#cm

Ez nem volt, és sosem lesz az a probléma, amit szégyellnünk kellene
 

Ez nem volt, és sosem lesz az a probléma, amit szégyellnünk kellene

Ahogy Woody Allen mondta valahol, legjobb tudomásunk szerint ez az egy életünk van, ezért jobb, ha vigyázunk rá. És persze a testünkre, egészségünkre is. Férfiként nagy eséllyel számolhatunk azzal, hogy életünk valamely szakaszában lesz gondunk a prosztatánkkal – vigyázzunk arra is, amikor odafigyelünk magunkra.

BrandLab BrandLab



Ha valamikor, most még fontosabb: miként kezelhetők hatékonyan az egyre komplexebb céges hálózatok?
 

Ha valamikor, most még fontosabb: miként kezelhetők hatékonyan az egyre komplexebb céges hálózatok?

A vállalati hálózatokra egyre több veszély leselkedik: a kommunikációs csatornák bővülésével a hackerek lehetőségei is megszaporodtak, a támadások súlya pedig a céges hálózat méretével, az alkalmazottak és az ügyfelek számával arányosan nő. Ebben a környezetben egyre nagyobb igény mutatkozik az olyan integrált szolgáltatókra, amelyek a felhő- és IT-biztonsági megoldásokon túl innovatív szolgáltatásokat is tudnak nyújtani, ahol már a mesterséges intelligencia is szerepet játszik.

Invitech Invitech


„Az olvasás a munkám legelemibb része” – interjú Ott Anna művészeti vezetővel, irodalomszervezővel
 

„Az olvasás a munkám legelemibb része” – interjú Ott Anna művészeti vezetővel, irodalomszervezővel

Az irodalom, a könyvek, a kultúra a mindennapjai része, hiszen nemcsak kulturális és irodalmi szervezőként, de manapság újságíróként is folyamatosan könyvekkel foglalkozik. A felolvasóestek, brunchok és számos más színes program házigazdájaként mindenki számára ismert Ott Anna idén is tagja az Aegon Irodalmi Díjat odaítélő zsűrinek. Vajon melyik könyv a kedvence? Mikor tud igazán elmélyülten olvasni? Többek között ezekről is megkérdeztük.

Aegon Biztosító Aegon Biztosító


Tökéletesség: áldás vagy átok?
 

Tökéletesség: áldás vagy átok?

A maximalizmus könnyen depresszióba kergetheti azokat, akiknek nincs fontosabb annál, hogy még a tökéletesnél is tökéletesebb teljesítményt nyújtsanak. Ugyanis tökéletes teljesítmény nem létezik. Ők mégis egész életükben ezt keresik.

Remotiv Remotiv

Óriási a szakemberhiány a digitalizáció miatt
 

Óriási a szakemberhiány a digitalizáció miatt

A digitális technológia életünk egyre több területén jelenik meg, ezzel párhuzamosan továbbra is jelentős a kereslet a programozók iránt. Ráadásul még csak matekzseninek sem feltétlenül kell lenni ahhoz, hogy érvényesüljünk ezen a területen. Lássuk, miért éri meg fejlesztőnek tanulni.

Braining Hub Braining Hub


Nem köteles tűrni, ha egy lakástulajdonos elblicceli a közös költséget!
 

Nem köteles tűrni, ha egy lakástulajdonos elblicceli a közös költséget!

Ahogy az élet más területein, a társasházaknál is bosszantó, ha valaki nem veszi ki a részét a közös költségekből. Ezzel nemcsak azt kockáztatja, hogy nem jut pénz az épület állagának a megóvására, korszerűsítésre, felújításra, hanem végső soron még az áram- és vízdíjak kiegyenlítése is gondot jelenthet, emiatt pedig leállhat a lift, vagy nem lesz miből öntözni a kertet. Szerencsére van megoldás arra, hogy fizetésre bírjuk felelőtlen tulajdonostársunkat.

MOKK MOKK

Valóban bekebelezi a lelkünket a virtuális valóság?
 

Valóban bekebelezi a lelkünket a virtuális valóság?

A technológia fejlődésével egyidőben folyamatosan erősödnek azok a hangok, melyek szerint az újfajta világ az emberek elmagányosodásához vezet, közösségek bomlanak fel, a virtuális valóság pedig bekebelezi lelkünket. De valóban igazak ezek a félelmek? Lauter Adrienn pszichológussal beszélgettünk.

Samsung Samsung


Mennyi mindent tud a kávéról?
 

Mennyi mindent tud a kávéról?

A kávé a mindennapjaink része, rengetegen vagyunk, akik elképzelni sem tudjuk nélküle napjainkat vagy minimum reggeleinket. De mégis mennyire ismerjük a legendás fekete italt? Milyen tejet jó használni hozzá? Ki fedezte fel? Ki akarta betiltani?

Philips Philips

5 tény az alvásról: Tippeket adunk, hogy elkerülje az álmatlanságot!
 

5 tény az alvásról: Tippeket adunk, hogy elkerülje az álmatlanságot!

Ki ne esett volna már legalább egyszer abba a hibába, hogy egy stresszesebb, hajtósabb időszakban az alváson és a pihenésen próbált spórolni a munka javára? Már csak azért is érdemes más stratégiát választani, mert a legcsekélyebb alváshiány is jelentősen rontja a hatékony munkavégzéshez szükséges képességeket.

Sedacur forte Sedacur forte

Változókori tünetek 40 év alatt – Egyre több nőt érint a korai menopauza
 

Változókori tünetek 40 év alatt – Egyre több nőt érint a korai menopauza

A menopauza, azaz a petefészkek hormontermelésének hanyatlása, ezzel együtt az ösztrogénszint csökkenése a női szervezet természetes folyamata. Tünetei rendszerint a negyvenes évek második felében, a változókor kezdetén jelentkeznek először. Manapság azonban – bizonyos külső tényezők, illetve betegségek és azok kezelése révén – sokkal több fiatal nőt is elérhetnek ezek a változókori folyamatok.

Remifemin Plus Remifemin Plus

 

"Az Y és a Z generáció erre nagyon fogékony" - De mi az az insurtech?

Az Y és a Z generáció fogyasztási, kommunikációs és közösségi szokásait ma már teljes mértékben meghatározzák a digitális és online megoldások. Sok szektor alkalmazkodott ehhez, a biztosítások terén viszont – az ágazat sajátosságaiból is adódóan – nehezebb kiaknázni minden lehetőséget. Az insurtech megoldások ezen változtathatnak. Páros interjúnk Imre Katával, a CHERRISK kommunikációs vezetőjével, és Zámbó Annával, a cég kommunikációs stratégiáját készítő Republic Group PR igazgatójával.

Republic Group Republic Group

Kívül-belül csúcstechnológia: így néz ki egy autó 2020-ban
 

Kívül-belül csúcstechnológia: így néz ki egy autó 2020-ban

Ami a kétezres évek elejének a szervokormány és az elektromos ablakemelő volt, az ma már a hibridhajtás, a vezetőtámogató rendszerek, na meg persze az egységesített dizájn. Sőt, az automata váltók is nyerésre állnak a világgal szemben! Lássuk, miben változott meg az autózás az elmúlt évtizedben.

Ford KKE Kft. Ford KKE Kft.

Ön is
 

Ön is "rossz alvó"? - Van egy jó hírünk: tud változtatni!

A jó alvás igazi kincs, amit számtalan tényező veszélybe sodorhat, akár mi magunk, a saját rossz szokásainkkal, de alvásbetegség, vagy más fizikai, illetve mentális probléma ugyanúgy állhat a háttérben. A sok stressz és a lelki alkatunk is megkeserítheti az éjszakáinkat. Az okokról és az összefüggésekről Horváth Ágnes alvástrénert kérdeztük, aki tudását az Oxfordi Egyetemen szerezte, és 2013 óta tanítja gyógyszerek nélkül jól aludni az álmatlanságban szenvedőket.

Sedacur forte Sedacur forte

Ne becsüljük le a magányt, inkább tegyünk ellene!
 

Ne becsüljük le a magányt, inkább tegyünk ellene!

Fizikailag nem fáj, nem betegség, mégis nehéz kibírni. A magányról van szó, amely riasztó tendenciát mutatva egyre több korosztályt érint. Még akkor is, amikor a technikai fejlődés talán legnagyobb forradalmát éljük épp át, s aminek köszönhetően a világ különböző pontjain élő emberek is kapcsolatba léphetnének.

BrandLab BrandLab