Válogatott kínzásokkal gyötörte fiatalkorú barátnőjét egy nagykanizsai férfi
A kocsijával lényegében elrabolta, majd egy éjszaka át bántalmazta brutálisan a fiatalkorú lányt a férfi.
A kocsijával lényegében elrabolta, majd egy éjszaka át bántalmazta brutálisan a fiatalkorú lányt a férfi.
Az ügyészség szerint csak a véletlenen múlt, hogy a nő nem halt meg.
Két férfi Budapest több kerületében is kivágta jónéhány autó katalizátorát.
Olaszország legkeresettebb bűnözőjét sikerült elkapni.
A helyi média sejteni véli, hogy miként kerülhetett a holttest a dinoszauruszba.
A fővárosi rendőrök elfogták azt a két férfit, akik a gyanú szerint több száz kilogramm rezet loptak el egy telephelyről, majd ugyanott leadták.
Hűtlen kezelés miatt indult eljárás az ügyben.
A jutalom akkor jár, ha a fényképek vagy videók alapján beazonosíthatók a szemetelők.
A férfit az ügyészség két rendbeli gyermekpornográfia bűntettével vádolja. Akár hét és fél év szabadságvesztés is kiszabhatnak rá.
Mintegy százmillió forintot szerzett két nő és egy férfi egy 64 éves férfitól. A rendőrök elkapták őket.
Akom Ágnes eltűnését május 11-én jelentették. Állítólag ismerte a letartóztatott londoni férfit.
A férfi megszerezte az asszony személyes adatait is, és tévét, telefont vásárolt magának.
A 67 éves férfi legalább fél órán át ütötte, rugdosta ismerősét, majd később kivonszolta az utcára.
A járványtagadó gyógyszerész indítványokat és észrevételeket szeretne tenni az ügyészi döntés előtt.
Oláh Pál egy féltékenységi vita után lőtt arcon egy férfit.
A férfi szülei autóját vitte el, és jogosítványa sem volt.
A „csőcselék elleni harccal” akarja elhódítani Missouri szenátori székét az a férfi, aki 2020-ban fegyvert fogott a háza előtt elvonuló tüntetőkre.
A férfival elhitették, 800 millióért el tudják intézni, hogy ne induljon ellene büntetőeljárás. A szövevényes ügyben hét embert, köztük két ügyvédet hallgattak ki gyanúsítottként.
A férfi részegen próbált megütni egy beteghordót a kórház koronavírusos betegeket ellátó részlegén.
Az őrök orra előtt törtek be 2019-ben egy éjszaka, számos műkincset vittek el, mára azonban az összes gyanúsítottat letartóztatták.