A Magyar Rektori Konferencia is felemelte szavát a gender szak megszüntetése ellen
Megírták az Emberi Erőforrások Minisztériumának, hogy nem támogatják a társadalmi nemek tanulmánya szak törlését a mesterképzések közül.
Megírták az Emberi Erőforrások Minisztériumának, hogy nem támogatják a társadalmi nemek tanulmánya szak törlését a mesterképzések közül.
Semmilyen kritikát nem tudtak szakmai alapon megfogalmazni a genderszak ellen - írta az ELTE Társadalomtudományi Karának dékánja.
Az amerikai jobboldali lap óva inti a konzervatívokat a hasonló lépéstól.
Nem tervezték a képzés megszüntetését, de tudomásul veszik és tiszteletben tartják a fenntartó döntését.
Az Emmi-nek gyanús a képzés, ami ott folyik.
Egy tollvonással eltörölhető egy akkreditált képzés Magyarországon, a társadalmi nemek tanulmánya szaknál az ok a korábbi nyilatkozatok alapján egyértelműnek tűnik.
Új szempontból közelítették meg a macskák és gazdáik kapcsolatát magyar kutatók.
Egy új feladat megoldását az emberektől és felnőtt fajtársaiktól is egyaránt képesek megtanulni a kiskutyák egy új, az ELTE-n végzett kutatás szerint.
Az egyetem társadalomtudósai közleményben tudatták: remélik, hogy az MTA-nál dolgozó kollégáik továbbra is szabadon végezhetik munkájukat. Egyben támogatják azokat a tudósokat, akiket a Figyelő "pellengérre állított", amiért kényes témákat kutatnak.
Charles Darwin és Alfred Wallace 1870-es évekbeli vitája óta nem tudják a tudósok, hogy milyen evolúciós előnye származik a zebráknak a fekete-fehér csíkos mintázatukból. Az egyik lehetséges felvetés szerint a zebracsíkok fölött kialakuló légörvények hűtik az állat testét. Az ELTE Természettudoményi Kar, az Állatorvostudományi Egyetem és a svéd Lundi Egyetem kutatói a Scientific Reports folyóiratban most megjelent cikkükben cáfolták ezt a feltételezést.
Magyar kutatók vizsgálták a kutyák féltékeny viselkedését, és kiderült, tényleg azok.
A következő nemzeti konzultáció témájáról, a gyermekvállalás ösztönzéséről rendezett konferenciát a Társaság a Szabadságjogokért. Kiderült, attól, hogy több pénzt rak a kormány a rendszerbe, még nem születik automatikusan több gyerek. Számos kormányzati intézkedés hatásában nem kimutatható. A konferenciára meghívták Novák Katalin családügyi államtitkárt, de nem ment el. Pedig hallhatott volna pár ötletet.
Sisakot nem viseltek, és rögzítve sem voltak. A két férfi nyolc emelt magasból zuhant a mélybe. Az RTL Híradónak nyilatkozó egyik munkás párja azt mondta, órákkal a tragédia után sem szólt neki senki, a szomszédtól tudta meg, hogy kedvese életét vesztette.
Egy árufeltöltő vagy buszsofőr is többet keres, mint egy egyetemi adjunktus, akinek a tanítás mellett kutatnia is kellene.
Két munkás zuhant a mélybe.
A tiltakozást elküldték a Figyelő szerkesztőségébe is. Szerintük ez a legrosszabb diktatúrákat idéző uszítás.
Bibó István idézetével válaszoltak Schmidt Mária lapjának.
És milyen szórakoztatóan és okosan tették!
Több tucat magyar településen fordult meg 2022-es kinevezése óta David Pressman, és tapasztalataira is hivatkozva állította, hogy az egész országot behálózza a korrupció.
Még ismeretlen a vevő kiléte, de Jellinek Dániel ingatlanmágnás cégcsoportjának elővásárlási joga volt.
Ha egy harckocsi kétszer is legördülhet a gyártósorról, akkor 600 felújított orvosi rendelőt hányszor lehet sikerként eladni?
Nem csak a száguldozókkal van baj.
Az öttusaszövetség elnökének ezüstérmét is megszépítette Gulyás Michelle aranya.