Négyből három munkahely veszélyezteti dolgozói egészségét
Ehhez képest csekély büntetést kaptak.
Ehhez képest csekély büntetést kaptak.
A címben szereplő kérdést tettük fel azoknak a főként külföldi tulajdonú vállalatoknak, amelyekkel stratégiai együttműködési megállapodást kötött az állam. Cikkünkből kiderül, hogy van-e ennek az egésznek értelme.
A magyar állam több cégben is rendelkezik tulajdonrésszel, ezek közül a legnagyobbak éves teljesítményük alapján osztalékot is fizetnek. A 2019-es költségvetési javaslat alapján 35,3 milliárd forint bevétel folyhat be.
Csökkent a szponzori pénz a futball-világbajnokságra, pedig ez a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség fő bevételi forrása: négy éve Brazíliában ez 1629 millió dollár volt, idén Oroszországban viszont csak 1490 millió dollár – közli a kínos számokat a Nielsen Sports.
Azok a hazai cégek mérettettek meg, melyek éves árbevétele meghaladja az 1 milliárd forintot.
Nőtt a legnagyobb eredményű magyar cégek nyeresége – a lemaradóké viszont riasztó mértékben csökkent. A legügyesebben a szolgáltatószektorba tartozók forgatják a pénzt, de persze azokat a cégtulajdonosokat se kell sajnálni, akik egyszerűen jól válogatják meg a barátaikat.
Az általános szakemberhiány miatt a cégek rákényszerülnek arra, hogy a pályakezdőknek is magasabb béreket kínáljanak.
A választásokhoz közeledve a kormány minden eszközt bevet a gazdaság felpörgetésére.
A magyarországi nagyvállalatok 75 százaléka rövid és középtávon egyaránt a mostani, kedvező növekedési ütem szinten maradását várja a gazdaság teljesítményében, saját helyzetüket tekintve ugyanakkor az eddiginél valamelyest alacsonyabb pénzügyi eredményekkel és beruházási aktivitással terveznek a következő egy évben.
Azok a vállalatok találják meg a legnagyobb eséllyel a megfelelő alkalmazottakat, amelyek folyamatosan figyelik, mit gondolnak róluk a lehetséges, illetve a már felvett munkatársak.
Itt egy új lista, amely ritka betekintést nyújt a legmenőbb hazai vállalkozások körébe. És amelyen még nem találjuk meg Mészáros Lőrinc nevét.
Újabb adalékokat ismertet az eheti Magyar Narancs Matolcsy György cégszerzéseiről, amelyben nagyon szerény tulajdonosok, kísérteties pénzmozgások és példaértékű modell is megtalálható.
Miben van az igazán nagy pénz? – többek között ez is kiderül a HVG top 500 most megjelent második részéből, amely a legnagyobb nyereségű ötszáz magyar vállalat rangsorát tartalmazza.
Ez egy országgyűlési képviselő írásbeli kérdésére adott válaszból derült ki.
Csak az adókerülést és a hibázási lehetőségeket szaporítja a túlbürokratizált adóbevallás. Mindenkinek könnyebb lenne, ha a mikrovállalkozásoknál egyszerűsítenék a hipa-bevallást, a társaságiadó-bevallást pedig a társasági adóról szóló törvényben előírt adatokra korlátoznák.
Kétszer annyi egyéni vállalkozás indult tavaly, mint öt évvel korábban.
Nagyot fordult néhány év alatt a világ: már a cégek harcolnak egymással a legtehetségesebb jelöltekért. A tehetséget pedig sokféleképpen lehet igazolni.
A munkaügyi felügyelet éves ellenőrzési tervében őszre esik a szabadság kiadására vonatkozó szabályok betartásának vizsgálata. Érdemes tehát különös figyelmet fordítani arra, hogy munkáltatók kiadják a dolgozókat adott évben megillető szabadságot, ha pedig ez teljes mértékben nem lehetséges, arról a munkavállalóval jogszerűen megállapodjanak.