lesz miből válogatniuk. Vehetnek például darabonként 300-400 forintért csókcsengőket – mert nem elég evés közben kocogtatni a poharat, ha a vendégek csókot kérnek az ifjú pártól, ezt kell megcsöngetni, és már biztos láttak olyan embert is, aki szerint ez vicces. A gyöngyházas esküvői vendégkönyv már-már alapvetésnek számít (darabja 5-10 ezer forint), az ültetőkártyákat egy ezres alatti darabáron kihozni már bravúr, az asztalokat pedig egyenként 1500-2000 forintért meg lehet számozni.
De lehet itt is alkudni: egy olvasónk közölte, hogy ő nem kér darabjáért 300 forintért szalagot a székekre, majd visszahívta a hely tulajdonosa, hogy odaadja ingyen, csak ne vegyék észre a vendégek, hogy nincs több tucat ugyanúgy kinéző szék. Másnak nem volt kedve harcolni, és beletörődött, amikor meglátta, hogy az 500 forintos darabáron kínált székszoknya annyit jelentett, hogy néhány abroszt az asztalok helyett a székekre raktak. Kitesznek magukért a virágárusok is: a megszokott ár a csokrokért egy esküvőn a normál summa másfél-kétszerese. És akkor még el kell készíteni egy külön dobócsokrot is.
Ha szerencséjük van a házasodóknak, akkor akad olyan ismerősük, aki szívesen készít tortát. Ha nem, akkor vidéken 500-800, Budapesten 1000-1500 forintot kell felszorozni a szeletek számával, hogy megkapjuk a reális árat. Ez nagyjából a duplája-triplája annak, amit egy átlagos cukrászdában elkérnek egy tortaszeletért.
Megeshet az is, hogy a pár úgy gondolja, nem igazi az esküvő a jegyesfotózás nélkül. Ekkor nyugodtan kifizethetnek nagyjából 100-150 ezer forintot, hogy végül megmutathassák a világnak, ők igenis tudnak romantikus helyen szerelmesen pózolni, miközben mindenki nagyon eredetinek hiszi magát. Sőt, ebből néhány ezer forintért csinálnak ppt-t is, amit aztán le tudnak vetíteni az esküvőn, már persze ha újabb néhány ezresért béreltek projektort.
A rendezvény hosszától függően 100-200 ezer forintért a lakodalomra is elmegy a fotós, sőt még külön emlékalbumot is összeállíthatnak, ha valaki mindenképp emlékezni akar, mennyire nézett ki vállalhatatlanul az éjféli vonatozás közben. Ennyi pénzért persze az ember profi munkát kap, ráadásul azt is figyelembe kell venni, hogy 10-15 tavaszi és nyári szombaton van az esküvők többsége, ami egész napos munkát jelent a fotósoknak, vagyis ennyi idő alatt kell behozniuk mindazt a bevételt, ami fedezi az utazásukat és az eszközeiket – magyarázta kérdésünkre egy esküvőkön is dolgozó fényképész.
Ki fizet az esküvőért? |
Magyarországon még nem készült olyan kimutatás, hogy kik fizetik az esküvő költségeit, de a legtöbben arról számolnak be, hogy a két család állja a pénz nagy részét. Egy amerikai felmérésben arra jutottak, hogy a kiadások 43 százalékát fizeti a menyasszony családja, szintén 43 százalékot a két házas, és csak 12 százalékot vállal magára a vőlegény családja. |
Aztán ha minden jól alakul, hazamennek a vendégek, és sokan ekkor szembesülnek azzal, hogy nincs még vége a kiadásoknak. Jó esetben csak a szerződésben már korábban leírt tételeket kell rendezni ilyenkor, mint például az alkoholfogyasztást vagy a vendégeik taxiköltségét, de nincs mindig ennyire könnyű dolguk. Volt például olyan olvasónk, akinek az esküvője másnapján a helyszín jókora takarítási költséget számlázott ki a vendégek okozta károkra hivatkozva. De megtörtént olyan is, hogy a menyasszonytól utólag kötbért követelt a ruhát kiadó cég, mert egyszer kimosta a ruhát, amelyet elvileg tilos lett volna.
Ön is óriási költségekkel szembesült az esküvő szervezésekor? Találkozott extrém kívánságokkal? Írja meg történetét az onlinegazdasag@hvg.hu címre.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Komoly eszközt kaptak a kezükbe a klímaváltozás ügyét szívükön viselők a klímatörvényt részben megsemmisítő alkotmánybírósági határozattal. A kormány immár nemcsak, hogy nem háríthatja át a teendőket a jövő generációkra, de le sem szerelheti őket azzal, hogy „De hát van klímatörvény!”.
Tavaly már 9 milliárd forint veszteséget fialt a kormány által felhizlalt Magyar Vagonnak a nagy egyiptomi kocsimegrendelés.
Izrael komoly csapást mért már az iráni nukleáris képességre, de a legfontosabb célpont, Fordo, ahol több ezer urándúsító centrifuga üzemel, még sértetlen, mert mélyen a föld alatt van.
Átláthatóbbá és rugalmasabbá szeretnék tenni a kerti kutak bejelentésének, engedélyezésének és ellenőrzésének folyamatát.
Hetek óta tartó jogvitában végül igazat adtak a rendőrségnek.
Vékony Csongor szerint a párt cserbenhagyta az elszakított területeken élő magyarokat, és nem elég revizionista.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.