Mészáros Lőrinc cégétől 65 milliárd forintnyi uniós forrást vettek el
Mindössze négy nappal a döntés után hálózatfejlesztési és okosmérési pályázatokból zárták ki az Opus Titászt.
Mindössze négy nappal a döntés után hálózatfejlesztési és okosmérési pályázatokból zárták ki az Opus Titászt.
HVG
Hiba a feszültség enyhülésére számítani Oroszországgal, sokkal inkább hatékony ellenlépésekre van szükség – mondta a Der Spiegelnek Arndt Freytag von Loringhoven, a Szövetségi Hírszerző Szolgálat, a BND elnökhelyettese.
hvg360
Pánikot keltett Madridban és több európai fővárosban, hogy a múlt héten afrikai migránsok tízezrei ostromolták meg Észak-Afrikában a Spanyolországhoz tartozó Ceutát, hogy bejussanak az EU-ba. De miért spanyol terület Ceuta és mi jöhet most?
Vass Péter
Nem azt mondják, hogy ők is tehetnek a menekültválságról, de azért megnéznék, milyen szerepük volt benne.
HVG
Az Európai Bizottság felülvizsgálja az uniós közbeszerzési szabályokat, és még idén új jogszabályjavaslatot terjeszthet elő. Ezzel kapcsolatban különböző tagállamokból és politikai frakciókból kerestünk meg EP-képviselőket. Válaszaik alapján széles körű az egyetértés abban, hogy a jelenlegi rendszer reformra szorul, de számottevően eltérnek a nézetek, hogy milyen célokat kellene szolgálnia az új szabályozásnak.
A mostani rendkívüli időjárás is igazolja, hogy veszélyes egyetlen energiaforrásra hagyatkozni. Az EU-nak fegyverkeznie kell, mert a lipcsei eset is mutatja, hogy az orosz drónok az európai védelmet tesztelik. Ceuta után a szélsőjobbnak immár nem kell hatalmon lennie ahhoz, hogy diktáljon Brüsszelnek. Az olasz kormányfő hatalmát egy a nála is szélsőjobboldalibb politikus fenyegeti. Témák és vélemények a világlapokból.
hvg360
Henrik Dahl szerint a spanyol miniszterelnök különutas Kína, a NATO és a migráció kérdésében is, mégis élvezi az EU nyújtotta előnyöket.
HVG
Jó, hogy az EU szolidáris Spanyolországgal Ceuta miatt, de a tömegroham okozta sebek valószínűleg elgennyednek. Téves emberségen alapul az európai menedékpolitika, azt radikálisan meg kell reformálni. Ukrajna túlélését fenyegeti, ha Trump tényleg nem ad az országnak több Patriot rakétát. A lipcsei repülőtéren talált drón veszélyes fordulatot jelez Európában, az első bizonyítékok arról árulkodnak, hogy oroszok akartak robbantani. Témák és vélemények a világlapokból.
hvg360
Az uniós szankciók keretében befagyasztott orosz vagyon kamataiból juttatott pénzügyi támogatás immár az ötödik ilyen átutalás Ukrajnának, zárolásuk óta a pénzeszközök nyolcmilliárd eurónyi nyereséget termeltek.
MTI
Fernando Grande-Marlaska közölte, hogy továbbra is töretlen a bizalma a hírszerzés munkatársai iránt, azt azonban tagadta, hogy bármilyen előzetes figyelmeztetést kapott volna a kormány arról, ami Ceutában történt.
HVG
Az Európai Unió belügyminiszterei rendkívüli videókonferencián egyeztettek a Ceutában kialakult migrációs helyzetről. A tanácskozáson Spanyolország, az Európai Bizottság és az Európai Külügyi Szolgálat ismertette az elmúlt napok eseményeit és a spanyol–marokkói határon kialakult helyzetet.
HVG
HVG
Arató László (Eurologus)
Az Európai Bizottság elnöke levelében öt olyan területet emelt ki, amelyeken az EU fokozni kívánja erőfeszítéseit.
MTI
Az afrikai ország szerint álhírek okozták az incidenst, amelynek saját információk szerint jóval kevesebb halottja van, mint a spanyol hatóságok szerint.
MTI
Brüsszel az egyik büntető csomagot hozza a másik után Oroszország ellen, de Putyin elnök mindig talál kiskaput. Erdőtüzek sújtják Európát, a szárazságra figyelmeztet Ürge-Vorsatz Diána, vége a német autómítosznak és Robert Ficóig érhetnek egy korrupciós ügy szálai Szlovákiában. Nemzetközi lapszemle.
HVG
Mi a magyarázat arra, hogy Ukrajna a pusztítás ellenére is működik? – erről is kérdezte a HVG a Kijevi Gazdasági Egyetem elnökét, Timofij Milovanovot, aki a háború előtt volt gazdasági miniszter. „Az ukrán emberek meghalnak az európai értékekért” – fogalmazott az expolitikus, aki kiszámolta, hogy országa gazdasága 2032-ig életképes. A CEU-n előadást tartó szakember beszélt a korrupció elleni harcról, az ukrán társadalom lehetséges radikalizálódásáról és arról is, milyennek látja a mostani orosz helyzetet.
Moldova a világ egyik leggyorsabban fogyó népességű országa: minden negyedik moldovai külföldön él. Az ukrajnai háború árnyékában, az EU-csatlakozás reményével a kormány most megpróbálja hazacsábítani a diaszpórát. De lehet-e hazatérésre építeni egy ország jövőjét, ha sokaknak már máshol van munkájuk, otthonuk és családjuk?
HVG
Az eddigi serpahelyettes, Széles Tamás beköltözik a Miniszterelnökségre.
Az utóbbi évek legsúlyosabb, uniós határokat sértő incidense eszkalálódott Spanyolországban. Annyi ember lépte át illegálisan az észak-afrikai spanyol enklávék határát, hogy összeomlott a humanitárius ellátórendszer, a spanyol kormány mozgósította a hadsereget. Bár végül sokan feladták és visszamentek Marokkóba, egyelőre nem látszik, hogy a helyzet gyorsan megoldódna.
Az Európai Bizottság elnöke két biztost bízott meg a helyzet kontrollálásával.
HVG
A testület szóvivője szerint a romániai erőműhelyzetet is szoros figyelemmel kísérik.
HVG