Meg kellene szüntetni valamennyi emlékezetpolitikai intézmény állami támogatását, elfelejteni az egész állami emlékezetpolitikát. Az állam rendezzen állami ünnepeket, rendeljen szobrokat, biztosítsa a megismerés feltételeit: megfelelő, világnézeti szempontból semleges köz- és felsőoktatást. A múltat is, mint a dagadt ruhát, hagyja másra.
A miniszterelnök szívesen példálózik nemzeti ünnepeinken a magyar múlttal, rendre előadja, hogy ki mindenkit zavartunk már haza, meg hogy mi mindig milyen eredményesen álltunk ellen mindenféle birodalmaknak. Persze ebben van igazság, de ez a része is idegen toll. Honnan jött Orbánnak ez a gondolat, és mi igaz a nagy történelmi elkergetésekből?
A történészek nyersanyagot szállítanak a politikusoknak, de fel kell szólalniuk, ha üzeneteikben a tényeket eltorzítják – mondja Klaniczay Gábor történész, A múlt, ahogy parancsolja című, május 25-ig látható kiállítás egyik kurátora.
Tavaly decemberben Kritikus kultúra / A kultúra kritikus helyzetben címmel kétnapos konferenciát szerveztek Budapesten a kortárs kulturális élet állapotáról. A nagy visszhangot kiváltott eseményen volt hallható Benedek Kata előadása a köztéri szobrok politikai célú kisajátításáról, amelynek szerkesztett változatát adja most közre A mű.
A történész a szocialista újratervezésekről írt könyvet és ennek apropójából beszélt a NER 1956-ot övező emlékezetpolitikai céljairól is.
Csaknem tucatnyi ünnepet és emléknapot hozott már létre kormányon a Fidesz-KDNP. Volt, amit csak leporolt, de újakat is kreált. Újrahasznosították a kultúra napját és megalkották az Aranybulláét. Van nemzeti zászlónap, és a Trianon-évfordulókon már a Nemzeti Összetartozás Napját ünnepeljük.
Továbbra is szerb „hazafiak” őrzik a srebrenicai mészáros, Ratko Mladics belgrádi házfalra festett arcképét. Miközben a rendőrség megtiltotta a háborús bűncselekményekért életfogytiglani börtönre ítélt boszniai szerb táborokot dicsőítő óriásgraffiti lemázolását, megjelent egy újabb arckép is, az ismeretlen alkotók ezúttal a második világháborús csetnikvezér Drazse Mihajlovicsot festették meg. A belvárosi graffitiháború sokkal többről szól, mint néhány száz unatkozó fiatal csörtéjéről: a szerbség nagyobb része nem hajlandó szembenézni Mladics és társai bűneivel.
A Facebookon jelentette be, hogy megkapta a kinevezést Kásler Miklóstól.
Nemzetközi tervpályázatot írtak ki a Háborúkban megerőszakolt nők emlékműve megvalósítására. A főváros egészen máshogy áll az emlékezetpolitikai akcióhoz, mint a kormány.
Minket, magyarokat még mindig a hallgatás kultúrája határoz meg, a Turul-szobor körüli konfliktus pedig rámutat arra is, milyen keveset tudunk saját múltunkról, írja szerzőnk, akinek van javaslata a megoldásra is. Vélemény.
Jelen formájában a nemzetiségi kérdésekben való kicsinyességnek és a történelemhamisításnak állít emléket a parlament elé került Trianon-emlékmű.
A magyar miniszterelnök provokál, és a környező országok kulturális értelemben vett bekebelezésére tör, olvasható a New York-i lap publicisztikájában.
Hiába épült központi emlékhelye Trianonnak, a békediktátum centenáriuma sem hoz megbékélést határon belül és azon túl. A hatalom hiába próbálja, nem tudja új mederbe terelni az emlékezést.
1954-ben hozta meg egyhangú szavazással az Egyesült Államok Legfölső Bírósága a „Brown vs. Board of Education” elnevezésű híres döntését, amellyel alkotmányellenesnek nyilvánította és megtiltotta a faji elkülönítést (szegregációt) az oktatásban.
A kibeszélés megszabadít a traumától, de nem a társadalom kollektív emlékezetének hiányából fakadó traumától. A társadalom többségi közössége pedig nem beszélte ki betegsége okát. És ezért nem kaphat feloldást. Sem gyógyulást.
Első regénye egyből közönségdíjas lett, mégsem tartja magát felkapott írónak Krusovszky Dénes, és egyelőre azt sem unja, hogy még mindig az Akik már nem leszünk sosemről kell beszélgetnie. A sztori végső soron olyan, mint egy gyűrű, egymásra rétegzett történetek versengenek a legemlékezetesebb pillanatokért. És miután számomra ez volt az elmúlt 10 év legerősebb regénye, nem volt kérdés, hogy az év embere nálam Krusovszky Dénes. Szubjektív bemutató helyett azonban jobbnak láttam egy interjút kérni a szerzővel, akitől csak egyet nem mertem megkérdezni: mit olvassak ezután.
A VOLT főszervezője azonban nem fél kiállni az ellenzéki mételyezéstől nem fertőzött ifjúság érdekei mellett, egyben fölvételét kéri az állampárt agitprop részlegébe. Ja, nem: már ott van.
Nem megy a Veritas Intézetbe dolgozni az ’56-os Intézet igazgatója, mert ott nincs meg a tudományos kutatáshoz szükséges szabadság. Az átszervezés az intézet végét jelenti Rainer M. János szerint. Szinte napra pontosan 30. születésnapjukkor szántják be őket.
A házelnök szerint Tisza Istvánra rengeteg rágalmat és mocskot ragasztottak az elmúlt 70 évben.
Seres László szerint soha nem helyes vakon bízni az államban. Szerintem sem. Épp ez a problémám a Sorsok Házával.
