Kitalálta a 12 éves váci kislány, hogy elrabolták, a rendőrséget is megvezette
A lány pontos leírást adott egy férfiról és az eset körülményeiről.
A lány pontos leírást adott egy férfiról és az eset körülményeiről.
1997 tavaszán egy nővérnek öltözött nő elrabolt egy alvó anyja mellett fekvő párnapos csecsemőt, s kisétált vele az egyik fokvárosi kórház kapuján. 17 évvel később az elrabolt lány egy szelfi révén tudta meg, hogy nem vér szerinti anyja nevelte őt fel. Megbocsátott neki, s nehezen megy a vér szerinti szülőkkel való kapcsolatteremtés.
Indián kívül is elkezdte tesztelni a Maps “Stay Safer” nevű funkcióját a Google. Az újdonsággal a térkép arra is képessé válik, hogy jelezzen, ha a sofőr letért a számunkra ismerős útvonalról.
A brit férfit és feleségét négy fegyveres vitte magával.
Nem fogják csillapítani a romániai emberrablásos botrány hullámait a most közzétett felvételek, amelyeken az hallható, ahogy a lány elrablójának lakásából telefonál a rendőrségnek, hogy mentsék meg, de a diszpécser értetlenkedik, ironizál, nem veszi komolyan.
A tisztségébe alig hat napja beiktatott tárcavezető azzal indokolta lemondását, hogy ezzel a gesztussal próbálja megmenteni a belügyminisztérium megtépázott tekintélyének maradékát.
A rablás csupán színjáték volt, a szicíliai Citta Di Viagrande játékosa így "búcsúzott" a focitól.
A 13 éves Jayme Closs 88 nap után tudott megszökni az elrablójától. A nyomravezetői díjat végül a lánynak ítélték oda.
Nem a klasszikus értelemben vett emberrablás történt, a háttérben családi viszály állhat. Az idős nő maga jelentkezett a rendőrségnél.
A rablók azzal fenyegetőznek, hogy megkínozzák az asszonyt, ha nem kapják meg a pénzt.
Emberrablás és állatkínzás miatt kellett felelniük az autógyártó egykori vezetőinek, amiket még az argentin katonai diktatúra idején követtek el.
Zoran Zaev macedón miniszterelnök szerint lehetséges, hogy hivatali elődje, Nikola Gruevszki nem önként távozott az országból.