szerző:
T. R.
Tetszett a cikk?

A magyar közélet idei egyik legintenzívebb hete van mögöttünk. A CEU Bécsbe költözik, egyetlen masszív tömbbé állt össze a fideszes média, a kormány pénzelvonással büntetné az MTA-t, miközben 400 órára emelnék a túlórát. Ez a hvg.hu heti belpolitikai összefoglalója.

„Biberkopf többet akart az élettől egy vajas kenyérnél.”
(A Berlin, Alexanderplatz c. színdarab egyik nyitómondata)

A magyar társadalom megvillantotta immunrendszere állapotát. Nagyjából negyven ember tüntetett hétfő este, miután kiderült, Bécsbe költözik a CEU. „A CEU-t kiszorították, elűzték, ez példátlan. A kormány méltánytalanul járt el saját állampolgáraival szemben is” – mondta hétfői sajtótájékoztatóján Michael Ignatieff rektor. Erre válaszul mutatta meg a tömeg, mekkora ellenálló képességet tud felmutatni ott, ahol egy egyetemnek költöznie kell, mert Soros György alapította.

Semekkorát.

Bécs polgármestere büszke arra, hogy hozzájuk költözik az egyetem, Tarlós István szerint Budapestnek nem veszteség a költözés, a főváros költségvetésébe egy fillért nem fizetnek be – mondta a lapunknak adott interjújában cinikusan. Manfred Weber, az Európai Néppárt csúcsjelöltje csalódott, de Orbán Viktor megmutatta: bármit megtehet.

Lezárult a Fidesz-média totális központosítása is. Az eddig szétaprózott médiumok egy kézbe, a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítványhoz kerülnek. Az alapítvány közleménye szerint 10 kiadóvállalat már csatlakozott, a többi között a HírTv, a Lokál a Ripost a 888 a Figyelő kiadója, de felajánlkozott az Origo, a Magyar Idők, az ECHO Tv, és a Mészáros Lőrinc tulajdonában lévő Opus Press. Egy plusz lépéssel Puch László volt szocialista pártpénztárnok sajtójának egy része is a fideszes birodalomban találta magát.

Ezzel „nagyon komoly szintet ugrott a Fidesz”, ahogy korábban Urbán Ágnes médiakutató fogalmazott, ráadásul Orbán Viktor volt olyan kedves, hogy nem hozta kellemetlen helyzetbe a GVH-t, ugyanis a versenyhivatalnak nem kellett megvizsgálnia, torzul-e ezzel a lépéssel a médiapiac. Józan ésszel belegondolva: igen, innentől kezdve központi irányítással megy a tartalomszolgáltatás a Fidesz-médiában, de miután egy Orbán Viktor kézjegyével ellátott kormányrendelet nemzetstratégiai jelentőségűvé minősítette az ügyletet, a GVH (és a Médiatanács) nem vizsgálódhat.

A kormány szerint a print médiakultúra megmentése érdekében kellett átminősíteni a fideszes médiabirodalmat, mondták ezt akkor, amikor néhány éve egyik pillanatról a másikra ellehetetlenült a Népszabadság, és akkor, amikor április 8-a után a Magyar Nemzet is megszűnt. Két tradicionális print lap. (Szombaton pedig megjelent az utolsó Vasárnapi Hírek, a lap beleolvad a Népszavába.)

A felálló halálcsillag feje Liszkay Gábor, a lapszöktető, akiről portrénkban két éve azt írtuk, középszerű intellektus, érdektelen személyiség, de van egy specialitása, amit Révai József óta ő tud a legjobban: pártlapot készíteni. Sokan mesélik, hogy 2006-ban, az elveszített választások után Orbán Viktor meglátogatta a Magyar Nemzet szerkesztőségét, hogy lelket öntsön a csüggedt újságírókba. Nagyjából ezzel egy időben hangzott el Liszkay Gábortól (aki tizenöt évig volt a Magyar Nemzet tulajdonos-főszerkesztője) az a jó tanács, hogy fel fejjel:

ellenzékben sokkal jobb újságot csinálni.

Azóta sokat változott a világ.

A CEU úton Bécs felé, a Fidesz a saját kezébe vette, ami az övé, közben a kormány megpróbálja megtörni a tudósokat is, pénzelvonással büntetik a Magyar Tudományos Akadémiát. A héten ugyanis közgyűlést tartott az MTA, ahol kiderült, hogy az akadémia első negyedéves költségvetésének egy részét a kormány elvonja.

A közgyűlés végül úgy döntött: az MTA tárgyalásokat kezdeményez a kormánnyal. Elvárja ugyanis, hogy a kutatási hálózat finanszírozása folyamatos legyen. Létrejön egy 14 fős bizottság, amely átvilágítja a kutatóintézet-hálózatot. Azt kérik, hogy az intézetek, amelyeket össztudományos szempontok alapján támogatandók látnak, rendelkezzenek tervezhető forrással, amelyet a kormány biztosít. A közgyűlés úgy fogalmazott: a kutatóintézetek sorsáról az akadémiának kell döntenie, változás pedig csak akkor fogadható el (alkalmazott irányba fordítva tevékenységét, vagy egyetemi fenntartás alá helyezve), ha a vizsgálat után ezt javasolják.

Lovász László elnök szerint Palkovics László vissza akarja tartani az MTA finanszírozásának első negyedéves dologi részét, mivel szerinte az akadémia nem csinál semmit.

Még nem tudom, hogy működik majd az MTA,

mondta Lovász. A kutatók fizetését kifizeti, a dologi kiadásokat visszatartja.

Szombaton tüntettek a rabszolgatörvény ellen, a kormány ugyanis jelentősen, 250 óráról 400 órára emelné a ledolgozható túlórák számát. A több ezres tömeg szombat délelőtt fegyelmezett sorokban vonult át a fővárosi Jászai Mari térérről a Kossuth tér elé, de annyira fegyelmezetten, hogy még a villamos is akadálytalanul haladt a Körúton. Miközben a francia sárga mellényes meghátrálásra kényszeríti elnökét, addig a magyar hétvégén, a szabadidejében tüntet, ügyelve arra, hogy ne hagyja el azt a sávot, amit a rendőrök kijelöltek neki.

Az egyedüli váratlant az MSZP-s alelnök, Komjáthi Imre húzta, a párt egyetlen hiteles arca, aki a tüntetés végén arra hívta fel a demonstrálókat, hogy foglalják el a Kossuth teret, amit azért zártak le előttük, mert itt volt a lengyel alsóház elnöke.

Hosszas lökdösődés után a tüntetők elfoglalták a teret – miután Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke országos útlezárást ajánlott a rabszolgatörvény ellen (nem követelt, nem bejelentett, hanem ajánlott –, de a dolgot hamar elunta mindenki.

A parlament december 12-én szavaz a rabszolgatörvényről.

*

Mit csinál eközben Áder János köztársasági elnök, az alkotmányosság őre ezen a héten? Ha rákeresünk nevére a Magyar Távirati Iroda hírei között, kiderül, hogy:

  • szerdán megtekintette a Vízipók-csodapók című egész estés rajzfilm digitálisan felújított változatát,
  • pénteken pedig elmondta, hogy a klímaváltozás nemcsak veszély, hanem lehetőség is.
  • (Végül a kormányfő péntek délután annyit hozzátett teljesítményéhez, hogy megfontolásra visszaküldött egy törvényt az Országgyűlésnek, de csak egy jogi probléma miatt.)

Kiemelt kép: Orbán Viktor miniszterelnök újságot olvas 2012. március 30-án, mielőtt élő adásban interjút ad a Magyar Rádió stúdiójában, az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!