Guy Verhofstadt a budapesti tüntetésről posztolt
A belga politikus kiposztolta a szerdán kezdődött tüntetéssorozat egyik kedvelt feliratát, amelyet még Simicska Lajos hagyott örökül: O1G.
A belga politikus kiposztolta a szerdán kezdődött tüntetéssorozat egyik kedvelt feliratát, amelyet még Simicska Lajos hagyott örökül: O1G.
A hármas metró viszont ebben az időszakban is közlekedni fog.
A Jobbikból kilépett politikus korábban azt mondta, a Betyársereggel tenne rendet a tüntetők között.
Dulakodás alakult ki Párizsban a sárgamellényesek és a francia rendőrség között az előbbiek immáron ötödik hete tartó szombati megmozdulása során, szemtanúk beszámolói szerint azonban a tüntetések az előzőekhez képest nyugodtabb hangulatban zajlottak – jelentették hírügynökségek.
A Mi Hazánk Mozgalom képviselője a Facebookra írta ki, hogy ha veszélyben érzik a Szent Koronát, a Kossuth térre hívja a Betyársereg háromszáz jól képzett emberét.
Pénteken újabb tüntetés lesz Budapesten a Munka törvénykönyvének módosítása ellen, a Jobbik is mozgósításba kezdett.
Volt, amelyiket a rendőrökhöz vágták hozzá, mások – a rendőrség szerint – magukkal vitték őket. De lebuktak.
Az MSZP, a DK, a Jobbik és az LMP képviselői vonultak ki a pécsi közgyűlés csütörtöki üléséről.
A mai lesz az Országgyűlés idei utolsó ülése; a képviselők két bírósági szervezet és az ügyészség tavalyi beszámolóiról tárgyalnak.
A Kossuth téren kezdődött spontán tüntetés résztvevői a Fidesz Lendvay utcai székházához vonultak.
A munkaidő-beosztás önkéntes megváltoztatásáról szóló törvény a munkások érdekét szolgálja – mondta Orbán Viktor miniszterelnök.
A francia államfő a televízióban beszélt hétfő este. A sárgamellényesek elégedetlenségét jogosnak, az erőszakot azonban elfogadhatatlannak tartja.
A megmozdulások a helyi ipari parkok forgalmát érintik.
A magyar közélet idei egyik legintenzívebb hete van mögöttünk. A CEU Bécsbe költözik, egyetlen masszív tömbbé állt össze a fideszes média, a kormány pénzelvonással büntetné az MTA-t, miközben 400 órára emelnék a túlórát. Ez a hvg.hu heti belpolitikai összefoglalója.
Reggel 6 óra és délután fél 3 között lezárják szombaton a Kossuth teret. 10 órától ott tüntetnének a szakszervezetek a „rabszolgatörvény” néven elhíresült törvényjavaslat ellen.
A Pedagógusok Szakszervezete elfogadhatatlannak tartja a 400 órányi többletmunkát és a túlórák kifizetésének elhúzódását is.
A francia elnök arra kérte Édouard Philippe miniszterelnököt, fogadja valamennyi parlamenti párt vezetőjét és a tüntetők képviselőit. Közösen keresnek kiutat abból a válságból, amely az üzemanyagadó emelése ellen tiltakozó sárgamellényesek megmozdulásait kísérő, egyre erőszakosabb zavargások nyomán alakult ki.
Harcias hangvételű közleményt jelentett meg négy MSZP-s politikus a kormány „rabszolgatörvényére” reagálva. Szanyiék azt írják, addig kell ütni a vasat, amíg meleg.
Demonstrációt hirdetett a Magyar Szakszervezeti Szövetség december 8-ra.
A tömeg a Kossuth téren követelte a CEU-szerződés aláírását valamint mindenfajta felsőoktatási és kutatási cenzúra eltörlését.