Az újpesti rendőrök elfogták azt a férfit és két női társát, akik egy férfitől úgy csaltak ki közel egymillió forintot, hogy elhitették vele, hogy az egyik nő gyereket vár tőle. A gyanú szerint ez csak a jéghegy csúcsa volt.
A rendőrség szerint a férfi és két női társa a 64 éves sértett bizalmába férkőztek, a lakásába is beköltöztek, és tőle négy év alatt több mint százmillió forintot szereztek meg különféle módszerekkel. Eleinte főleg fenyegetéssel zsarolták a férfit; később különféle sztorikkal csaltak ki tőle pénzt.
Legtöbbször állítólagos műtétekre, orvosi beavatkozásokra kértek készpénzt, de volt olyan is, hogy azt mondták, hogy a férfi ismerőse balesetet szenvedett és azonnal szüksége van segítségre. A police.hu szerint utoljára kedden, az egyik fővárosi kórház előtt azért adott át a férfi a két nőnek több százezer forintot, mert egy állítólagos terhességi komplikáció miatti sürgős orvosi kezelést ki kellett fizetni az „orvosnak”.
Amikor a pénzt átadta a férfi, a rendőrök akkor fogták el a 25 éves B. Alexandra fóti és 36 éves R. Brigitta nyírbátori lakosokat. Még aznap délután egy XV. kerületi családi házban, a trió harmadik tagját, a 34 éves N. Szabolcsot is elkapták.
A nyomozók a férfit és két női társát gyanúsítottként hallgatták ki zsarolás bűntettének és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt, őrizetbe vették őket és előterjesztést tettek letartóztatásukra.
Kiszámíthatatlan és katasztrofális következményekkel járhat a Közel-Keleten, de akár globálisan is, hogy az USA vasárnap hajnalban megtámadott három iráni nukleáris objektumot, először vetve be a bunkerromboló bombákat. Lehetséges forgatókönyvek.