Kisebb lett a fideszes Bánki Erik cégbirodalma
A végelszámolás korábban megtörtént, a cégek beszámolói most lettek kész.
A végelszámolás korábban megtörtént, a cégek beszámolói most lettek kész.
Januárban bejegyezték több alvó cég beolvadását Andy Vajna fő magyarországi társaságába, amelynek a háló végén egyelőre egyetlen látható tulajdonosa van, özvegye, Vajna Tímea. Az egy éve elhunyt üzletember özvegye elállhatott attól a tervtől, hogy a 123 millió dollárt érő cégébe tulajdonosként bekerüljön egy amerikai cég és Vajna régi harcostársa, Samuel R. Falconello.
Nehézgépkezelő cég is kellett Mészáros Lőrincnek. Január 8-án alakult meg a Mészáros M1 Nehézgépkezelő Kft., melyet a cégbíróság január 13-án jegyzett be – vette észre az Mfor az Opten adatbázisában.
Egy önkormányzati képviselő volt férjének cégei több beruházás kivitelezőjeként bukkannak fel a XIX. kerületben 2017. január 1-je óta.
Nagy a cégalapítási kedv, de a legtöbb 10 évig sem marad állva.
Egyre kevesebb a fizetési késedelem, javul a fizetési morál a magyarországi cégek között. A javuló tendenciák ellenére mégis érdemes körültekintőnek lenni.
A szolgáltatások fejlesztésében és a vállalati működést segítő megoldásoknál is az informatika diktálja a tempót. Cikkünkben a szellőzéstechnikai piac fejlődését tekintettük át és azt, hogy egy óriásberuházásokat is kiszolgáló cég miként tudja racionalizálni működését az SAP vállalatirányítási szoftverével.
Nyilvánosak a cégbeszámolók.
Nemcsak a nagyvállalatok, hanem a kis- és közepes vállalkozások számára is óriási előnyt jelent a modern vállalatirányítási szoftverek alkalmazása. A rendszerek használatával az ügymenet is egyszerűsödik, így pedig rengeteg pénzt és időt lehet megspórolni, emellett az üzleti eredmény radikális növekedéséhez is hozzájárulnak.
Idén is közzétették szakmai javaslatukat.
A Ustream alapítója, Fehér Gyula otthagyta az IBM-et, hogy Pistyur Veronikával, a Bridge Budapest vezetőjével és ismert milliárdosokkal közös befektetőcéget indítson, saját vagyonából 500 millió forinttal szállt be. A befektetőcég tervezett költségvetése 20 millió euró, ennyi pénzből szeretnék levadászni Kelet-Európa legígéretesebb kezdő startupjait. Kettőt már találtak is. Fehér Gyulával és Pistyur Veronikával beszélgettünk.
Az üzleti, ezen belül is különösen az ipari, építőipari várakozások romlása miatt jelentősen csökkent áprilisban a GKI konjunktúraindexe, nagyjából két évvel ezelőtti szintjére esett vissza – közölte GKI Gazdaságkutató Zrt. az MTI-vel.
A legtöbb vállalkozás számára szükségszerűen eljön a választás ideje: beruházzon egy irodai szerveres hálózatba, vagy rábízza adatait a rugalmasabb online felhőalapú megoldásokra? Megmutatjuk, mi alapján érdemes döntenie a cégének.
Egyre több cég teszi át a székhelyét a Brexit miatt Nagy-Britanniából Hollandiába.
Egy vállalkozás lehetőségeit, képességeit a szervezeti felépítése és ezzel együtt működési stratégiája, valamint pénzügyi helyzete determinálja. A piac megfelelő ismerete megköveteli a partnerek, illetve a konkurencia ismeretét is.
Maximálisan kiszabható bírságra állítólag nem kell számítani.
A legnagyobb ugrásokat ezúttal is néhány kormánykedvenc állami és magáncég produkálta, de nélkülük is figyelemre méltó növekedést értek el tavaly a legnagyobb árbevételű cégek.
December 31-ig meg kell kötni a szerződést azoknak a cégeknek, akik jövőre is adómentesen szeretnének kockázati biztosítást adni dolgozóiknak. Több tízezer cég érintett, és ennek a biztosításnak ráadásul gazdaságfehérítő hatása is van.
Nem lehet öt évre automatikusan eltiltani a kényszertörléssel megszűnő cégek vezetőit e tisztségtől – mondta ki az Alkotmánybíróság.
Alig van olyan terület, amiben Orbán Viktor három legfontosabb gazdasági háttérembere ne lenne érdekelt.