Az Országgyűlés alelnöke azzal intette helyre Kunhalmi Ágnest, hogy a kiabálás árnyalja a szépségét
Úgy tűnik, Latorcai János aggódik az MSZP-s képviselő külsejéért.
Úgy tűnik, Latorcai János aggódik az MSZP-s képviselő külsejéért.
A miniszterelnök szerint Magyarország az Európai Unió legjobban teljesítő országai tartozik a koronavírus miatti halálozási arányban. Szóba került az alapítványokba szervezett közpénz és a foci is.
A parlament keddi ülésén gyorsan kikristályosodott a menetrend: a Fideszből alig vett részt valaki, de három államtitkár le tudta osztani, ki magyarázza el változatos kérdésekre és kritikákra, miért oltásellenes az ellenzék.
2022 ilyen tekintetben is új helyzetet hoz: a kormányoldal nem mondhatja újra, hogy "folytatjuk", az ellenzéknek pedig meg kellene tanulnia végre jól programot írni. Vélemény.
Kialakult a szervezeti keret, megvannak az időpontok, megszületett az etikai kódex: minden kész az ellenzék közös miniszterelnök- és képviselőjelöltjeinek előválasztásához.
Őszig is kitolhatja a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet végét a kormány. Ennek lehetnek politikai hozadékai is, de alapjaiban érinti az egészségügyben és rendvédelmi szerveknél dolgozók életét is.
Az új adatok alapján az ellenzéki lista 49 százalékon áll, a kormánypártoké 48 százalékon.
A pártok vezetői néma csendben rótták el tiszteletüket az elhunytak előtt.
Az ellenzéki pártok szerint ha úgy nyitnak ki az óvodák és iskolák, hogy a pedagógusoknak még nem megfelelő a védettségi szintjük, “akkor sokkal nagyobb az esélye a vírus terjedésének".
Budapest főpolgármestere visszaszólt Gulyás Gergelynek, aki szerint az MSZP támogatásával a háta mögött nem kéne a kínai kommunizmusra hivatkoznia.
Az ellenzék esetleges választási győzelme nem jelenti azt, hogy valóban kormányozhat, mert az Orbán-kormány már nemcsak a vagyont menti ki, hanem az államot is: kiskirályok feudális anarchiájára készül. Mutatjuk, hogyan.
Előválasztási etikai kódexet fogadtak el az ellenzéki pártok.
Egy évvel járunk a 2022-es parlamenti választás előtt. Az ország az elmúlt évtizedek legsötétebb óráit éli – naponta százak halnak meg, családok tízezrei mennek tönkre, egész iparágak kerülnek a tönk szélére. Közben a Orbán-kormány gyilkos alkalmatlansága példátlan személyes vagyoni felhalmozással párosul. De hosszú idő után először Orbán verhető – erről szól az előttünk álló egy év. Vélemény.
A közvélemény-kutató március végi felmérésében megkérdezettek több mint kétharmada szerint az egészségügyi ellátórendszer az összeomlás szélére került.
Miért kell „a jogállami restauráció kérdését” a választási küzdelem középpontjába állítania az ellenzéki összefogásnak, és többek között erre is felhatalmazást kérnie a választóktól? Alkalmas-e az ellenzék a rá váró feladat elvégzésére? Erről ír Elek István cikksorozata új részében, mely Ellenzék 2020 című sorozatunk újabb stációja.
Véget vetett a több mint három hete kezdett éhségsztrájknak Alekszej Navalnij. A börtöntáborban fogva tartott ellenzéki az után döntött így, hogy orvosai megvizsgálhatták.
A párt szerint az Orbán-kormány zaklató hazugságkampányt folytat, hogy elterelje a figyelmet a halálozási adatokról.
Nem sokkal azután startol el a tájékoztató, hogy az ellenzék megjelentette az oltásra biztató videóját.
Nemzetbiztonsági kockázatnak számítanak-e az oltásellenes, vírustagadó csoportok hangadói, vagy ártalmatlanok? Ki vagy kik döntik el az, hogy valaki nemzetbiztonsági kockázat-e? Különösen fontos kérdések ezek Magyarországon, ahol úgy tűnik, hogy a járvány elleni védekezésben a kormányzat mindent egy lapra, az oltásokra tett fel, miközben európai viszonylatban viszonylag sokan oltásellenesek.
A politikai témákban általában is meglehetősen megosztott magyar közvéleményt a járványkezelés megítélése ügyében még a szokottnál is élesebb törésvonal szakítja két táborra. A kormányzati kommunikáció csont nélkül betalált a fideszes szavazóknál, de a többség amúgy sem jól tájékozott. A fiatalok jobban nyitáspártiak, de összességében is távolinak tűnik a tavalyi fegyelmezettség.