A választásokhoz közeledve a kormány minden eszközt bevet a gazdaság felpörgetésére.
Tizenöt éve nem fordult elő olyasmi a magyar gazdaságban, mint az idei év első öt hónapjában: a keresetek átlagosan több mint 12 százalékkal nőttek, és a vásárlóerejük is közel a tizedével emelkedett. Bár ez nem szárnyalta túl a 2002-es esztendő bérdinamizmusát, két feltűnő hasonlóság kirajzolódik: a politikai motívum, illetve a gazdasági növekedés felpörgetésének szándéka. De számosabbak a különbségek. Annak idején Medgyessy Péter kormánya a jóléti rendszerváltás jegyében ígért a választások előtt 50 százalékos béremelést a közszférában, és győzelme után meg is valósította – eladósodás árán. A harmadik Orbán-kormány ennél racionálisabb. A választások előtt hajtja fel a béreket, jövő évi győzelme reményében, és a számla egy részét a versenyszféra munkaadóival fizetteti meg. Az alap a minimálbér és a garantált bérminimum 15, illetve 25 százalékos emelése, amit a költségvetési szektorban az egyes ágazatok bérkorrekciói egészítenek ki. Így aztán a némi eufemizmussal bérfelzárkóztatásnak nevezett akció egyensúlyi kockázata is jóval szerényebb, mint távoli elődje adakozásáé.
A béremelés csupán egyik eleme a keresletélénkítő gazdaságpolitikának. Ezt az uniós támogatások lehívásának felgyorsítása alapozná meg, vagy ha az nem megy a várt tempóban, legalább az előlegek erőltetett kifizetése. Ehhez költségvetési költekezés is társul, de messze nem olyan mértékben, mint 2002-ben. Igaz, azt az uniós szabályok sem engednék meg. Brüsszel a mostani lazítást is nehezményezi, ama megfontolás alapján, hogy jobb lenne a még mindig magas államadósságot gyorsabb tempóban csökkenteni, ennek pedig kisebb költségvetési hiány az előfeltétele. A gazdaságkutatók ezzel együtt nem jövendölnek 3 százaléknál nagyobb államháztartási hiányt az idei esztendőre.
Semmiképpen nem tesz azonban jót, hogy a gazdaságpolitika már egy évtizede – ha nem régebben – prociklikus, azaz a konjunktúra hullámzását nem simítja, hanem felerősíti. Amikor a 2008-as pénzügyi válság elérte Magyarországot, annak hatását nem lehetett költségvetési költekezéssel tompítani, mert túl nagy volt az államadósság. Az importált recesszió és a költségvetési megszorítás együttesen mély visszaesést okozott 2009-ben. Ez kisebb kilengéssel 2012-ben megismétlődött, amikor az euróövezet újabb válsága is egybeesett a Széll Kálmán-terv megszorításaival. Az előző évben a magánnyugdíjpénztári vagyon elvétele árán nagyvonalú költekezésbe kezdett a kormány, amit ismét kényszerű stabilizáció követett. Ez megtörte a kibontakozást, a magyar gazdaság a pénzügyi krízis előtti állapotba zuhant vissza, ahonnan csak a 2014-es választásokra tápászkodott fel – főleg az uniós támogatások révén. Most az élénkülő világgazdasági környezetet igyekszik meglovagolni a gazdaságpolitika, a kedvező külső hatásokat a belső kereslet élénkítésével felerősíti, hogy a választási szezonban 4 százalék fölötti növekedést érjen el.
| Éledező árak |
Az árcsökkenés, idegen szóval defláció nem könnyíti meg a növekedést, sőt sok esetben a költségek lefaragására, elbocsátásokra, takarékosságra készteti a gazdálkodókat, vállalkozásokat, pénzintézeteket. Márpedig a magyar gazdaság csaknem három évig deflációközeli állapotban volt. Az elmúlt hónapokban azonban élénkültek a piacok, az ipar belföldi értékesítési árszintje például a január–májusi időszakban csaknem 6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, és a vállalkozásoknak az exportpiacokon is sikerült 2,4 százalékos drágulást elérniük. Az agráriumban szintén érződik egy kis árnyomás. Bár a mezőgazdasági termelői árak csupán 1,2 százalékkal emelkedtek, a vágósertés és a tejtermékek egy év alatt bekövetkezett, külön-külön is húsz százalékot meghaladó drágulása elgondolkodtató. Erős a gyanú, hogy az áfacsökkentés árhatása viszonylag hamar elmúlt, sőt a gazdálkodók a pillanatnyi előnyt kihasználva emeléssel „pótolták” a kieső adót. A fogyasztói árak az év első felében 2,3 százalékkal emelkedtek. Azért ilyen szolid mértékben, mert a világpiaci kőolajárak némi emelkedés után ismét csökkennek, és a forint árfolyama is meglehetősen erős, nem drágítja meg az importot. Utóbbi tényező azonban nem kedvez a magyar exportőröknek - márpedig a HVG-nek az 50 legnagyobb magyarországi cégről készített, az e heti számban olvasható összeállításában szereplő vállalkozások többsége a kivitelben különösen erős. |
Ebből a szempontból kulcskérdéssé vált, hogy az uniós támogatásokat milyen tempóban sikerül igénybe venni és beruházásokra fordítani. Tavaly, amikor két költségvetési ciklus határán akadozott e támogatások lehívása, a gazdasági növekedés 2 százalékra esett vissza, a beruházások pedig 20 százalékkal zuhantak; az idei első negyedévben a GDP már 4,2 százalékkal bővült, és a beruházások 34 százalékkal szinte szárnyalnak. Hasonló váltás mutatkozik az építőipar teljesítményében is, amely tavaly ötödével zsugorodott, az idei esztendő első öt hónapjában pedig 27 százalékkal nőtt. Vagyis a helyzet megítélésébe jócskán bezavar a statisztikai bázishatás. Emellett kevéssé áttekinthető az uniós források szerepe is; a beruházásokat és az építőipart ma még főleg az előlegek élénkítik, nem a Brüsszelből már átutalt összegek.
Uniós fejlesztésekre az idei első félévben 1046 milliárd forintot fizetett ki a költségvetés a kedvezményezetteknek, 580 milliárddal többet, mint egy évvel korábban, és megközelítőleg az egész évre ütemezett összeg felét. Ugyanakkor Brüsszel csupán 110 milliárd forintot utalt át eddig, ami bagatell összeg ahhoz viszonyítva, hogy a központi költségvetés az év egészére 1545 milliárd forint uniós támogatással kalkulál. Vagyis a költekezés zavartalanul folyik, miközben várt forrásai csak csordogálnak. A kormány az idén valamennyi uniós pályázatot meg akarja hirdetni, és 2018 végéig a hétéves keret minden fillérjét el óhajtja költeni, ám a szándék ellenére a GKI Gazdaságkutató az előző ciklushoz képest még nem lát érdemi gyorsulást. „A megítélt támogatás ugyan 5020 milliárd forint, a 2014–2020-as ciklus forrásaiból való eddigi költés azonban csak 2122 milliárd. Ráadásul a költések jelentős része előleg, mivel a nagy projekteket előrevették, hogy a számláló pörögjön, ugyanakkor ezekben lényeges tevékenységek még nem indultak el” – összegzi, arra tippelve, hogy a beruházások a következő évekre húzódnak át.
Nem kápráztatta el a gazdaságkutatókat az első negyedéves GDP-adat sem; valamivel szerényebb növekedésre számítanak, mint a kormány a maga 4,1 százalékos prognózisával. A GKI 3,5, a Kopint-Tárki 3,7, a Századvég 3,8 százalékos növekedést vár az idei év egészében. Nagyobb szórást mutat a beruházások megítélése: a GKI csupán 12 százalékos bővülésre tippel, ezzel szemben a Kopint-Tárki és a Századvég nagyjából 17 százalékra. A háztartások fogyasztása viszont a kutatói prognózisok alapján 3,5–3,7 százalékkal nő csak, ami az erőteljes bérkiáramlás láttán meglepetés. Éppúgy, mint a kiskereskedelmi forgalom, amely az év első hónapjaiban szintén hasonló mértékben, 3,7 százalékkal bővült csupán – egészen májusig, mert akkor meglódult.
A háztartások fogyasztási kiadásainak viszonylag lassú növekedését a Kopint-Tárki részben azzal indokolja, hogy figyelmük a lakás- és lakhatási beruházások felé fordul. A másik lehetséges ok: a kisebb vállalkozások úgy fizetik ki a megemelt minimálbért, hogy legalizálják, azaz most már feltüntetik a bérszalagon azt, amit korábban zsebbe adtak. A GKI szintén arra a következtetésre jut, hogy a minimálbér-emelésnek volt fehérítő hatása. Felmérése alapján megállapítja, hogy a munkáltatók változatos módon alkalmazkodtak az új korláthoz: csaknem minden harmadik cég emelte a normát, sok közülük csökkentette a hivatalos munkaidőt, esetleg más munkakörbe sorolta az alkalmazottakat. Összességében a kötelező béremelés a nettó kereseteket és a vállalati bérkiadásokat egyaránt a vártnál kevésbé érintette – állapítja meg a GKI felmérése.
Papíron jól mutatnak a munkanélküliségi adatok is. A hivatalos ráta a március–májusi időszakban 4,4 százalékra esett, a tényleges, közmunkások nélküli ráta azonban meghaladja a 7 százalékot. De az utóbbi is jobb az uniós átlagnál. A közfoglalkoztatottak tábora még ebben az időszakban is meghaladta a kétszázezret, jóllehet a kormány elhatározta, hogy ezt a formát fokozatosan szűkíti. Ezzel együtt ma már nem az állástalanság a fő gond, hanem a képzett munkaerő hiánya, olyannyira, hogy a felmérésekben a munkaadók a növekedést hátráltató legfontosabb tényezők közt említik.
A New York-i Közkönyvtár kiállítása bemutatja, hogyan vált egy nagyváros lapja nemzetközi tényezővé. A magazin egy évszázad alatt öt főszerkesztőt fogyasztott el, Adam Gopnik, a lap főmunkatársa néggyel is dolgozott.
Így reagáltak arra, hogy a főváros rendezi a Szivárvány Misszió Alapítvánnyal a Budapesti Büszkeség nevű rendezvényt.
